Szükségnek indult, szeretet lett a vége
Szöveges ítélet
Amikor első autót vettem anno, egyetlen kikötésem volt: csak Swift ne legyen.
Hogy miért kerültem mégis egy Swift volánja mögé?
Röviden elmesélem, aztán mesélek az autóról, és hogy miért lett ez életem eddigi legszeretettebb autója. Nem az, amelyikbe szerelmes vagyok, de az, amelyiket szerettem.
Még mindig fiatal vagyok, de már számos autóban ültem, voltak régiek és újabbak, olcsóbbak és drágábbak, egy szó mint száz: 6 autós év alatt sikerült annyi tapasztalatot gyűjteni, amennyit mások ennél több idő elteltével szoktak (mások = akik nem idióta benzinvérű autóőrültek, mint jómagam, amióta az eszemet tudom).
Amikor nekem még rutintalanul, 19 évesen végre volt mindenféle rossz munkából összegyűjtve némi pénzem autóra, valóban az volt az egyetlen kikötésem: legyen olcsó, csak ne Swift. VW Golf IV lett, 1.6-os benzinmotorral, meg is bántam, és mai szemmel nézve: mennyivel jobb lett volna, ha megelégszem a Swifttel. Mert jó dolog a Swifttel megelégedni. Erre akkor jöttem rá, amikor muszáj volt.
Tipikus autókedvelő hülyegyerekként idejekorán megvettem azt az autót, amit már egészen kicsi koromban is tologattam 1:18-as arányban: E36-os BMW. Az egy M3 volt, amit vettem az nem M3 (arról is van népítélet, itt: https://nepitelet.hu/autok/bmw/3_1990/kabriozni_olcson_-_tenyleg_olcson/). Amint lett annyi pénzem, amit egy szép példányért elkértek, már mentem is nézni, különösebb gondolkodás nélkül.
Az elején nagyon jó volt, a nap sütött, a szellő borzolta a hajunkat a barátnőmmel a gyönyörű, sok dícséretet bezsebelt sötétzöld hathengeres bajor csodában ülve, aztán ahogy az lenni szokott az ilyen régi, újonnan igen drága vasakkal, az autó megunta, elkezdett komolyabban pénzt kérni (és teszi a mai napig). Ami nekem nem mindig volt.
Napi használatban volt nálam az a kabrió egy egész nyáron keresztül, majd amikor rájöttem, hogy ez nem tetszik neki, akkor lett mellé egy III-as VW Polo, ami életem legrosszabb vétele volt, és 2019 elején ez vezetett oda, ahova nem gondoltam, hogy el fogok jutni: vettem egy Swiftet, mert egyszerűen erre telt, és nem többre a bajor gépezet mellett. Na meg szerettem volna valamit, ami nagyon keveset eszik.
200 ezer magyar forintot fizettem érte, az elsőt vettem meg, amit találtam és korrektnek tűnt. Az is volt. Egyliteres kis háromhengeres motor, teljesen kulturált és szakadásmentes beltér, jellegzetes Suzuki illat, amire azt hittem, hogy utálom (gyermekkoromban volt ilyenünk), de rájöttem, hogy szeretem. Szervótlan kormány, még rádiónak is csak a helye volt meg, viszont a motor egy csepp olajat nem evett, a futómű - már amennyire egy Swift lehet az - kellemes volt, nem kopogott. Ja, és nem volt rozsda(!). Tényleg nem. Ki lett lakatolva, és akkor még nem eladásra, hanem akkor még úgy, hogy az jó legyen. Jó is volt. Egy családnál volt már 2001 óta, tőlük vettem meg, mert váltottak egy új 1.2-es benzines Octaviára. Kicsit sajnáltam őket, hosszú távra terveznek vele, de nem mondtam, nehogy megtartsák a Swiftet. Megvettem, átirattam, átnézettem, nem találtak semmilyen érdemleges hibát, a kötelező olajcserét én elvégeztem. Vettem bele egy fejegységet, akkor már bluetooth-os mindentudó Alpine-t, legyen luxi, meg egy hangszórószettet, amit egész kókánymentesen sikerült berakni. Szépen kitisztíttattam, és kész is volt a "válságautó". Kis szürke, még a régi kasznis, aminek külön van elöl az indexe. Ötajtós.
Négy hónapig volt szigorúan napi használatban nálam az autó, ameddig nem kaptam céges verdát, azután a barátnőm tanulgatott vele vezetni, ameddig el nem adtuk egy hónappal ezelőtt.
