Napi utitárs :)
Szöveges ítélet
Az autó megvásárlását nagyon gondos kb fél éves olvasgatás, információ gyűjtés és tesztvezetések előzték meg, a cél egy 5 milló forint körüli megbízható, alacsony fenntartási költségű családi (kombi) autó volt. Legvégén 2 autó maradt fent a rostán a KIA Ceed és a Toyota Auris és úgy nézett ki, hogy KIA lesz a befutó, mert a kereskedő ajánlata közelebb volt az 5 milliós összeghez, de az utolsó pillanatban a Toyota egy akció keretében a KIA árában egy jobb felszereltségű autót kínált és végül azt vettük meg.
Az elmúlt egy évben szinte minden nap használtuk az autót, helyben munkába járásra illetve, gyerekek iskolába fuvarozására,valamint hosszabb távokon is, azt mondhatom, hogy 60-40% a helyi és távolsági használat. A vásárlásnál az is fontos, volt, hogy lehetőleg turbó nélküli "szívó-benzin" motor legyen, mert a turbót megöli a sok helyi néhány kilométeres ugrálás. (Tudom, egyik motor sem szereti, de a tapasztalatok szerint a hagyományos szívó-benzin többet bír, mint akármelyik másik).
A fogyasztási adatok meggyőzőek, helyben megeszi a 7,5-öt városon kívül 90-es tempónál 5,8-al simán elmegy, de sikerült már 5.6 is elérnem, persze ez forgalom függő. Vegyes fogyasztásra nekem 6,9-et mutat a kijelző ez eddigi összesítés alapján.
Autópályán 130-al 6,7-et mértem, ezt tényleg tele tankkal mértem le a legutóbbi nyaraláson oda-vissza, 960 km-ert mentem és összesen 63 liter üzemanyag folyt le a torkán, ami a családod és a megrakott csomagtartót és légkondit összesítve szerintem baráti érték. Az előző Dízel autóm, ugyanezen paraméterekkel 5,5-öt fogyasztott. Tehát összességében elmondható, hogy ez a modern mai benzinmotor csupán 1-1,5 literrel fogyaszt többet, mint egy 6-8 éves dízel, de persze a dinamikája nincs olyan, mint egy dízelé.
Megfordult a fejemben a Hybrid verzió is, hiszen az 2,5 literrel kevesebbet eszik 100 km-en, de szerintem a jelenlegi magas üzemanyag áron sem éri még meg, mert a 2 millió forintos többlet költség kb 200 ezer km-nél térülne meg, ami nekem 10 év. Gazdasági szakemberek szerint, ha egy beruházás 10 éven belül nem térül meg, akkor az felejtős.
A Plug-In járgányok is szerintem csak annak érnek meg alaphangon 10-12 milliót, akinek munkaeszköz és beléjük teker 4-500 ezer km-et, mert onnantól már tényleg "termeli a pénzt". De nincsennek kétségeim afelől, hogy ha 8-10 év múlva bárki számára rentábilis lesz az elektromos autó vásárlása, az állam ott is tartani fogja a markát.
De térjünk vissza az Aurishoz. :)
Az előző autóm 1.7 dízel volt 102 lóerővel, ez 1.6 132 lóerővel, de mégis az előzőt éreztem erősebbnek, persze ez is szedi a lábát, de itt egy gyors előzéshez bizony kell a fordulatszám és előfordul, hogy vissza kell kapcsolni, ahogy régen tanították. :)
A futóművet egy kicsit keménynek találtam az előző autómhoz (Opel Astra) képest, az úthibákat jól érezhetően jelzi, de ez szerintem minden távol-keleti kocsira igaz és a gáz reakció is lehetne gyorsabb.
A kényelem és a helykínálat teljesen rendben van ami a kategóriát illeti, és 195 cm magasan elférek magam mögött, de hátul a hajam már éri a plafont. A csomagtartó is jól pakolható, a hátsó ülés a csomagtérből is dönthető és a csomagtér padló is rekeszes.
Amit hiányolok, hogy nincs benne CarPlay vagy Android Auto támogatás egy új autóban, hiszen már négy éves technika más gyártónál alap. Valamint nagyon hasznosnak találnám, ha a tolató kamerát nem csak tolatásnál lehetne használni. Nyaraláskor úgy tele volt koppig rakva a csomagtartó, hogy ki sem láttam hátra a középső tükörből, ami nagyon zavart, mert szokásom nézni a mögöttem lévő forgalmat is. Ha lett volna egy gomb, amivel bár mikor bekapcsolható a hátsó kamera, az számomra nagy piros pont lenne, de szerintem egyik gyártó sem gondol erre az apró figyelmességre.
Összességben, szerintem ár-érték arányban jó vételt csináltam, szerethető, kényelmes autó az Auris és Toyota megbízható alacsony - fenntartású autóiról ismert, remélem engem is sokáig fog szolgálni még.
Hibalista
- A motorháztető nehezen nyílt, egy kis kenőanyag úgy néz ki segített rajta.
Ide hordtam szervizbe
A kötelező szervízen túl szerelő nem látta, baj is lenne, ha szükség lenne rá.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2017 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 19860 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra 1.7 | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.2/10) |
