Az angol japán kedvenc
Szöveges ítélet
Nehéz döntés volt a megelőző 3 dízel autó után átülni egy benzinesbe, de szükséges volt. Mind a 3 előző OPEL CDTI-s dízel volt, nagyon jó fogyasztással és rendkívüli nyomatékkal, és az opeles dízelbetegségekkel. Hát ez az 1.6-os Toyotáról nem mondható el. Papíron 136LE-s, de biztos lejtőn mérték. Angliában szerelték össze, talán nem fog úgy rohadni mint egy Mazda 3 Japánból.
Magáról a kocsiról: a full felszereltségűtől eggyel visszább van, minden megvan benne amire szüksége van az embernek. Az új belső dizájnt jól eltalálták, könnyen kezelhető benne minden, egy Astra J-hez képest főleg, ebben nincs gomb-erdő. A multimedia része hozza amit kell, rádió kifejezetten tetszik, mindig felsorolja az éppen elérhető adókat, és könnyű eltárolni, vagy kiválasztani. USB-ről beolvas mindent, kicsit nyomogatni kell az érintő kijelzőt, mire előjön az az mp3 amit keres az ember, de jól szól. Jó belőle a kilátás, a gyári tolatókamera nem hátrány, mert elég magas a segge, és nagy a C-oszlop. Gyárilag sötétek B-től hátrafelé lévő ablakok, elég jól szűri a fényt és az UV-t. A külső visszapillantók záráskor be, nyitáskor kihajtódnak, nem lehet eltéveszteni, hogy nyitva maradt-e a kocsi a parkolóban. A nappali fénye LED-es, a hátsó lámpája szintén, erős a fénye. Kormányról jól kezelhető minden, egyértelmű a menüje. BT egyből feláll a telefonnal. Az anyósülés előtt, a kalaptartó alatt a lábaknál van egy borító műanyag lap, amit csak a szentlélek tart ott 3db patenttal. Hosszabb lábú utas egyből kirúgja rendszeresen.
Csomagtartóban helyezhettek volna el több pakoló rekeszt, vagy kampót, ami van semmire sem elég. Tálcát utólag kellett bele venni. A defektjavítót kidobtam belőle, a félreértések elkerülése végett a csapotthátú hatchback-be is belefér a gyári mankókerék, bár csak a kombihoz árulják. A nikecell betét nem kell hozzá, de a kerék, az emelő, minden elfér a mélyedésben a padlóborítás alatt hátul. A benzinsapka baloldalt van, szerintem rossz a megoldása a nyaknak. Van rajta valami rece, de tankoláskor mindig kicsúszik belőle pisztoly, folyamatosan fogni kell, meg elég instabilnak tűnik.
A motor: turbó nélküli, szívó benzines. Hiába 132LE, előzéskor a turbó dízel közelébe se ér. Hiába padlóz az ember, lomha és lassan gyorsul, 3x meg kell gondolni országúton. Persze a benyát meg nyalja be rendesen. A tankja csak 50 literes, eddig sose volt elég 700km-re. A fogyasztása 130kmh-nál 6.8, 140kmh-nál már 7.2 vagy felette. Városban meg változó, pedálozástól függ, de 7 alatt nem igazán lehet tartani. Igényli városban is az 5.-et már 60-nál is, ekkor lemegy a pillanatnyi fogyasztása, itt lehet játszani a sebesség határolóval, belőni 63-ra, és hiába padlózza az ember, nem megy fölé, és visszaveszi a fogyasztást is. Csak előzéskor érdemes gyorsan kinyomni, mert gyorsan jön szembe akkor a sárgabusz. Ellenben 1. sebességfokozatban elinduláskor úgy húz meg gyorsul mint a troli, hangja alig van. Ebben hálistennek nincs DPF szűrő, ami halálra idegesített az előzőben, mindig rosszkor kapcsolt be, és ebben a turbó se fog elromlani soha, mert nincs.
A kerekekben már gyárilag van nyomásjelző. Ez télen szívás lehet, mert 2-3 gumiszerelés után kuka, lehet sokért újat venni, különben sipákol a rendszer. Állítólag a kalaptartónál lévő gombbal resetelhető, kikerülhető a rendszer.
A csomagtartó ajtó lemez illesztése a tetőnél annyira precíz és kicsi, hogy a Thule bringatartó karmát alig lehet feltenni az ajtóra. A gyári alufelnik jók, tisztításuk elég időigényes, annyi rajta az apró mélyedés.
30e km felett már. Eddig 2x volt olajcsere és egyéb szűrő meg hasonló kötelező miegymás. Azon kívül semmije se romlott el, semmi mást nem kellett kötelezően cserélni rajta. Úgy 20e km-nél jelentkezett először, azóta folyamatosan előjön rajta, ha kb. 120kmh-ra gyorsulok pályán, akkor valami magasfrekvenciás sivítás jön az első futóműtől. Ha 80 alá lassulok elmúlik, de felette megint előjön. 150 felett már nem hallattszik, de addig idegesítő. 30ezres "megnézték", aszonták a fékbetét, olyankor erősen tapossan le a féket, kikopik belőle a fémszemcse és oké lesz. Alapból hülyeség! Ezért mondjuk fékolajat cseréltek, és megreszelték a betéteket. Azóta is ugyanúgy előjön, de ahogy kicsit benyomom a fékpedált lassulás nélkül, elhallgat. Talán a féktárcsa rezonálhat.
Fogyasztás kicsivel jobb, pályán 120-nál 6.2 az átlag, de 150-nél se ment 7.5 fölé. Városban elég gyilkos, ott simán 7-8 liter között benyal.
A gyorsulása hagy kívánni valót, országúton bátorság kell előzni, és mindenképpen visszarakni egy gangot. De lomha, a gázreakció nagyon gyenge a pedálnál. Cserébe nem romlott még el semmi rajta
Hibalista
- még semmi
Ide hordtam szervizbe
Linartech Kecskemét
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2016 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 33000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra J | Következő autója? | turbós |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.2/10) |