Az első 1-2 hét még nem ment könnyen. A termosztát nem volt jó, nem melegedett fel a motor, ezt orvosoltam a második héten egy cserével, de amilyen kis pöttöm gépezet, még így is több idő kellett neki hogy normálisan fűtsön, mint amennyi nekem volt beérni dolgozni. A nagyon kicsi erő miatt meg kellett tanulnom lendületből autózni, de imádtam, hogy mennyire Japánosan precíz, és egyszerű az egész autó kezelése és menetteljesítménye. A kormányzás esküszöm, hogy sok komolyabb autót kenterbe vert pontosságra és érzetre, a kicsit tömegnek köszönhetően még indulni is jól lehetett mind az 53 lóerejével, amint megtanultam kezelni, nem volt gond vele a fürge városi közlekedés.
Körülbelül 2 hét kellett, mire összeszoktam vele, és teljesen megváltozott a hozzáállásom. Gyenge, rossz, flamó szükségautó helyett egy szerethető kis vasat kezdtem benne látni, valamit, ami nem szép, nem gyors, nem kényelmes, viszont maximálisan meg lehet bízni abban, hogy nem árul el, beindítod, és elvisz oda, ahol aztán le szeretnéd állítani. Még valamiféle perverz élményt is tudott nyújtani azzal, hogy a kis háromhengeres "fűnyírómotorral" (így hívtam szegényt) egészen szépen ki tud lőni, pont eléggé ahhoz, hogy a forgalom tempóját bőven tudd tartani, és néha ki is tudj lőni innen-onnan (legalábbis kb ötvenig, és ha nem gyanítják a szándékod).
Ekkor már kezdett tavasz lenni. Éppen működött a BMW is. Ennek ellenére azt vettem észre, hogy a kezdeti hetekkel ellentétben már nem ragadok meg minden egyes alkalmat arra, hogy a bajorba üljek reggel. Már csak akkor választottam azt, amikor tényleg olyan volt az idő, és amikor tényleg olyan volt a kedvem. És egyre ritkábban volt olyan a kedvem. Egyre gyakrabban gondoltam bele: ha ma reggel a kis Suzyval indulok el, tutira odaérek, és nem fog semmilyen eddig nem hallott hang idegesíteni, mert ha meg is jelenik valami, tudom, hogy zsebpénzből javítható. És közben eszik vagy 6 litert száz kilóméterenként, ha nem kíméled.
Kialakult egy olyan állapot, hogy a Suzy lett valamiféle lelki társam, aki mindig ott volt nekem, amikor kellett, a Bömbi pedig a sokszor kicsit plátói, de erősen lángoló szerelem, amiről tudom, hogy ésszerűbb lenne ha nem lenne, de nem tudok belőle kilépni. A Suzuki lett az az autó, amit a józan eszem szeretett, a BMW pedig az, amiért a szívem vert.
Négy hónappal a megvétel után megkaptam a céges autóm. Új Kia Cee'd. Nyilván más liga. Ez most csak annyiban lényeg, hogy innentől a Suzukira nekem nem volt szükségem. Tudtam már a megvételkor is, hogy nagyjából ekkor fogok cégesbe átülni, és úgy terveztem, hogy ezzel el is adom - mégsem így történt.
Barátnőm rendelkezik jogosítvánnyal, már régóta, viszont sosem volt autója, rutint sem sokat szerzett. A Suzuki Swiftet viszont ő, és az egész családja kifejezetten utálták a csapnivaló biztonsága miatt.
És mégis azt mondta nekem, amikor egyik este felraktam hirdetni az autót a hahura: szedjem le. Neki kell.
Ő használta további 7 hónapig, amíg végül vettünk neki egy komolyabbat, mert elege lett a szervótlan életből. Természetesen a Suzuki ezalatt végig hibátlanul, hűen üzemelt.
Meg akartuk tartani pótautónak a továbbiakban is, de úgy alakult, hogy költöztünk, az új helyünkön pedig nincs lehetőségünk tárolni 4 autót - már a meglévő hármat is elég necces. Így hát eladtuk egy ismerősnek, azóta is hibátlan.
Így lett hát a "csak Swiftet ne" hozzáállásból egy kellemes emlékem a típusról. Ha valaki most megkérdez, hogy első autónak mit vegyen kis pénzből, kérdés nélkül rávágom, hogy Swiftet. Csak ne legyen hülye. Mert ha balesetezik vele, az nagyon nem lesz jó.
Ez tehát a kis történetem a Suzyval.
Fogyasztásról részletes adatok:
Fogyasztás:
város - 5,5-6l
vidék (70/90) - 5-5,5l
pálya (110-130) - 6,5-7l
Hibalista
- Katalizátor - 20.000.-
- Ablakemelő szerkezet vezetőoldalon - bontott alkatrészekből otthon javítva, kb. 3000.-
- Fékek felújítása (komplett) - 60.000.-
- Termosztát - 10.000.-
Ide hordtam szervizbe
Saját magam
Értékelése: 9
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1994 |
| Kényelem | (3) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 156000 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 16000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 6 l |
| Előző autója? | Mondeo | Következő autója? | Cee'd |
| Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (8.4/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan