Erő, éhség, kényelem
Szöveges ítélet
Másfél éve vettem az autót egy kereskedésből.Vásárlás előtt két típusra szűkítettem. Avensis vagy Superb. A legendás Toyota megbízhatóság győzött végül. Szempontok a kényelem, sok extra, a nagy csomagtér, és egy aránylag erős diesel motor voltak.
215e km-t futott már amikor megvettem ami tudom a magyar vásárlók nagy részét azonnal elriasztott volna, de úgy gondoltam hogy ez legalább valós kilométer és így nem fog nagy meglepetés érni.
Nem is ért. Tudom hogy a másfél év és a 60-70e megtett kilométer még nem egy igazán hosszú távú együtt működés és még bármi történhet, de eddig sok panaszom nem lehet rá.
Egyetlen komoly problémája az volt hogy a generátor tengelye elgörbült így cserélnem kellett. Ez igen költséges mutatvány lett volna ha gyárit kap (kb 140e), de mivel sikerült felújíttatnom sokkal kevesebből meg volt(nem kínai hanem japán diódákkal és csapággyal, valamint gyári tengellyel).
A nagyobb gond ezután következett. Amíg az autó szervízben volt a régi paripát használtam ami egy 1.6 A vectra, ugyanis amint visszakaptam a Toyotát siettem tankolni, és szerencsére jól megnéztem hogy az olcsóbbik BENZINT tankoljam bele. 40 km megtétele után rájöttem hogy nem azért dadog mert darabos az üzemanyag. Szerencsére egy átmosás után minden probléma nélkül üzemel a gép.
Ami egy kicsit meglepett az a fogyasztása. Szinte bármilyen körülmények között 9 liter. Nem éppen papásan vezetek de azért nem is vagyok Mad Max így ezt sokallom. Szóval akinek a fogyasztás a fétise ne ezt vegye.
A fentieken kívül még pár apróság volt, mint például a rádió kijelzője adta meg magát vagy hogy elhagytam pár bolhát az alsó takaróból és inkább kínlódok vele kábel kötegelővel rendszeresen mint hogy egyszer normálisan megcsináltatnám.
Párommal nagyon szeretjük és a sátras kirándulásokkor ingen jól pakolható.
Minden elektronika működik benne. Ezekkel eddig semmi gond nem volt.
Ja, még annyit hogy a 400NM azért sok mindenért kárpótolja az embert.
Hibalista
- Generator - kb 30e - Radio kijelzo
Ide hordtam szervizbe
Debrecen- Jozsa
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 215000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 65000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Vectra A | Következő autója? | valami erősebbet |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.1/10) |
