Kívül kicsi, belül nagy
Szöveges ítélet
Mindennapi ingázásra, napi 60 km-es használatra lett vásárolva. A kerti beálló szűkössége miatt fontos volt a rövid méret, ugyanakkor az is, hogy forgalmi szerint ötszemélyes legyen. Egyetlen riválisa a Kia Picanto volt, ami sokkal szebb, de a Celerio hozzá képest döbbenetesen tágas, ráadásul olcsóbb is volt, így rá esett a választás.
Egyszerű autó, elfogadható felszereltséggel. Az, hogy kevesebb, mint 90 ezer km alatt semmi baja nem lett, talán említésre sem méltó, teljesen természetes.
Fogyasztása minimális, ki kell nyomni a szemét, hogy 5 l fölé menjen, de 4,5-tel kényelmesen el lehet járni vele, még bp-i etapokkal is.
Kétszer hosszú távon is használtuk, mert a nagy kocsi szervizben volt. Gond nélkül tette a dolgát, de a vezetőülés nem kényelmes több órás vezetés esetén; az én derekam legalábbis megfájdult benne. Nyilván csomagokkal elfogy belőle a szufla, de nem anyira, hogy forgalmi akadályt képezne. Az autópályatempó tartható vele.
Mára a kicsi, takarékos, olcsó és olcsón fenntartható szívómotoros autók kihaltak, pedig amíg az emberek zömének megfizethetetlen az elektromobilitás, addig ezek az autók jelenthetnék a környezettudatos választást.
Hibalista
- semmi
Ide hordtam szervizbe
Suzuki Vác
Értékelése: 5
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2018 |
| Kényelem | (7) | Használati időtartam | 5 év |
| Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 87000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 5 l |
| Előző autója? | – | Következő autója? | Swift |
| Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (9.0/10) | ||

Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan