Egyszerre nagypapás és fickós
Szöveges ítélet
Kezdjük a lényeggel: az SX4 S-Cross jó autó.
Japán, ez eleve jó pont azoknak, akik ezt szeretik. Jól összerakott, logikus, praktikus, és ez már elfogadható méretű kívül-belül.
Csúnyának mondják, nekem kifejezetten tetszik hátulról, szemből kicsit bénább, de elmegy, oldalról tud dögös, de ronda is lenni. Az biztos, hogy amilyen szerencsétlenül nézett ki némelyik fotón, annyira gyorsan megszoktam, és ma már egészen bírom a külsejét.
Sokkal inkább városi autó, mint a régi Ignis vagy a Vitara. Látszik, hogy elsősorban városi használatra tervezték, mert a hasmagassága alacsonyabb, mint az említett modelleknek, gödrökben kicsit pattog, nem szívesen megyek vele terepen.
Mint ahogy autópályán sem. Miért? A sebességet bírja, azzal nincs gondja. Viszont nekem kicsit túlkormányzott, nem tetszik teljesen a futása sem, és ötösben meglepően lomha tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a fogyasztása is megugrik. Autópályán elég hangos, és kicsit hajlamos pattogni is a kemény futómű miatt, viszont jó a tartása kanyarban.
A budapesti utakon viszont magára talál, simán lehet vele vagánykodni, kettesben-hármasban szépen gyorsul, kis látens tűzgolyó, ha jól nyomja neki az ember. De megvan a méltósága is, magas, viszonylag zömök, de még nem túl hosszú, kisebb parkolóhelyekre is be lehet állni (azért néha irigylem az új Ignist...).
A csomagtartója a méretéhez képest nagy, jól pakolható, oldalt praktikusak a kis rekeszek, elöl a napszemüvegtartó, az első ajtók oldalzsebei lehetnének nagyobbak, mert oda értelmes dolgot nem igazán lehet berakni. A sebváltó mögötti könyöklő sokáig zavart, meg lehet szokni, de szeretni nem fogom.
Hosszabb utazásokon egész elviselhető, viszonylag kényelmes az ülése, elég jól állítható, mint ahogy a kormánya is. Elöl kicsit lehetne nagyobb a hely, saccra egy kétméteres, hosszú lábú embernek már kevés, viszont a vezetőülést teljesen hátratolva is van mögöttem elég lábtér, és hátul elfér három ember is.
Talán ez az első igazán kényelmes Suzuki, vannak benne olyan ritkán használható okosságok is, mint az első ülésfűtés vagy a hátsó pohártartó, a gyerekülés pedig jól rögzíthető, nem kell hozzá szétgyűrni a hátsó blokk kárpitját.
A régebbi Suzukikhoz képest egészen finom műszer, jók a pedálok, szépen jár a váltó, persze rükvercbe ezt is nehéz betenni, de megszokható. A szervó nekem kicsit túl sok, és úgy általában a kocsiban megvolt a lehetőség, hogy sportosabbra csinálják, kár, hogy ezt a vonalat nem használták ki. A legtöbb helyen jó a felhasznált anyagok minősége, néhol persze nagyon műanyagos maradt, de nem vészesen ronda a beltér a sem.
A kapcsolók jó helyen vannak, minden egyszerűen kezelhető, amit gyakran kell használni. Amit ritkán, az persze nem, de hát istenem, japán. :D
A lámpák jó helyen vannak, a tükrökből remekül látszik minden, a tolatóradart nem is nagyon használom, sokkal egyszerűbb tükörből parkolni. Elöl az orrát nehéz eleinte kiszámolni, de hamar meg lehet szokni. Nem egy karácsonyfa a műszerfala, de ez inkább előny, mint hátrány, bőven elég ez a fekete-fehér kijelző.
Ha már kijelző! Nem tudom, mitől, de az átlagsebességet biztosan rosszul számolja, az átlagfogyasztást pedig mindig alulbecsüli 2-3 decivel.
Fogyasztás: erre nem tudok rosszat írni. Amekkora nagydarabnak látszó, magas autó, simán beéri 6,5 liter benzinnel. Mármint városi-autópályás-főutas vegyes használatban, sokkal kisebb autók fogyasztanak lényegesen többet. 140-150-nél kezd elszállni, ha valakit zavar, az menjen lassabban.
Szeretek viszonylag gyorsan és sportosan vezetni, de ha egyszer igazán rámennék a fogyasztásra, akkor könnyen le tudnék menni akár 5 liter alá is, tehát spórolós papperok figyelem: itt az új kedvenc! :)
A strapabíróságáról még nem tudok nyilatkozni ennyi idő után, de teszi a dolgát, az az érzésem, hogy 15 évesen is autó lesz, és ez jó. A motor baromi jónak tűnik, nem tudom, mi lesz vele később, de könnyen el tudom képzelni, hogy később kifejezetten keresni fogák a használtpiacon ezeket az 1,6-osokat.
Összességében bőven megéri az árát, ami fontos, abban jó, most sem vennék más autót.
Hibalista
- Eddig semmi.
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2013 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 130000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 25000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |
