Megbízható társ
Szöveges ítélet
Az autót egy véletlen folytán vásároltam. Rendeltem egy új CiVIC-et, 2.2 I-CTDI motorral. Egyik kollégám közeli ismerőse ekkor jött a képbe, először csak elültette a bogarat a fülembe, majd később rábeszélt egy Avensisre; Hondát visszamondtam és mivel már épp távozóban volt Toyotáéktól, így nagyon olcsón megszámított nekem egyet. Hangsúlyozom, úgy vettem Toyotát, hogy előtte még nem is ültem soha Toyotában... semmilyenbe sem.
Az autóval nagyon elégedett vagyok, az elmúlt majd 3 évben bizonyított, hálás kis dög. Az asszony nem vezeti, mert neki nagy, de ezt nem mindig élem meg hátrányként. Van hozzá minden, parkolássegítő, bixenon, bluetooth telefonkihangosító... csak a bőr ülés és a napfénytető hiányzik belőle... Ja, és vettem bele egy Steinbauer szettet, így a 150 LE és 310 nm nyomatékból 180 LE és 380 nm lett. A fogyasztás pedig 8-9 dl-t csökkent, így ha normál tempóban közlekednék vele (max. 110 km/h), akkor beleférek 4.8 l-be 100 km-enként. És ezt teletanktól teletankig mértem, nem a számítógépre hagyatkoztam. De sokat hajtom 160 felett, élvezem, ahogy a lovak belepréselnek az ülésbe,
Évente 3-4x járunk Németország-Ausztria-Svájc útjain, többnyire egy 4000 km alatt nem áll meg. Még soha nem hagyott cserben.
Belül még majd 100.000 km után is olyan csendes, mint újkorában, ez az, amit egy Civices pl nem tud mondani...
Egy dolgot mégis találtam, ami picit idegesít, mégpedig az, hogy télen, nagyon hidegben a motortérben lévő levegőszűrő tartó két része egymáson rezeg bizonyos fordulatszámon és ez búgó hangot ad ki. Tehettek volna valami gumit oda, de még egyszer megoldom.... De csak ennyi, pedig én nagyon finnyás vagyok mindenre, gondolom a szervizesből is kihozom a frászt, ha meglát.
Hibalista
- Sebességváltó gombja 60.000 km alatt lekopott, cserélték, mostanra megint, még kérem a cserét. amíg garos... talán túl sokat fogdosom....
Ide hordtam szervizbe
A1 Autó Kft. Békéscsaba
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 98000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Cordoba 2003 1.4 75 LE | Következő autója? | Kellene egy ÁFA visszaigényelhető cégautó, de az Avensis még jóideig megmarad... |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.3/10) |
