Sárki pffff
Szöveges ítélet
2022-ben újonnan vásároltam az autót, szerencsére még azelőtt, hogy 2 millát felment volna az ára. Akkori 7.2m ft-os ár jónak számított, ebben az árban benne volt a Style+ felszereltség és a digitális műszerfal. Papíron sok-sok extrával volt felvértezve az autó, más kérdés, hogy melyik (extra) mennyire volt használható.
Ezekről az extrákról majd még írok.
Összességében az autó mérete jó, belül tágas, kényelmesnek mondható, azonban sajnos a csomagtér már nem annyira komfortos, mondhatni kicsi. Ez előtt egy Ford focus kombit használtam, annak a csomagtere minden tekintetben jobb volt. Sajnos a korandonál a hátsó lábtér a csomagtartó méretére volt hátrányos hatással, de hát valamit valamiért.
Belső minősége rendben volt, nekem tetszik is belülről, de ez szubjektív. Karosszéria tekintetében már voltak gondok. Nagyon vékony lemezből van, a motorháztetőt nem szabad lenyomva becsukni, csak ejteni. Szintén a motorháztető 100-as tempó felett elkezd mocorogni, rázkódni, ezt a szervíz javította (úgy ahogy). Gesztenyefa alá álltam ami épp potyogott, kvázi jégkáros lett az autó, előtte az alatt a fa alatt álltam 4 évig egy ford fiestával, és 2 évig egy focussal, egyiken sem lett egyetlen egy horpadás sem.
Fogyasztása nyilván nem valami jó, de kb ennyit lehet várni egy kockától amiben 1.5-ős turbós benzines motor van. Nyugis országúti tempó 7-9l, városi dugó 10-12l, autópálya nyugisan 8-9l, 140-el inkább már 9-10l. Aki ennél kevesebbeket ír az csak lejtőn megy vele 45-el.
A motor teljesítménye papíron nem rossz 163LE, 280NM, de éppen, hogy megfelelően mozgatja a kasznit, átlagnak (így nekem is) elég.
Nézzük az extrákat:
Tempomat (style+-ban): ez volt a legnagyobb csalódás, kb 2 bites, vagy full gáz vagy full motorfék, idióta mód lett megoldva, nagyjából képtelen egyenletes tempót tartani, focus 1000x-er jobban működött.
Lejtmenet támogató rendszer: nem jöttem rá 45e km alatt mi célt szolgál.
Kipörgés gátló: muhaha, kipörög
Emelkedőn való elindulás segítő: kb 70%-ban ok, de van, hogy simán visszagurul
Ütközés megelőző: van, hogy a frászt hozza az emberre, mert valamitől nagyon megijed és be akar fékezni, illetve csipog mint állat.
Sávtartás segítő: bizonyos úthibáknál, vagy eső esetén az előttem haladó keréknyoma miatt van, hogy simán az árokba akar vinni. Néha finoman segít szó nélkül, máskor meg csipog mint az állat.
Hangok: mindenért ciripel, csipog, fütyül, a leghallkabb módban is hangos, semmi sem kikapcsolaható (!!!), bazári hangokkal operál, nagyon idegesítő, minden miatt 15 mp-ig csipog, fütyül... agyrém..
Hifi: bazári hangszórók, recsegnek, torzítanak, doboz hang, halk, a fiesta 2 hangszórója jobb mint ebben a nem tudom mennyi
Persze most csak az idegesítő dolgokat emeltem ki, amúgy a menüje jó, grafika oké, nekem tetszik, hogy a legtöbb funkció gombokkal elérhető, nem csak tapipadról.
Együttélve a sok kiábrándító dologgal megszokható, használható, de nem egy nagy szám.
45e km-nél az egyik gyújtótrafó megadta magát, M7-en félreálltunk, assistance kijött, székesfehérvári szervízbe elvitt, csere skoda 4 napra, korandó előreláthatóan 2 hétig nem lesz. :-(
Fordból ültem át a Korandóba, de nagyon gondolkozok, hogy lecserélem egy Kugára.
Kötelező szervízek: 7500km - 65e Ft, 15000km, 85e Ft, 30000km, 150eFt (!!!), most jön a 45e km-s, izgulok :-/
u.i.: Korando-s Facebook csoport tagok 80%-a "frappánsan" sárkinak hívja (winklerrel együtt). Nos csak egy javaslat, aki így hívja a korandót annak a véleményére ne adj, mert az biztos csőlátású. Lásd Winkler teszt.
Hibalista
- - első parkradar érzékelő - - gyújtótrafó - - puffogó motorháztető
Ide hordtam szervizbe
Ssangyong Dél-Pest
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2022 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 45000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Focus | Következő autója? | Kuga |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.1/10) |
