A barátnőm mellett a legszebb dolog a városban!
Szöveges ítélet
Az első autóm, 25 évesen...Szeptemberben vettem a kocsit, most futottam le vele 1200 kilométert, gondoltam megírom az észrevételeimet. Nos, örülök, hogy eddig vártam, mert semmi olyan hibát nem tapasztaltam, amelyekről a tavalyi modell-tulajok beszámoltak (kuplung, fékhiba, AC pumpa, stb.). Sőt, ez a kocsi egy augusztusi modell, kapott egy MP3 programot a rádiója, valamint a pillanatnyi fogyasztásmérő mellett ott az átlagfogyi kijelző. Nem nagyon pörgettem hosszú ideig 3500 fölé míg bejáratós, dombos szerpentines terepen ezzel együtt a 6,1 városon kívül szerintem reális, a kombinált 7 liter pedig remélem még lesz kevesebb is.
Eddig egy családi 1.4-es 68 lovas Fábiát vezettem, ez a kocsi 3000 alatt ugyanúgy húz mint az, a különbség ez után jelenik meg, akkor viszont drasztikusan. Egyszer vertem rá egy 1,6-os Seat Leonra, amikor már nem bírtam magammal, hogy végre megtaposhassam :).
Belül a műanyagok nem zörögnek, viszont lehetnének vastagabbak is, valamint nem tartom helyesnek, hogy a computer kapcsolója (amivel át lehet kapcsolni a pillanatnyi fogyit az átlagra) olyan messze van fent a műszerfalon, hogy menet közben elérni baromi kényelmetlen. Ez a bajuszkapcsolón elhelyezve jobb ötlet a Volkswagen konszernnél, köztük a Skodákon.
Hátül ülve a hely kb. annyi, mint a konkurenciáé, 4 embernek normálisan el lehet férni egy magamfajta 176 centis emberke mögé. A csomagtér nekem huszonévesen megfelelő, ami nagyon kell, az befér, ha jön a bébi, legfeljebb az egyik ülést előredöntjük.
Összességében szeretem, mindenki megnézi, mert Szlovákiában a magyar kvótarendszernek köszönhetően kevés van belőle, még... A szervizzel nincs tapasztalatom hál Istennek, csak a vásárlóhoz való hozzáállásukat pontoztam. Sikerült 380 000 Ft körüli összeget (koronában) lealkudnom az árból, ez jó, az odaadásukon és a profizmusukon viszont még van mit javítani, ezért a 8 pont. Később még írok.
Üdv mindenkinek
Módosítva 2006.12.09.
Most van rajta 3900 km és tegnap hoztam haza Púchovból a Matador gumigyártó tesztpályájáról, ahol egy céges tréning keretein belül jeges pályán manővereztünk a kocsikkal. Az autó remekül viselkedett és nekem is jó volt, hogy megismerhettem, hogyan fordul egy-egy vészfékezésnél jégen, vagy éppen két kerék aszfalt, kettő jég kombináción.
Isten óvja az ABS nélküli kocsik tulajait. Egy Fábiával 15 pörgést produkáltunk halálfélelemmel tarkítva egy jég-aszfalt vészfékezésnél. Ezeknek meg meg sem kottyant.
Imádom a kocsit, semmi baja és már kezdtem hajtani. A kombinált ezzel együtt most 7,1 liter. Ötösben viszont a max elérhető sebesség 160, pörgetni kell 4-esben olyan 165-ig, azt szereti, aztán jöhet csak az ötös.
Módosítva 2007.6.26.
Most vagyunk túl az első kötelező szervizelésen. Hiba semmi, a fogyasztás is alább csúszott, 6-6,5 liter között eszik a kicsike, pedig néha hajtom.
Minden Swift tulajnak üzenem, ha nehezen csukható a csomagtartó, ne csapkodják, hanem az egyik hátsó ajtót nyissák meg résnyire és máris könnyedén zárhatóvá válik a Suzi feneke.
Hibalista
- Semmi
Ide hordtam szervizbe
Suzuki - Érsekújvár, Szlovákia
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 15500 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | gyalogoltam | Következő autója? | gyerek vagyok még... |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.2/10) |
