K**va jóóó!
Szöveges ítélet
Szóval, hol is kezdjem?Ez a swift már a negyedik ilyen típusu autóm.Mindegyikkel meg voltam elégedve, de mivel az embet nem monogámnak teremtette a mindenható néha el is csábultam és meg is szívtam.Nem sorolnám a típusokat a lényeg, hogy jóval többet költöttem azoknak a fenttartására mint a swiftekre összesen.Az elöző Swift II. pont egy évig volt meg és imádtam.Városban ideális társ volt, ha kellett ment is, de finoman nyugisan is ki tudtam használni.Aztán az élet ugy hozta, hogy el tudtam adni viszonylag jó áron és ezzel egy időben bele tudtam ülni egy Sportba szintén baráti áron.A két autó között így is volt majdnem 1 millió különbség, de azt gondolom, hogy ennyi tudásban és feelingben is van köztük.
A két autó (1.3 Gs és Sport) csak a nevében és 1-2 karosszéria elemében ugyanaz.Először amikor a szalonban megláttam rögtön megtetszett.Nem hivalkodó, mégis erőt sugárzó gondoltam.Aztán pár hónap mulva vittek egy kört.Elájulva nem voltam, talán mert már birtokolhattam erősebb autót is, de azért meggyőző volt.Azt éreztem, hogy nem minden áron, de ha az élet ugy hozza lecserélem az 1.3-ast.És ugy hozta!Azóta kb. 1 hónap telt el.A kocsi gyönyörű megnézik az emberek és ez büszkeséggel tölt el.Azt vettem észre viszont, hogy az utakon a többi sofőr -tisztelet a kivételnek- irritálónak találja ezt a típust.Nem viselik el, hogy az ember előttük menjen.Nem vagyok egy hajszolós típus így általában elengedem őket főleg városban.Lámpától-lámpáig semmi értelmét nem látom nyomni neki.Aztán büszkén elmegy a srác mellettem, hagyok neki pár percet örömködni és ha olyan kedvem van utánna megyek.Az M3-as kivezetője erre jó példa.Az Andrássyn áll a sor a gyerek csak tolakszik.Elengedem de arra ügyelek, hogy ne szakadjak már le mögüle.Ő töri az utat és izzad.Tudjátok:jobb üldözőnek lenni, mint üldözöttnek.Aztán az M3-as kivezetőjénél jön a meglepi:felüljáró föl, a két sávból 3 lesz és ha ügyesen lavirozol olyan szlalomot lehet lenyomni, hogy nincs az-az autó ami követni tud :))Ilyenkor nagyon élvezem a kis vasat.
Fogyasztása vegyes használatban 8-8.5 ami szerintem teljesen jó.A régim evett 7 litert városban de közel sem volt ennyire nyomatékos.Az ülése nyikorog de ettől nagyobb baja ne legyen.A futóműve keményebb mint a sima Swifté de ez valahol természetes.Pattog is a hullamzó úthibákat nem szereti de érdekes módon a kissebb repedéseket útegyenlenségeket jól viseli.
A 17-es felnire vigyázni kell nehogy kátyút fogj, mert hamar haza lehet vágni.A 15-ös télivel jobban ugrott a kicsike, de így sem lehet szégyent vallani vele.
Összeségében egy nagyon jól vezethető és élvezhető autó a Sport.Aki egy ilyenen gondolkodik ne habozzon, nem fog benne csalódni.Én is sok itéletet olvastam mielőtt döntöttem és azóta egyik barátom is vett egy Sportot.Akinek egy pici kötődése, érzéke van a motorsport iránt és kipróbálja az autót az csak elismeréssel fog kiszállni belőle.
Nem mondom, hogy nincsen erősebb, jobb, gyorsabb a piacon, de ennyi pénzért ettől szebbet, sportosabbat és MEGBÍZHATÓBBAT nem találsz.
Hajrá SPORT!!!
Hibalista
- Eddig semmi és remélem nem is fog.Ez már a negyedik Swift amit nyúzok azokkal is csak kissebb beállítási problémák voltak amit garanciában orvosoltak.
Ide hordtam szervizbe
Gusztáv ill. Carkomplex
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 18000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 500 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | swift 1.3 GS | Következő autója? | egyenlőre marad |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.6/10) |
