Kényelmes maci
Szöveges ítélet
Az elözö Corollánk annyira bevált, hogy mindenképpen maradtam a márkánál és mivel az is öt ajtós volt, ezért annak prktikumáról semmi szín alatt nem akartam lemondani. Elöször még az újabb 2002-es Corollában gondolkodtam, de abban már nem volt ilyen kivitel csak kombi (azt akkor még nem akartam), szedán (szóba sem jöhetett a szük nyílás miatt) és hatchback (ennek meg kicsi a csomagtere). Így végül az Avensisre esett a választás, ami szerencsére még a 6,5 milliós ára ellenére is még belefért a költségvetésbe.
A nagy csomagtér (>500l) nagyon sokszor ki lett használva nem csak nyaraláskor, hanem vásárlásokkor is. Lehajtott ülésekkel egy kb. 230 literes hütöt sikerült lecsukott hátsó ajtóval szállítani. Asszony pajtás és az akkor még másfél éves kisfiam is kényelmesen elfértek hátul, hogy sokszor mindenféle táskákkal voltak körbevéve hoszabb utazásokkor (kaja, játék és könyvhegyek). A csomagtérbe még a gyerek 16"-os mountenbike bicaja is simán befért. Nyarláskor pedig a nagy és közepes börönd csak a hely felét foglalta el.
Nekem elöl böséges és kényelmes terem volt mindig és mellettem sem panaszkodott senki. Hátul mikor három felnött férfi ült, akkor azért válban passzentos volt és ott már súrolódott a tetöbe az ember feje 180 centis magasság felett az ötajtós kialakítás miatt. Összefoglalva hármunknak elég volt.
A külseje nekem tetszett és még ma is tetszik. Nem egy vagány, de nem is
nevezném csúnyának. Nekünk olajzöld metál színü volt, ami napon lemosva gyönyörü világos zöld színt adott az autónak, de borongós idöben vagy koszosan renszeresen az ezüst egyik valamelyik árnyalátát tippelte mindenki.
A belseje sem túl feltünö, de minden kezelöszerv könnyen elérhetö volt és egyértelmüen müködött minden. Szerencsére lehetett választani az Elegant helyett Tech kivitelt, ami a szerintem nagyon ronda müanyag fabetét helyett egy fekete apró szürke pöttyös betétet kapott, ami számomra sokkal komfortosabb érzést adott. Az ülései kényelmesek voltak, de hátul talán egy kicsit rövidebbek voltak az ülölapok, ami egy nagy lábú ember hosszabb távú utazása esetén már kényelmetlen lenne, de nekünk ez nem volt gond.
Egy buta dolog volt, hogy a külsö hömérsékletjelzö a kilométeróra aljába volt beépítve így azt mindig tölem kellett megkérdeznie a családnak, ellenben a hatalmas középen lévö fedélzei számítógép kijelzöje szerintem teljesen feleslegesen tudósította a többieket a pillanatnyi/átlag fogyasztásról vagy éppen az elidulás óta megtett útról.
Rekeszek tekintetében szerintem jól állt. Elöre egy fél literes flaskának volt kipattintható tartó, de a kesztyütartóba nagyobb is befért és az oldalrekeszek is használhatóak voltak + a középsö konzol könyöklöje is képes lett volna fogadni üveget, de mi oda a CD-ket pakoltuk. A hangzása az gyönyörü volt. Sokkal szebben szólt, mint a mostani Renaulté. Bár volt még benne hagyományos magnó, de azt az öt év alatt, jó ha párszor használtuk. Ellenben a rádió és a CD rendszeresen használva volt. Bár azért az MP3 lejátszási képesség nagyon hiányzott. Késöbb beújítottam azért egy szivargyújtós MP3 lejátszóba, amit már USB drive-ról lehetett etetni és csak a rádiót kellett ráhangolni. Utána nagyából a CD használat is perifériára szorult. Már csak azért is mert 3 éves korától már bizonyos írt és gyári CD-ket is akadva játszott le.
Volt neki egy nagyon kényelmes extrája, amit akkor akkor akcióban adtak az autóhoz. Ez egy Parrot Bluetooth-os kihangosító szett volt, amihez egy Panasonic kinyithatós telefont is adtak, amit ugyan fél év után eladtam, de ezek után csak Bluetooth-os telefont vagyok hajlandó venni és autóválasztásnál is fontos szempot lett. Nem kell semmit a fülembe nyomni vagy a telefont egyátalán magam mellett tartani. Lehet az a csomagok között is. Ezt nagyon megszerettem a kényelme miatt.
A digitális klímája szerintem remekül tette a dolgát és a motor teljesítményét sem vette vissza.
