Se íze, se bűze
Szöveges ítélet
2005 augusztusában vettem. Eredetileg Liana kombit akartam venni, de nem volt, és mivel nagyon kellett az autó és jóval olcsóbb is volt, körülnéztem a kereskedőnél. A sarokban állt a metálzöld Ignis. Beleültem, megnéztem, elfér-e a térdem, és nagy marhán, kipróbálatlanul meg is vettem - (egyébként 204 cm a magasságom, 100 kilós vagyok.)
Ami meglepett, az a gyorsasága, dinamizmusa. Nagyon megtetszett a beltér, a piros fények, a magas üléspozíció. 8 hónapja háromszor nyitottam ki a motorháztetőt, ablakmosó feltöltés miatt. Az ülésemet ki kellett ülni, most már akármennyit bírok vele autózni.
Hátrányok: beüléskor nekiütöm a térdemet a világítás magasságállító kapcsolójának - nem nyitható eléggé ki az ajtó ugyanis.
A kuplunggal külön meredek helyekre jártam ismerkedni.
A legnagyobb ökörségnek tartom a hátsó ülések ilyetén megoldását.
A kalaptartót becsúsztattam a hátsó ülések meg a kalaptartó két oldali tartói közé - hogy éjjel lássam, mi van a tök fekete bélelésű csomagtartóban.
Mocskosul kemény a hátsó rugózás, és az első se sokkal különb. Egy-egy gödörnél "fáj" a koppanása a lengéscsillapítónak.
Az ajtók tél után elkezdtek nyikorogni, ezen a zsírozás segített.
Az ülésre kellett huzatot tennem, mert bojhosodott az eredeti huzat a farmergatyámtól.
A pótkereket nem tudom, miért nem lehetett fordítva betenni, hogy a közepébe be lehessen pakolni...
Előnyök: Lehet vele lassan menni, kis - 5 literes - fogyasztással, és lehet vele száguldani (180), 9 lityi körül.
Befér az egész család - 2 gyerek, 2 felnőtt.
Sehol nem akadtam el, hóban, sárban, fagyban, mindegy neki.
Nagyon jó szolgálatot tesz a fékasszisztens.
Tetszik az elektromos szervó: ha lassan megyek, jobban rásegít, ha gyorsan, keményebb - el lehet engedni a kormányt, tartja az irányt.
Jól fűt, jól hűt, porszűrő a belsőtér felé irányuló levegő útjába viszont nem ártana bele.
Ha 100-nál nyomok neki, megy mint az állat - ügyes dolog az a VVT.
Tökéletesítések: A kuplungtól balra felragasztottam tépőzárral egy darab gumit: hosszútávon odateszem a lábam.
Vettem bele hűtőszekrényt, a csomagtartóba beszereltem egy szivargyújtót, valamit fényt, hogy lássak is.
A lábtérhez tettem fényeket, szintén tépőzárral, amelyek a belső világítással együtt kapcsolnak fel, le.
A kesztyűtartóba szintén fény került.
Tolatóradart tettem bele.
Megfordítottam a pótkereket, hogy a közepébe lehessen pakolni.
Lefóliáztattam a hátsó üveget, és a hátsó ajtó üvegeit: a hátsó ülésen lehet hagyni holmikat anélkük, hogy láthatóak lennének.
Az ülés alá tettem egy 12/220V invertert - néha nagyon jól jön.
El tudnék menni vele bárhova - mostmár. Viszont karaktere az nem sok van neki.
Hibalista
- Semmi
Ide hordtam szervizbe
Suzuki Géringer, Komárom
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Haver
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 15500 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 0 l |
Előző autója? | Fabia | Következő autója? | Suzuki SX4 4x4 |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |
