Az unalmas megbízhatóság
Szöveges ítélet
234000 km környékén vettem meg(2021-ben), én lettem így a harmadik tulajdonosa. Először egy cég használatában volt utána egyik kollégámé majd én következtem. Amúgy szerelőként dolgozom. Tetszett a dolog, hogy az autó élete végig követhető a gyártósor óta. Ezért az autóért 1050000,- ft ott kellet fizetnem így enyém lett,ez akkor elég jó ár volt.
Jöttek az első km-ek és az izgulás, hogy milyen mértékben eszi majd a benzin mellé a motorolajat (ezek a motorok hajlamosak erre).Első szervize (nálam első) 240-nél csináltam rajta csak ami kötelező viszont ez egy nagy szerviz volt motorolaj, levegő-,pollen-,olajszűrő, gyertya, fékolaj, vátóolaj csere volt. Árakat nem írogattam fel magamnak sosem, de talán a kötelező dolgoknál ez nem is fontos.
Munka díj magamnak "ingyen van" . 15000 km-enként szervizelem jelenleg is (310-nél járok), két olajcsere között kb. 0,6 l olajat eszik meg ez jónak számít, fogyasztása 6,5-7,7 között alakul de ritkán számolgatom pontosan.
Ami szervizen felüli költség volt eddig az egy szélvédő, szét kaparták jégkaparóval és nem láttam ki engem zavart, kb.40000,-ft ba került.
Gyújtáskapcsoló akadt gyárit vettem 50000.
Eddig kettő gyújtótrafó ment tönkre ezek után gyártottak 10-20000 Ft között.
Lefóljáztattam körbe az üvegeket ezt ugye ne számoljuk.
A bal féltengely korábban eltört az előző gazdájánál és az utángyártott féltengely porvédő csak pár évig bírta ki kellett cserélnem a csuklót porvédővel ez is kb 25000 ft. Kellet rá hátsó kipufogó dob néhány éve 2019-2024 ig bírta a Bosal után gyártott ez 2019 ben 23000 ft volt, most cseréltem le nemrég sikerült feltenni egy jó állapotó gyárit, remélem bírni fogja sokáig.
Két hátsó lengéscsillapító lett még cserélve Monroe-t kapott.
Eddig sosem hagyott ott még sehol, remélem ezután sem fog, egyszerű nem túl hisztis autó nem világít rajta minden héten hiba lámpa, cél a fél millió km remélem menni fog.
Konkrét költségeket nekem nincs nagyon értelme írni munka díj ugye nincs alkatrészárak sokszor kedvezményesek így ezek nem mérvadóak, de nem kell folyton javítani.
Valakik esküsznek rá hogy csak 10000-et fusson az olaj szerintem ebben a korban sokat az már nem befolyásolna, benzint prémiumot néha néha kap.
Egyéb hiba nálam még nem jelentkezett.
Hibalista
- első szélvédő (szét kaparták) - bal első féltengely porvédő - gyújtáskapcsoló betét akadt - két db gyújtótrafó - két hátsó lengéscsillapító
Ide hordtam szervizbe
Én szervizelem.Sosem akar rá érni vele foglalkozni:)
Értékelése: 5
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 234000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 86000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.8/10) |
