Wanna play???
Szöveges ítélet
2005 májusában fogalmazódott meg bennem, hogy kicserélem addigi Swiftemet egy új autóra. Mivel japán (leginkább Toyota/Lexus)-hívő vagyok, és anyagi lehetőségeim végesek voltak, viszont mindenképp új autót akartam, csak egy kis kategóriás kerülhetett szóba. Variációk: Honda Jazz - nagyon jó, de drága. Toyota Yaris - abszolút a favoritom, de akkor kifutó modell volt már. Swift - akkor épp egy régi Swiftem volt. Alapvetően elégedett voltam vele. És akkor nemrég jött ki az új. Sőt, júniusban megindult a háromajtós gyártása. Ilyet akarok. 3 ajtósat, feketét. Június 20-án be is mentem ahhoz a kereskedéshez (Suzuki Top-Autó Újpest), ahol az előző autót vettem. Megírtuk a papírokat, minden OK. Mondták, hogy kb. 4 hetet biztosan kell várni rá. Három héttel később érdeklődtem. Erre elkezdték mondani, hogy kevés autó készül itthonra, meg aug. elején leáll a gyár, és hogy lehet belőle szeptember is. Erre mondtam, hogy akkor itt álljunk meg, legyen inkább 5 ajtós, alacsonyabban felszerelt, de nekem egy héten belül autó kell! Erre közölték, hogy semmi gond, van egy grafitszürke, amit egy héten belül elvihetnék. Jó, gondoltam az is egy szép szín, ám legyen. Átvétel időpontja: júl. 20. 19-én felhívnak, hogy nem sikerült levizsgáztatni még, ezért egy hetet csúszik a dolog. OK. Júl. 27-én elmentünk, hogy végre elhozzuk az autót. Töltöm ki a papírokat, közben akkori barátnőm nézegeti a forgalmit, keresi, hogy hol van valami írva az autó színéről. Elkértem tőle a papírt, és mikor megláttam, azt hittem, megáll bennem az ütő. A forgalmiban piros szerepelt. Azonnal lefújtam a dolgot, igaz a csaj próbált rábeszélni, hogy a meggypiros is szép szín ám, meg hogy beszerzési áron is odaadják. De ennyi idő után úgy voltam vele, hogy piros nem kell! Visszaadták a foglalót, sztornóztuk a szerződést, majd lógó orral elindultunk haza. Erre fél óra múlva hív a kereskedés vezetője, hogy bocsássak meg, de jöjjek vissza, mert véletlenül előkerült egy fekete háromajtós, amit egy héten belül el is vihetek, és végül el is vittem. Itt jegyezném meg, hogy valószínűleg ez volt az utolsó Suzukim, nem az autó, hanem a magyarországi kereskedésekben tapasztalható kritikán aluli állapotok miatt. Tudni kell, hogy ebben a kereskedésben ez volt a harmadik autó, amit elhoztam. Ezért voltam olyan naív, hogy azt gondoljam, kicsit jobb elbánásban részesülök az átlagosnál. A régi autómat viccesen kevés pénzért számították be, és ilyen apróságokat, mint gumiszőnyeg, könyöktámasz is úgy kellett szó szerint kikönyörögnöm. Ha abba a Toyota kereskedésbe mentem volna, ahol apám már 2 Corollát is vett, biztosan elől-hátul kiny...ták volna a hátsómat, és szerintem egy ingyen klímát is simán adtak volna a fenti apróságokon túl. Ja, és valószínűleg két hétnél többet biztosan nem kellett volna várnom. Szóval ebben az országban még mindig nem tanulták meg, hogy nem illik rosszul bánni azzal, akiből élünk. No comment.
Elvégre viszont megérte 6 és fél hetet várni. Az autó nagyon jó. Akkor épp egy céges Yaris is volt nálam. A belső térben gyakorlatilag minőségi különbségeket nem tudtam felfedezni. Minden szépen van összerakva, jól, finoman, és pontosan működik. Az autó kényelmes, tágas, és a meredek A-oszlopok miatt az átlagosnál jobb a kilátás. A nagy tükrök pedig alig hagynak holt teret az autó körül. Átülve egy másik autóban ez a különbség tűnik fel elsőnek. Minden autónak kicsi a külső tükre a Swiftéhez képest (igaz, egy Lexus IS-nél valószínűleg nem lenne ilyen problémám). Mivel a nálam lévő Yaris dízel volt, a kis 1,3-as motor képességeit nem találtam fenomenálisnak, főleg légkondival együtt nem. Ez a véleményem viszont gyorsan megváltozott, amint a Yarist felváltotta egy 1,4-s benzines VW Polo. Azt kell mondanom, hogy benzines mércével mérve a kis 1,3-as Swift is élvezetesen vezethető, hosszú távon is. Pl. ez az első olyan autóm, amivel a Bécset elkerülő A21 elején lévő vagy 2,5 km hosszú kaptatón nem ment 140 alá a kilométeróra mutatója. A fogyasztás nagyon rendben van, most nyáron állandóan megy a légkondi, mégis városban sem eszik 6-6,5 liternél többet. Élvezetesen vezethető, a kormány, és a váltó kezelhetőség szintjén pedig párját ritkítja.
Azt hiszem, alapvetően jó vételt csináltam. Részemről elégedett vagyok az autóval.
Hibalista
- Semmi.
Ide hordtam szervizbe
Suzuki Center
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 11 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 21750 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Swift 1,3 GLS | Következő autója? | Toyota Auris 2,2 D-CAT 180 ( ha majd kijön, és eleget keresek hozzá :) ) |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.1/10) |
