Közlekedésre alkalmas
Szöveges ítélet
Egy Renault 19 után ültem át ebbe az autóba. A vásárláskor fontos szempont volt, hogy az előzőt jól számolják be. Majdnem kétszer annyiért számították be a 19-est, mint a legkevesebbet ígérő kereskedésben (850 vs. 430 ezer forint), és kaptam hozzá ingyen gyári alufelnit is.
Olyan autót kerestem, ha már újat veszek, ami nem túl nagy kettőnknek párommal, és megbízható. Toyota Yaris kisebb volt, Ford Fusion egy millióval drágább. A Suzuki meg már bizonyított családban, apám a mai napig komolyabb hiba nélkül használja a Swiftjét (97-es).
Tehát 2003-ban hozzám került egy szép sárga Ignis GLX. Klíma sajnos nem volt benne, ez az egy dolog ami nagyon hiányzott.
Amiért szerettem:
Beültem, elindítottam, utaztam, odaértem, kiszálltam belőle. Nagyajából ennyi izgalmat és kiszamíthatatlanságot jelentett egy utazás. Sokkal több aggodalmat okozott, hogy nem hagytunk-e otthon valamit, mint hogy bármi történhet az autóval. Hat év alatt tényleg úgy utaztam az autóval, hogy eszembe sem jutott, hogy valami műszaki hiba lehet útközben.
Igazán a hosszú, de nem autópályás utakat szerette. Fogyasztásban legalábbis ilyenkor hat liter alatt lehetett autózni vele, csak tudni kellett megtanulni VÁLTANI. Mivel a motorja nem volt túl nyomatékos, a megfelelő fordulatszám kiválasztásával normálisan és gazdaságosan lehetett közlekedni vele. A szervizre szerencsére nem kellett sokat költenem, mint ahogyan a járulékos költségekre sem; a műszaki vizsga is abból állt, hogy le kellett mosni az autót. A belső műanyagok kicsit zörgősek, de nem fakultak, nem színeződtek, teljesen jól bírták a használatot.
Ami nem tetszett:
Öt év kellett, mire megtaláltam azt az üléspozíciót, ahol 100 km vezetés után nem akar leszakadni a bokám. A gázpedál állása valahogy nekem nem volt az igazi. Ezt leszámítva inkább volt funkcionális, mint kényelmes. Ezt főként azóta érzem, hogy másik autóban ülök. Nem volt egy élményautó, inkább billegős, dölöngélős.
Összeségében:
Nem túl drága új autót akartam: AZ VOLT
Megbízható autót akartam: AZ VOLT
Olyan autót akartam, ami ritka: NEM AZ VOLT ezért is adtam el többek között. Irtóztam a gondolattól már, hogy nem tudtam megállni már úgy, hogy 20 méteren belül ne lett volna a paroklóban egy másik sárga Ignis, és nem akartam "Suzukis"-ként élni.
Ha visszamehetnék 2003-ba, és megkérdezné valaki, hogy milyen autót választanék ott és akkor? Ugyanezt kérném, csak klímával.
Hibalista
- Kötelező dolgokon kívül szinte semmi. Olajak, szűrők, gyertyák, fékbetét, féktárcsa. - Egy igazi hibája volt: féklámpa kapcsoló elromlott, javítás azonnal, talán 3000 Ft volt, ha jól emlékszem.
Ide hordtam szervizbe
Pászti Autószerviz Veszprém, Almádi u. Amit meg kellett csinálni, azt jól, pontosan és időre megcsinálták. Igen csak segítőkészek. Csak jót mondhatok róluk.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 105000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | 19 1.4 | Következő autója? | 156 1.6 TS |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.2/10) |