Az 1.8-as közel 130 LE-röl motor nekem az elözö 1.3-as 85 lovashoz képest szinte táltosank tünt, de azért hárman megpakolva nagyobb emelkedön azért esetenként 2-öt visszakapcsolva kellett felmenni ha nem akartam, hogy vészesen lelassuljon a kocsi ez a visszaváltás igaz az elözésekre is. Intenzívebb gyrosítások esetén 90-es tempónál érdemes volt akár hármasba visszarakni. Mindenesetre az autópályatempót viszonylag nagy csendben vette csak egy-egy erösebb gyorsításkor nött meg a hangja ill. Németeknél 150 felett már azért hallatszódott, hogy pörgetni kell. A gyári 200-as végsebességét nem tudom megerösíteni, mert 180-nál gyorsabban sosem mentem vele. Mindenesetre tartós 160-nál már jelentös fogyasztásnövekedésre lehet számítani. Városban és normálisan közlekedve nekem 7,5 liter volt a nagy átlag. Igaz szinte Shell V-Power-t tankoltam bele vagy Evo Neo-t a MOL-nál. A legdurvább amikor Salzburgból haza Budapestre végig betartva a korlátozásokat hárman csomagokkal 6,4-es átlagot sikerült elérni. Azért rossz idöben vagy ellenszélben esetleg dugóban erre 1-2 liter simán hozzá lehet tenni.
Egyébként a motor és a váltó remek összhangban müködött végig. Egy kicsit határozottan jelezte, hogy bevette a sebességet, de ennyi. Egyedül a hátramenetet vette be néha nehezebben. Városon belül nem is hallani motorzajt de ez majdnem igaz városon kívül 90-es tempóig is, de 130-nál sem volt zavaró a hangja.
A felfüggesztése igazi családi beállítás volt. Jól simította a magyarországi útviszonyokat és hátul igazi ringatós érzést adott kanyargósabb utakon, úgyhogy akik érzékenyebbek, azoknak a hányinger sajnos elöjött. Ehhez jött még élesebb kanyarvételnél a kaszni dölése is, ami a családtagokat meg tudta ijesztei néha. Ennek ellenére nagyszerüen tartotta az íveket egy gumicsikordulás nélkül.
Sokan írták az elsö lámpa kiégését. Nekem öt év alatt egyszer cseréltek elsö és én kétszer hátsólámpát. Ez teljesen elfogadható nekem.
A csomagtérben lévö virslit csak egyszer kellett használni, akkor is csak városon belül, de az egyik kanyarban éreztem (kb 40-nél), hogy határon mentem vele így tényleg óvatosan kell vele menni, de legalább van akárcsak a kézifék és slusszkulcs :-).
Volt néhány tényleg bosszantó hibája :
- Mikor esöben kinyitottam a hátsó csomagtartót, akkor az befolyt a végénél a csomagtérbe, így azt fokozatosan nyotottam ki ezek után, hogy minimalizáljam ennek a mennyiségét.
- Mikor leállítottam a motort és épp törölte az ablakot, akkor az nem húzódott vissza, hanem akár a felsö végpontban megállt. Ez azért ebben a kategóriában nem szép megoldás.
A végére egy kis fényezés a biztonságáról :
Kb. 9 hónapos korában, mikor megálltam egy piroslámpánál Gyöngyösön, akkor egy távolsági busz fékezés nélkül belémszállt. Szerencsére üresben voltam és így azelött átszáguldtam a keresztezödésen, hogy a keresztirányú forgalom elért volna hozzám így "csak" a hátulja tört meg. Szerencsére család nélkül egyedül voltam, de enyhébb agyrázkódással megúsztam a dolgot (ostorcsapás effektus) és bár az autó hátuljából kb 10 centi "elment", de az ott levö hátizsákom és benne a laptopom nem sérült meg és a belsö utazó tér semmilyen károsodást nem szenvedett. Saját lábán ment el a szervízig. Se futómü se komoly szerkezeti károsódást nem szenvedett.
Hibalista
- Beragadt az automata ablak letiltó gomb - Kormányösszekötö (típushiba, visszahívásilag cserélve)
Ide hordtam szervizbe
Toyota Kakuk - Salgótarján Nagyon kedvesek és készségesek voltak, csak azért nem 10 pont, mert az egyik nagy baleset után úgy csinálták meg a bal hátsó lámpát, hogy esöben beengedte a vizet, ami aztán gyült is rendesen.
Értékelése: 9
Másik szerelő értékelése
Emil Frey - Bp. Mogyoródi út Hozzáértésükkel és gyorsaságukkal nem volt semmi gond, de néha kommunikációban nem voltak a helyzet magaslatán
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 80000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Corolla Liftback Linea Terra 1.3 | Következő autója? | Laguna Grandtour GT 2.0T |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.1/10) |
