Praktikus kombi
Szöveges ítélet
Az autó 2008 decemberében került hozzám 110251 kilométerrel, előtte egy 2000-es évjáratú vw borát (1.6 16V) vezethettem, de mivel visszakerült édesapámhoz, új autó után kellett néznem. Eredetileg egy másik bora volt a kiszemelt, de nagyon rossz állapotban volt, szerintem volt törve is, de erre a porsche budánál tagadtak mindent. A srác aki mutatta az autókat rendes volt, nem akart rábeszélni semmire, csak körbevezetett és akkor láttam meg, illetve mutatta meg ezt a fabiat. Előtte mindig is tetszettek a kombi kivitelű fabiak, mind a belsejük mind a külsejük megnyerő számomra.
Mivel a bora nagyon bevált és szerettem, így gondoltam csakis jó lehet ez a vw konszernes autó is. Tévedtem... igaz nagyon sokban hasonlít ez a fabia a bora-hoz, de utol nem éri. Egyedül a sok extra ami kiengesztel: tolatóradar, tempomat, hűthető kesztyűtartó stb. Végülis elegance kivitel :-)
Megvétel után első körben megtörtént a nagyszerviz, persze a porsche budánál nem voltak képesek válaszolni, hogy volt e már teljes vezérlés csere a kocsin, pedig elvileg ők szervizelték 2 éven át, na de mit várhatunk "trógeréktől"... persze a saját érdekük lenne, hogy segítőkészek legyenek, de mivel nem voltak azok, vissza sem viszem hozzájuk soha az autót.
A nagyszerviz elég drága volt, de belekalkuláltam az árába amikor megvettem, így nem ért nagy meglepetés. Olaj, olajszűrő, gyertyák, levegő és pollenszűrő, két gumiharang, vízpumpa, teljes vezérlés (feszítő görgők, szíj) = 120.000 + munkadíj. Szerintem aránylag olcsón megúsztam, márkaszervizben tuti a duplája vagy triplája lenne, és nem is biztos, hogy minden kicserélnek becsületesen.
Ami nagyon jó az autóban, hogy gáz üzemű is, így elég olcsón eljárok vele, de váltogatom a két üzemmódot, azért benzinnel másként megy :-) Nekem a teljesítménye megfelel, igaz magas fordulatszámon adja le a maximum nyomatékát (4400nál), de alacsonyabb fordulaton is kellemesen el lehet vezetni.
A csomagtartója nagyon nagy, főleg ha le vannak döntve a hátsó ülések, tele lehet pakolni rendesen.
Az ülések szerintem nagyon kényelmesek, jó a tartásuk és 2-3 óra autózás után sem gémberedek el.
Fogyasztása egész jó, bár a leírt gyári fogyasztása ami 5,5 liter körüli sosem jön ki, akármit csinálok. Általában olyan 6-7 liter között mozog vegyesben, hosszú úton lemegy 6 alá is. De nem zavar mert mégis 100Le és eléggé kell pörgetni, hogy adjon le nyomatékot, ezt a borán már megszoktam.
Az autó összességében nem volt rossz vásár, csak szomorúnak tartom, hogy most 120 ezer kilométernél hátsó kerék csapágyakat kell majd cserélni, de sajna a mai autók ennyit bírnak. Bár másoknak sokkal több gond előjött már, ezért nem is nyafogok :-) Viszont nagyon remélem több gond nem lesz vele, mert nagyon drágák az alkatrészek. Ez az egyik legnagyobb hátránya...
Remélem tudtam segíteni azoknak, akik esetleg egy ilyen fabiat vennének. Ha van ismerős szerelő, akit el lehet vinni megnézni használt darab esetén, akkor ki kell használni, mert talán lehet alku tárgya egy egy fellelt hiba :)
Mindenkinek jó autózást!
Hibalista
- -Hátsó lambdaszonda (10000)
- -Hátsó kerékcsapágyak (23000 darabja, kerékaggyal együtt van)
- -Vezető oldali biztonsági öv hidegben nem akar visszahúzódni magától.
- -Bal hátsó ajtónál néha beázás, de nem vészes
- -Jó magyar utaknak köszönhetően a futómű néhány összetevője már cserére szorult, gömbfejek, gumiharangok...
-
-
-
Ide hordtam szervizbe
Saját szerelők, bennük meg lehet bízni, nem úgy mint a márkaszervizekben... de ez szomorú, hogy így van.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 110251 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 8400 |
Szerviztapasztalat | (2) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Bora 1.6 16V | Következő autója? | Mitsubishi Lancer (20 év múlva 200 ezerért :-) |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.9/10) |
