Sokkal jobb, mint aminek kinéz
Szöveges ítélet
Szalonból vettem, elvileg korrekt óraállású saját kocsijuk volt, az alapfelszereltséggel. Ebből nekem az első villamos ablakemelők, a ködlámpa, a belső kapaszkodók (!) és a kartámasz hiányzott csupán, minden más benne van, ami kell, azt meg olcsó pótolni.
A motorka egy Peugeot 1,6 HDI (erre cserélte le Suzuki a korábbi 1,9-es olasz dízelt, amihez aztán ha jól tudom, mostanra visszatértek), csak itt DDIS a neve - na, ehhez a motorhoz szervízem nem igazán ért - ennek az lehet az oka, hogy alig adtak el belőle újonnan, horror árban van ugyanis még használtan is. Szerencsére egyelőre csak egy vízpumpa kerregte szét magát, de ahhoz a teljes vezérlést meg kellett bontani (az előírt csere 180e km...). Jártam a nyakukra, aztán megunták, rendesek voltak és gariban (3 év előtt) kicserélték (csak sejtem, hogy egy Citroeneshez vitték át végrehajtani - végül is korrektebb, mintha berhelnék). A motor megfelelően nyomatékos, ha nem Te vagy maga Emerson Fittipaldi. Remek fogyasztást produkál - rekordom országúti tempónál 3 felnőttel, csomagokkal, klímával, szerbiai tankolással (!) 4,3 l/100 km, de télen városban is 5,3-at eszik, autópályán 140-nél ugyanaz. Gyors tempónál nem halk, de már megszoktam. Fázom a motortól, mert ugyanez van pl. a Ford 1.6 TDCI-kben és ott állítólag a turbó, és/vagy a magasnyomású befecskendező 110e km körül megadja magát. Az van, hogy ezek a gépek már túl komplexek, sok a hibalehetőség. Nem járok itthon vele prémium diesel-lel, meglátjuk - majd beszámolok a tapasztalatokról.
A kocsi maga nagyon kényelmes hosszú távú utazásokhoz is (remek ülések, értelmes kezelőszervek) - járt már velünk Birminghamtől Patras-ig sokfelé
Belül kisebb, mint amekkorának kívülről kinéz, de a csomagtartó jó mély, jól pakolható és nekünk végül is elég.
Kis koccanásra is sajna maradandóan deformálódik a kaszni eleje, de viszonylag olcsó a javítása, könnyen visszahúzható.
Nyest szívesen kajálja a motortér belső burkolatot, nyestriasztó spray ide, vagy oda.
________
harmadik évébe lépett nálunk; semmi baj vele. Lassan 25e km óta csak olajcseréken járt
alapjárat indulás után fél percig kicsit akadozik, de le nem áll.
Hibalista
- lengőkar hátsó gömbfej 40.000 kn-nél - vízpumpa 40.000 km-nél - első fékbetétek 40.000 km-nél - hátsó teleszkópok 60.000 km-nél - nehezen megszüntethető olajszivárgás a karternél már 36.000 km-nél, de a szervíz nyakára jártam, és becsületükre legyen mondva, harmadjára sikerült kikenniük jól tömítőpasztával, megszűnt a szivárgás - futómű felől kis kopogás, de szakember látta, rendben van elvileg minden
Ide hordtam szervizbe
Suzuki Plusz
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 36000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 47000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | X-Trail | Következő autója? | Honda? Toyota? Suzuki? - valami japper |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.4/10) |
