Agyhalott
Szöveges ítélet
Szóval kb. 6 hónapot vártam a család miatt 7 személyesben rendelt 1.4 tsi DSG Kodiaqra.
Ami hasznosnak ítélt extra létezett azt nagyjából bele rendeltem, tehát a távolságtartó és sáv asszisztenst is.
(Navigációt, napfénytetőt stb)
A problémák 10 nap után kezdődtek, amikor a navigáció minden áron be akarta bizonyítani, hogy a Tisza tóhoz legközelebb Visegrádon találok benzinkutat:-))) szervizbe el:GPS antenna csere.
A távolságtartó már nem volt ilyen vicces!!! Sokat megyek autópályán, így gondoltam hasznos extra lehet, feltéve ha működik és
Nem a család kiirtását segíti elő.
Többször előfordult, hogy a sávomba lassan bekúszó autót egyszerűen nem érzékelte és nyugodtan száguldottunk tovább, a beállított sebességgel, majd amikor észlelte az autót már olyan közel voltunk, hogy a rendszer elkezdett obégatni, hogy vészfékezzek.
Két héttel az átvétel után értesítést kaptam, hogy szerviz akció keretben, új szoftvert töltenek fel, de sajnos ez sem segített sokat, a távolságtartó most is életveszélyes helyzeteket tud produkálni, így egyenlőre inkább nem használom.
Annyit javult a helyzet, hogy most már hajlandó bekapcsolni az araszoló asszisztenst, ami eddig nem is működött.
Viszont továbbra sem tudom megosztani a telefonomon keresztül az internetet.A WLAN kapcsolat szépen felépül, de az internet
kapcsolat nem jön létre -ezt a problémát a szervizben sem tudtak megoldani, így most valami gurura várunk az importőrtől, hogy segítsen.
Szóval összegezve egy picit meg fejleszthették volna az autót, megspórolva egy vevő igen keserű szájízét.(persze feltéve, hogy a Skodát ez egyáltalán érdekli)
Maga az autó egyébként bödületesen tágas, 2 felnőtt + 3 gyerek még a 6-7. Ülés nélkül is teljesen jól elfér a hátsó sorban.
A 150 ló bőven elég a normális vezetéshez és a 8,5-9,5 fogyasztás is elfogadható.
Az ülések elől-hátul kényelmesek, a csomagtér kellően nagy, a futómű nagyon kellemesen semleges, a nagyobb úthibákat is jól kezeli, egyenes futása picit bizonytalan a túl szintetikus kormánnyal.Menetzaj, szélzaj nagyobb sebességnél is visszafogott.
Ha nem szükséges, akkor jobb kikapcsolva hagyni az aktív sávasszisztenst, mert össze-vissza rángatja a kormányt.
Egyenlőre ennyi, ha sikerül a problémákat (vagy ha nem) megoldani, akkor írok majd meg a további tapasztalatokról.
Ja igen : az Amudsen (gondolom a Colombusé is)navigáció térkép adatbázisa(ami q...va sok pénzbe kerül ) egy rakás f...., mindenki tartsa távol magát tőle.Berlinben egy 50 éve ott levő nem pici útról fogalma sem volt, Waze simán vágta!!!
Ps: A szerviz értékelése inkább az Importőrnek szólt, mert abszolút hiányzik a szervizek háttértámogatása, Schillerek(Skoda palota) jó fejek voltak, de még nincs meg a kellő tapasztalatuk a problémák(Kodiaq) megoldásához .
Hibalista
- GPS antenna, távolságtartó és sáv assszisztens szoftver
Ide hordtam szervizbe
Schiller Autó
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2017 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 7000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | S max | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.0/10) |
