Luxus olajkályha
Szöveges ítélet
1. ´06. februárjában vettem óra és szervízkönyv szerint 62 ezerrel, ami a valóságban inkább 100 körül lehetett. 6 hónap alatt belenyomtam 13 ezret, és szinte csak pozitívat tudok mondani. A fogyasztás egy álom, 5,5-öt ír ki a kijelző, nagyrészt autópálya használattal. (pálya 140-150 km/h, egyéb városon kívül 110 km/h). Megpakolva is ennyi. 5 ajtós, méretes és jól pakolható csomagtér. Negatívum talán a korából és kilométerekból adódó kissé kiült vezetőülés és az alacsony kartámasz. A CD-jól szól, viszi az írottat is. Nemrég jöttem haza egy nagyobb útról, 800 km csak kávézni megállással és a fájós derekam meg se érezte.
2. Íme az első kiegészítés: Eltelt egy év és 27 ezer km az autóval. Egyre jobban szeretem.
Óra szerint elértem a 90 ezret is, sor került egy szervíz látogatásra.
Vezérműszíj görgőkkel, olaj és szűrők, váltóolaj, 2 izzó, és a kis beragadó rekesz a vezető térdénél. Az akksit is kicseréltettem, volt egyszer egy kis lustaság az önindítóban.
Egyéb hiba változatlanul semmi, csak duruzsol.
3. Elért az Avensisek végzete, a lendkerék. Óra szerint 144 ezer, és egy olajcsere alkalmával a szerelő kiszúrt egy kelepelő hangot. Lendkerék lesz, de azért menjek el a szakihoz is. Szaki szerint is lendkerék. Kuplungtárcsával egyben lehet kapni. Az ár horror. Ezeket az Avensiseket Európába és Japánba 2 tömegű lendkerékkel szállították, Amerikába pedig 1 tömegűvel. Meg lehet rendelni Amerikából a gyári 1 tömegű új lendkereket, 4 nap alatt itt van, 250-ért. Ezerben. Plusz munkadíj. Ez már nem márkaszervízben. Bontóban állítólag 150 körül van a használt, de utána el is kell adni a kocsit. Mivel az autó még egy darabig marad, ment bele a gyári, és ha már úgyis meg lett bontva, kapott új váltóolajat is.
Egyéb hiba semmi. Olaj, szűrők továbbra is tízezrenként, és még mindig imádom.
4. 2012. május
Check engine lámpa. Beindítom az autót, és kb 5 perc múlva elkezd világítani. Hibakód lekérdezés, Adagoló/zárlat. Nem tett boldoggá a dolog, nem sokkal ér többet az autó, mint egy új adagoló.
Szerencsére nem kellett adagolót cserélni, "csak" a két mágnesszelepet benne. A korral jár. Csere óta ismét minden rendben, hamarosan jön az óra szerinti 170 ezres olajcsere.
Hibalista
- Kopó alkatrészek fékbetét és tárcsa, olaj, szűrők. Volt egy futóműbeállítás amit az előző tulaj elmulasztott és egy klíma gombásodás. Kicsit gyakori izzócsere, nagyon nehéz hozzáférni az elsőkhöz, különösen a reflektorhoz. Lendkerék és kuplungtárcsa, váltóolaj. - Adagolóban 2 mágnesszelep.
Ide hordtam szervizbe
1. Emil Frey Mogyoródi út. Korrektek, udvariasak, jól dolgoznak, igaz megkérik az árát. 2. A szervíz ismét kiemelkedően jó, többször felhívnak nap közben, hogy haladnak, még zárás előtt 10 percel is van idő az ügyfélre. Csak az ár miatt nem 10 pont, egyébként tökéletes.2. Az adagoló szelepekkel ismét Emil Frey. Most 10 pontot kapnak, még mindig profik. Az alkatrész annyi, amennyi, és most a munkadíj is nagyon baráti volt.
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Új szervíz már egy ideje, profik.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 63000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 110000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Derby 1979 | Következő autója? | Discovery TD5 |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |
