A félreértett jóság
Szöveges ítélet
Sokáig töprengtem rajta, hogy mi legyen a 2008-as 1,6TDCI Fóka után, ami füstölt, büdös volt, de keveset fogyasztott és amúgy megbízhatóan járta a kilométereket. Nem igazán szerettem, 8-10 évesen nem tudtam, mikor adja meg magát a sok kütyü, turbó, EGR stb, de végül 40e km alatt nem volt vele semmi és összességében jó kocsi volt, egyben nagyon racionális. És biztos az is közrejátszott, hogy előtte Hondám volt, gyerekkorom egyik álomautója, egy Civic 1,4 Sport(2005), imádtam, mindenét, a motorját, a váltóját, a hangot, a szagát, a feelinget, amit adott, a formáját is kívül belül, de a család jött, a Civic ment, és hát űrt hagyott maga után. Másoldalról szeretem a természetet, törekszem kisebb ökológiai lábnyomot hagyni, jó hely a Föld, jó lenne a gyerkőcöknek is meghagyni, mégha viszonylag kis ráhatásom is van erre. Két, egymásnak látszólag teljesen ellentmondó alternatíva között gondolkoztam hát, a '17-es Honda Civic 1.5-ös a régi szerelem felidézése és egy Auris Hybrid közül, végül az utóbbi győzött. Egy 2016-os, jól felszerelt, gyönyörű gyöngyház fehérben, kombi, hibátlan állapotban. Mindent elolvastam róla, és az alapján féltem, hogy nem fogom szeretni, mert pont az ellentéte lesz a Civicnek, antiautó, bőg, szarul megy, és ahhoz képest még sokat is fogyaszt, stbstb., de nálam erre szerencsére gyorsan rácáfolt. Teljesen más, mint egy hagyományos kocsi, másban jó, újfajta élményt ad.
1. Hybrid, 60% elektromosan városban, de valójában városon kívül is belenyom a gyorsításokba. Én nagyon szeretem, hogy tud hangtalanul menni, hogy nem füstölöm szét a belvárost, hogy a dugóban elektromosan tudok vele araszolni nyugiban, hogy visszatölti a fékezést, tehát némi gyorsítást összehoz ezzel is.
2. Nyugalmat ad, jó vele normálisan menni, nézni a természetet, az egész lénye lenyugtat, ami a mai világban szerintem szerencsés - családdal méginkább.
3. Lehet vele bután is menni, mert amúgy gyorsul rendesen, a futóműve is rendben van, nem akar belevinni kicsit sem, de lehet élvezni vele a sietést. Városon belül ráadásul ez vicces fogyasztáshoz vezet, mivel a nagy gáz-nagy fék sok visszatermelt energia, abszurd 4essel kezdődő fogyasztást produkál. Erős az elektromotor benne, inkább a töltöttség szab határt.
4. Nekem bejön a formája is, a belseje, az ülése, biztos német prémiumhoz képest több helyen bele lehet kötni, de nekem nincsenek exkluzív igényeim. Csomagtartó rendben van. Nem könnyű belőle kilátni hátrafelé, de a kamera sokat segít.
5. Volt már szó a fogyasztásról. Nálunk 80% autópálya, 20% város mellett nem fogyaszt kevesebbet, mint a dízel Fóka, de nagyobb, az 5,5-es átlagot pedig benzinből hozza le, ami lényegesen környezetbarátabb (ezt valamiért ki szokták hagyni a cikkekből, pedig szerintem fontos tényező). Elégedett vagyok vele, országúton simán 4,5 körül lehet vele menni, városban hasonlóképp.
6. Megbíztható, pedig bonyolultnak tűnik a sok leállás-újraindítás miatt, de az tapasztalatok rácáfolnak erre, a Priusok megnyugtató stabilitása van ebben az autóban is.
7. Írták, hogy felesleges az EV gomb. Szerintem király, dugóban nagyon jó, mert 50 alatt nem indítja be a motort, ill. ha pl. arrébb kell parkolni hideg motor mellett, elektromos módban EV gombbal sima ügy, nincs felesleges motorkoptatás.
Amit nem szeretek? Hiányzik a váltás, a pörgetés, azt a sportosságot nem hozza, amit a Civicnél imádtam. Mégis, örülök, hogy ezt választottam, mert másban viszont többet hoz, és családosként all-in ez fontosabb. Minden nap szívesen nézek rá, örömmel közelítem meg, ülök bele, nyomom be a gombot és húzom D-be.
Jah és még valami. Kipróbáltam az új Corollát, szintén 1,8-as hibriddel, és - bár nagyon tetszik a formája - de nekem nem ért volna annyival többet. Jó-jó, de kb. ugyanúgy megy, a futóműve is hasonló, a belseje mintha olcsóbb lenne, szóval nem bántam meg, hogy ez lett. Cserén nem gondolkozom egyelőre, jó lesz ez még pár évig, az utód már vszínűleg full elektromos lesz, még várok a japánokra is, hátha gurítanak valami nagyobbat e téren.
Hibalista
- semmi
Ide hordtam szervizbe
Toyota Sakura
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2016 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 76000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 16000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Focus 1,6 TDCI | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.3/10) |
