Amiben elfér a babakocsi, javított ítélet
Szöveges ítélet
Összeségében bevált az autó, tágas, kényelmes, csendes, takarékos sok rakodóhely van benne főleg a csomagtartó csempészüregei királyak, jól szól a rádió.
Autópályán nagy tempónál stabil kiszámítható a viselkedése bár ez igaz minden helyzetben, jók a fékek.
Viszont lehetne sportosabb kicsit a felfüggesztés, a gátlók könnyen felütnek és eléggé libegős az autó, ezt már Katona Gábor orvosolta.
Az első ülések ülőlapja lehetne hosszabb és a dőlésszögük is lehetne szerencsésebb illetve egy kicsit sportosabb is lehetne a megtámasztásuk - a támlának is.
A kormánykerék lehetne kissebb átmérőjű és 3 ágú jobb minőségű bőrrel bevonva. Maga a kormánymű pedig rövidebb áttételű.
Gyári állapotában nem volt egy versenykocsi, ezért előszőr vettem bele egy K&N sportlégszűrőt ettől érezhetően jobb lett a gázreakciója, majd ezt kiegészítettem egy chip tuninggal. Így már egész jól megy és a fogyasztása is kevesebb 0.5 literrel - autópálya megrakva 160 körűli tempónál 6.5 liter.
A bébiülés kényelmes bekötéséhez kicsit rövid a hátsó biztonsági öv.
Hibalista
- Új kora óta nyikorog a kalaptartó felfüggesztés ami némi szilikon sprayvel megjavult.
- Szintén új kora óta nyekereg a kuplung pedál vagy a munkahengere, ez rendszeres WD40-el javult. Ezt még garanciában cserélték-a munkahengert. ( Már megint nyikorog valami )
- Negyedévente kiég valamelyik izzója.
- Rádió csere, első fényszórók cseréje párásodás miatt, 3db központi zár motor csere, garancia lejárta után beszart a negyedik is!!
- A márkaszervíz álltal beszerelt riasztó az autó átvétele napján letiltotta a kocsit a délutáni csúcsforgalomban a Bécsi út kellős közepén, elég ciki volt...
- Hidegindításkor a kormány végállásban nyikorog néha és ami rosszabb, néha megszorul valamelyik pozicióban. Garancia lejárta után szarakszik a klíma, bár úgy tűnik csak a külső hőmérő romlott el és zavarja az egész rendszert.
-
Ide hordtam szervizbe
Sakura
Értékelése: 5
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 110000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Focus | Következő autója? | Honda Accord |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.7/10) |
