Pirka
Szöveges ítélet
2005. szeptemberben rendeltük meg az autót és 2 hét alatt meg is érkezett. Gyönyörű piros színű autót vehettünk át a szalonban. Nagyon jól nézett ki, 15-ös, 195/55-ös kerekeken pompázott Pirka. A gyári "latin vörös" szín szerintem nagyon jól állt neki, a tükörházak és a kilincsek is színre fújtak voltak, és a C oszlopokon kis "tetoválások" jelezték ez egy különleges széria. Könnyűfém kerekekkel még jobb lett volna a hatás, de jól döntöttem, hogy arra nem költöttem. Tekintettel Budapest tükörsima és kátyúmentes útjaira mindössze 3-szor estem bele olyan kráterekbe, amelyek során a felnim elhajlott. Kössz Gabi!!!
2005. decemberében, még csak bejárattam kis motorját (3000km), mikor egy Golf II nem fért el egy kanyarban egy sávon és leszorított az útról. Egy földhányásba kormányozva tudtam csak elkerülni, hogy ne essek bele az út melletti árokba. A golFOS boyracer persze időre ment és nem tudta megvárni, míg kiszállok és kitöltjük a baleseti bejelentőt. Bízom abban, hogy azóta valamelyik rendőrkapitányság baleseti statisztikáját gazdagítja. Ja karcolás nélkül szálltam ki, bár a térdemet megütöttem kicsit. Sajnos Pirka nem járt ilyen jól, tetemes szervízszámlát kellett kiegyenlítenie a biztosítónak a CASCO terhére.
Az autót imádtam. A megérte az árát kérdésre azért válaszoltam nemmel, mert a Merkantil Bank mohósága révén a negyedéves elszámolásokkor úgy érezhettem, hogy egy SuperB-et hajtok. Megjegyzem nem 0 Ft kezdőre és 120 hónapra vettem.
Cserben soha nem hagyott, mind kisvárosunk úttalan útjain - kössz Marci -, mind fővárosunk F1-es pályáin - kössz Gabi - mindenhova elvitt. A felni javítások miatt szeretett a gumis.
Tavasszal, nyáron és ősszel kb. 5,6 - 5,7 volt a fogyasztása (vegyes fogyasztás, napi 20 km Budapest, 80 km 4-es út). Ezeket az értékeket minden tankoláskor mértem, egyfajta perverzióvá alakult a tankolások utáni fogyasztás számítás. Téli fogyasztás sokkal rosszabb értékeket mutatott, 5,8- 5,9 között. :-)
Az 1,2-es "erőforrás" 64 egész lóerőt hozott ki magából, azonban tekintettel arra, hogy a város ritmusát könnyen felvette, országúton még előzni is tudtam - bár vissza kettőt 3-asba - elégedett voltam vele és a fogyasztás kárpótolt mindenért. Egyszer az óra szerinti 170-et is átéltük együtt, persze Németországban, autópályán, korlátozásmentes útszakaszon. A nálunk megengedett 130-at gond nélkül teljesítette bármikor.
Futóműve, főleg ezekkel a kerekekkel igen hangos és kemény volt, de egész jó úttartást és stabilitást biztosított.
Légkondi nem volt benne, de néhány iszonyú meleg nyári nap kivételével elviselhető volt lehúzott ablakkal autózni. Azért másodszorra már kérném azt a kondit. Ami nagyon hiányzott az a tükörfűtés. Télen mindig visszafagyott a tükör.
Apropó tükör. Ahogyan azt már Karotta is megjegyezte a Golf IV Variant tesztjekor a jobb tükör kisebb, mint a bal, a Fabiánál is áll. A VW-nél azt a nagy koponyát, aki ezt kitalálta hatalmas nyereményben részesíteném: egy vonatjegy Szibériába, csak oda.
A kilátás egész jó volt, kivéve hátra, mert a vaskos C oszlopok sok mindent kitakartak.
A csomagtartó mérete elégséges, néhány utazótáskának, vagy bevásárló szatyornak mindig volt helye.
Szervízbe 15 ezrenként vagy évente kellett járnunk. Egy-egy olajcsere 22 ezerbe került. A 30 ezres meg 45 ezer körül kóstált. Nem volt olcsó, cserébe 3 év garanciát és életfogytig tartó assistance szolgáltatást kap a tulajdonos.
Mindenkinek ilyen megbízható autót kívánok. Remélem az új tulajdonosa is legalább annyira fogja szeretni, mint amennyire én szerettem.
Hibalista
- 1.) H7-es izzók, a 4 év alatt 3-at cseréltem
- 2.) Az elektromos ablak kapcsolóinak világítása a vezető felőli ajtóban (garanciában cserélve)
- 3.) Bal hátsó ajtó gumitömítése (garanciában cserélve)
- 4.) Hátsó ablakmosó - rendszeresen leesett a szivattyúról a hátra menő kis gumicső, ez idegesítő volt, mert le kellett szedni az alsó motorburkolatot, hogy hozzáférjünk
- 5.) Riasztó (nem gyári Skoda) - csak beállítást igényelt, ezt gratis állították be
Ide hordtam szervizbe
Ceglédi Autóház
Az értékelés azért 9, nehogy elbízzák magukat
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 45568 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Colt 1,4 | Következő autója? | Skoda, ez egyértelmű |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
