Kategória kiválóság
Szöveges ítélet
Szeretnék egy kis segítséget adni mindazoknak akik ilyen autót terveznek vásárolni, vagy olyan szerencsések mint én voltam, hogy céges keretek között tudtam választani az elérhető cégautók közül. Én már elég sok 1,4 tsi ferdehátú Octaviával jártam, így nagyon megörültem amikor elérhetővé vált számomra egy kombi, 1.6 tdi ráadásul Elegance felszeréletséggel. Sokat gondolkoztam mivel jobb egy kombi mint a ferdehátú, de több ok miatt mindig ide jutok vissza. Először is harmonikusabb a forma maga, másrészt a csomagtér, habár hatalmas itt-ott ez valahogy jobban kihasználható. Mondok egy példát, kisfiam 14" kisbringája ebbe a kombiba kényelmesen elfért állítva, nem fektetve ami a ferdehátúnál sajna nem megy, így sokkal több hely marad másnak is. És! A hátsó ülésen ülve nem lóg bele a fejed a plafonba, ami a menetkomfortot nagyban segíti.
Ami a kényelmet illeti és a praktikumot, szerintem kevés a párja. Mindenhol jó anyagok, persze térd alatt már itt is kemény, de az ülés nagyon kényelmes, lehetne kissé jobban tömött, de ebben 800km -t autózva sem éreztem volna bármimen hogy elgémberedett. A kormány annyira jó, hogy ezután átülve egy korábbi 2013-s Mondeoba fényéveket éreztem közöttük. A könyöklő király, ez nem volt hűtött! Azt a Passat már tudta. Elöl a hely széltében is kényelmes, hátul pedig a lábtér az hihetetlenül nagy, trükk persze a rövidebb ülőlap, de bárki ott ült nem panaszkodott. A hátsó levegő rostély szuper, ahogyan a klíma is, AUTO állásban hihetetlenül finoman és csendben leheli a hideget. A csomagtérben a lehajtható fülek szuperek, ahogy a tapaszos csomagtérrendező is okos.
Ami fura, hogy az elektromosan behajtható tükrök már nyikorognak, nem tudom mennyit bírnak még...illetve, hogy ette az olajat. Nem kicsit, 1000 km alatt, kb 2-3 decit tuti. A Continental EcoContact 5 gumikkal csendben futott, de érezhetően mozog keresztirányban a kasztni az úthibákon, ami érdekes érzés, bár soha nem éreztem, hogy le akar esni az útról, de az biztos, hogy némi megszokást igényel. Nekem bejött, nagyautós érzést kelt.
Motor: 1,6 crtdi, 110 le már, 250nm. 5 sebességes váltó. Nos, nem az 1,4 tsi gyorsulásban, de azért bőven megy ha kell. Nyilván itt cunamiszerűen jön meg a nyomaték és kitartóan megy, előz, 3. ban elég komolyat ugrik szokásos 80-90-ről is.
Autópályán már érezhetően kevés az 5. sebesség, 2500-t pörög óra szerinti 130-nál, és bizony kicsit morog, hangoska. Jól jönne egy 6. Fogyasztás egyéb iránt nevetséges, 4,4 l 130-nál klíma nélkül, klímával, 4,8. Mentem vele úgy 150 km-t városon kívül, M0, hogy csak 5,6 l kellett visszatöltenem. Szóval ez 4,2 L! Viszont kicsi a tank szerintem, csak 50l, így egy tank kb 850-900km re elég, ha nem nyomod ki a szemét. A benzineshez képest az előnye kb 1,5 l/100 km, menetdinamikában a benzines azért ráver. De ha fontos a fogyasztás, akkor ezt kell venni.
Meg kellene várni a 120 le-s 1,6 tdi motort, egy 6os váltóval, szerintem az lesz az igazi.
Hifi: Na ez egy külön történet. Alap 8 hangszórós érintőképernyős Bolero hifi volt benne, USB, AUX, USB, SD kártya olvasóval. Sajnos a kormányról lehagyták a kezelő gombokat, mert az extra. A hagja viszont szerintem nagyon nagyon rendben van, van benne dinamika, elég szépek a mélyek, magasak, tényleg alap hifiben minden kategóriatársát veri. A Focus ehhez képest sokol rádió! Komolyan! Bluetooth csodás, telkihangosító premium szintű, azonnal összeáll a teloval, bármit lejátszik akár bluetooth ról, akár USB kábelről.Így kell ezt. Az újabbakban már 6.5" színes kijelző van, ezt pont láttam.
Egyébként, megjelenése 5*-os, szerintem rég el lehet felejteni, hogy "csak" Skoda, nagyon komoly autó, és mivel vezettem már Golfot, Focust , J Astrát is (sajnos), egyértelműen nálam most kombiban ez a kategória első! Egyszerűen nagyon rendben van, nehéz belekötni és az ára is rendben van. Szerintem használtam 2 évesen nagy vétel lehet.
Hibalista
- Eszi az olajat, elektromosan behajló tükör
Ide hordtam szervizbe
Porsche Pest
Értékelése: 7
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2015 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 33000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | C-max | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.8/10) |
