Józan választás
Szöveges ítélet
Ez a család második Octaviája (az elsõ mellé kellett még egy), gyakorlatilag mindent a rendelkezésre álló minimálkeret szabott meg, vagyis sem motorválasztékban, sem felszereltségválasztékban nem volt játéktér: minimálbenzines (mivel a vérszegény, 68 lóerõs szívódízel nevetséges módon 700 ezer Ft-tal került volna többe), minimálszinten. Annyi játék volt mindössze a dologban, hogy hónapokon belül várhatóak voltak az 1.4/16V motorok, amik a satnyább menettulajdonságokat a kisebb adókategóriával és a kedvezõbb fogyasztással voltak hivatott pótolni, de a vérszegénységük miatt igazából nem kerültek szóba. Lett volna még egy õskövület 1.4/60 LE motorral szerelt gép is valahol raktáron nagyon olcsón, de ennek igazából csak kuriózumértéke van, mivel a full fapadot és a motort nem igazán lehetett kompenzálni semmilyen reális árral :-) . A vételár komoly alkuk után a totális fapad felett tízezrekkel állt meg, sajnos ABS a Skoda árpolitikájának köszönhetõen nem fért bele (~300 k), de a klíma és sok fontos dolog azért belekerült. El lehetne kezdeni a sápítozást, hogy szörnyû, hogy még ABS sincs benne, meg a mûszerfal fényereje is fix, meg a kesztyûtartó is sötét meg különben is, de nyilvánvalóan a cég célja az, hogy az ilyen apró bosszantásokkal rábeszéljen a jobban felszerelt modellekre, tehát tudomásul kell venni, hogy az van benne, amit megfizetek és kész. Ennyi pénzért feltétlenül jó vételnek tûnt. Az unalomig ismert alapjellemzõk (a csomagtartó óriási, az elöl ülõk tere szintén, hátul viszont nincs túl sok hely) az utazási idõ 98%-ában max. két ember által (sok csomaggal) használt autó számára több, mint ideális felosztást biztosítanak a rövidke tengelytáv adta lehetõségeken belül, bár õszintén szólva én az átlagmagasságommal (180 cm) magam mögé még így is különösebb klausztrofóbia nélkül beférek, max. a fejem búbja vesz mintát néha a plafonról (ebbõl a szempontból a kombi sokkal jobb lett volna, de az megintcsak a konkrét helyzetben egy plusz 700-ast tett volna rá a bulira, a fene sem érti, hogy miért jó ez a Skodának). Maga az autó az elsõ Octavia után nem szolgált meglepetésekkel, az 1.6/75 LE motorral nincs gond, városban lényegesen kellemesebb, mint a 10x lovas verziók és autópályán sincs baj (persze ott a 10x lovas sokkal jobb), a jó váltóáttételezés és a nagy nyomaték miatt többet nyújt, mint amit a papíron várhatunk tõle (és az sem hátrány, hogy a motort azért hívják 75 lóerõsnek, mert Németországban innen felfelé ugrik egyet a lóerõ alapján megszabott adókategória - valójában 82 lóerõ körül van a névleges teljesítmény, azaz ennyit kell tudnia a legrosszabbnak is), a 150-et még komoly emelkedõn is tudja tartani. Országúton kb. 100-ig meglehetõsen fürgén lehet vele elõzni (megfelelõ fokozatba kapcsolva), 100 felett egyre óvatosabban :-) . Ha röviden kellene a motort jellemezni, akkor azt mondanám, hogy szinte minden szempontból kb. félúton van egy 1.6-os szívódízel és egy aránylag pörgõs benzines (mondjuk egy 1.6/101 AEH) között, ami ("minden szempont") lefedi a furat/löket arányt, a nyomatékeloszlást, a lóerõeloszlást, a max. fordulatot (mindezek alapján a vezethetõséget) és sajnos a hangot is, de nem fedi le (szintén sajnos) a fogyasztást, ami komoly végleteket mutat: nyugodt ("tojásos") országúti tempóval belefért már 1.000 km is egy tankolásba (névleges 55 liter a tank), de városban, sok rövid útnál a 10 litert könnyen át lehet lépni vele - na meg persze a nagy tempó sem egy hosszú löketú nyolcszelepes világa, 140 felett rohamléptekkel n? az étvágy. Állatkodásra a motor tökéletesen alkalmatlan, kényelmes vezetésre termett.
Az útfekvése a ballonos (175/85) gumikkal gyengébb, mint a 195/95-ösökkel, de a magyar utakon ezt a hátrány vállalható, cserébe az úthibákkal szembeni elézõségéért. A gyárilag ehhez adott Barum gumi - ezen nincs mit szépíteni - híg fos, lehetetlen úgy kiegyensúlyozni, hogy 130 körültõl ne rázzon be, pedig a téli gumival úgy megy, mint a sínautó. Mivel ez a Classic szint, ezért a mûszerfal a jól megismert alapverzió (mármint a ráncfelvarrás el?tti), kicsit szebb alapszínben, (számomra csúnyább) zöld háttérvilágítással. Az ülések jók, a funkcionalitás kiváló, sajnos sok más dolog mellett az állítható gerinctámasz is kihullott az alapverzió featurejei közül, kár érte. Az autó alja néha zavaróan alacsony és utálom a ráncfelvarrott Octaviában, hogy eltûnt a szoknyák alól elöl és hátul is a fekete kopócsík: ha leér, akkor az egész sérül. A váltó áttételezése fantasztikusan illik a motorhoz, többet lehetetlen lenne kihozni belõle, de gyorsnak nem igazán nevezhetõ, sportos váltásoknál meg-megreccsen, néha kicsit a kapcsolása is akadósabb annál, mint amit az ember szeretne, els?sorban a 3. gang a b?nös. Sajnos ezzel az autóval lényegesen több apró gond van, mint az öregebb Octaviánkkal, bár igazán komoly hibával még itt sem találkoztunk. Összességében megérte az árát, de ezt igazából a következõ évek döntik majd el, mert a nullkilométeres autóba való beruházás többletköltségét a hosszú használati idõnek kell kompenzálnia.
Hibalista
- bal hátsó ablakemelõ tengelye ferde (gyári hiba, csak esztétikailag zavaró)
- jobb elsõ ajtó belsõ zajszigetelõ leszakadás (nyöszörgõ hang miatt zavaró, 10 ekm)
- sebességjeladó kábeltörés (kmóra nem mutat, 40 ekm)
- gyújtáskábelek cseréje (motor rángat, 60 ekm valszeg a szerviz tépte meg a gyertyacsere során)
- bal oldalsó index kábeltörés (70 ekm)
- eldugult kondenzvízlevezetõ (beázás az utas lábterében, ~80 ekm)
- a gyújtáskábelek cseréjén kívül házilag javíthatók voltak a problémák (olykor telefonos segítséggel :-), persze ezt nem mindenkinek ajánlom.
Ide hordtam szervizbe
Üröm
Értékelése: 4
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 85000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Octavia |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.1/10) |
