Hozza a kötelezőt, megbízható öszvér
Szöveges ítélet
A kiskocsit 2007. májusában vettem. Alacsony fogyasztás és kis fenntartási költségek miatt. Igazából nem bántam meg.
A kocsival eddig 145,000 Km-t tettem meg, amiből kb. 130,000 km volt a Budapesten, városi forgalomban megtett kilométer, tehát igen erős igénybevétel érte a kocsit!
A gyári féktárcsákat 54,000 Km-nél cseréltettem, jelenleg magyar gyártmány van benne, ez most lesz cserés, a 150,000 Km-es szervíznél. A kocsival teletanktól teletankig mért legjobb fogyasztásom 3,5 l-volt. Ezt Budapest-Debrecen-Budapest távon mértem, úgy hogy sehol sem mentem 70 Km/h sebesség felett, megállnom sem kellett. Városi fogyasztása normál használat mellett nem éri el az 5 litert. Váltásoknál nem szoktam a kocsit 1600 fordulat fölé pörgetni. Az első futóműben a lengéscsillapítók 75,000 Km-ig bírták, de a jó magyar utakon, a fekvőrendőrökön teljesen tönkre mentek. A motorhang kissé erősebb, mint új korában, de lényeges teljesítményvesztést nem érzek rajta.
Az első gyanús hangot 103,000 Km-nél jöttek a váltó felől. Ekkor szerelő megállapította, hogy a kinyomócsapágy lassan megadja magát. Utána nem sokkal a kettős tömegű lendkerék is elkezdett zenélni. Jelenleg még működik, a kuplung nem csúszik, de a lendkerék egyre kevésbé csillapít. Borsos ára miatt azonban még nem cserélem csak akkor, ha teljesen megadja magát.
A generátor javítása nem volt egyszerű feladat, mert a generátort leszerelni nem gond, de a motortérből nem lehet kivenni. Többszöri próbálkozás után a gyári szervizt hívtam ahol közölték, hogy két módja van a generátor kiemelésének.
1. ki kell emelni a motort
2. le kell bontani a jobb oldali futóművet, kiszerelni a féltengelyt és akkor kijön. A generátor a féltengely miatt alulról nem emelhető ki, mert kb. 5 mm híján nem fér át a bölcső és a féltengely között.
A kocsi elejével magasabb járdaszegélyeknél vigyázni kell. A nehezebb motor miatt lejjebb van az orra, így ahol a benzines Swifttel fel lehet állni, ott a dizel fennakad!
Hibalista
- Lengéscsillapítók elöl 75,000 Km-nél (56,000 Ft) - Váltóbowden 130,000 Km-nél javítás: 30,000 Ft (anyaggal együtt) - Önindító (Valeo) 140,000 Km-nél javítás: 15,000 Ft (anyaggal együtt) - Generátor (Valeo) 143,000 Km-nél javítás: 40,000 Ft. (anyaggal együtt) - - Kuplung (Valeo) haldoklik, árajánlat van: 180,000-450,000 Ft között, + 30,000 Ft. munkadíj - - Féktárcsa csere 54,000 Km-nél, anyag és szervízköltség: 20,000 Ft.
Ide hordtam szervizbe
FAGA Kft X. Barabás u.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 145000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző autója? | Ignis | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.4/10) |
