Kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk!
Szöveges ítélet
2016 Augusztusában váltam a fent említett Skoda Fabia boldog tulajdonosává. :) Egy kicsi kompakt autót kerestünk a barátnőmmel hétvégi hazajárásokra Budapestről. A keresés lényegében hamar leszűkült az alábbiakra. (na meg a pénztárca miatt is)
Gyerekkorom óta nagyobb érdeklődést mutatok a VW-konszern termékei iránt, így egyértelmű volt számomra, hogy Fabia-Polo-Ibiza triumvirátust fogom keresni. Felszereltség szempontjából a klíma, elektromos ablak, tükör illetve rádió volt a vágy.
Rövidebb keresés után találtam a hasznaltauto.hu weboldalon egy 2002-es évjáratú Fabiat 1.4 MPI motorral felszerelve (régi Felicia láncos motor). A klíma sajnos nem szerepelt a hirdetésben és ezt a későbbi telefonbeszélgetés is megerősítette. Kárpótlásul az autó döbbenetesen alacsony futásteljesítménnyel, 52.000 Km-errel hirdették. Mivel túl csábító volt az ajánlat, ezért személyesen is megtekintettük az autót, melynek az állapota garantálta a valós kilométereket. (Ügyfélkapun is lekérdeztük a műszaki vizsgák alkalmával rögzített kilométereket). 750.000 Ft-ért váltam a boldog tulajdonosává az autónak és az elmúlt 3,5 fél év alatt mindenhova elvitt (némi kompromisszummal) ahova szerettem volna. Megjártuk vele ötször Németországot és még Amszterdamban is volt szerencsénk az auzóval eljutni.
Külső:
Szerintem a maga idejében pofásra sikeredett a megjelenés, személy szerint a második generációs Fabiatól sokkal szebbnek tartom.
Belső:
Mivel egy 1999-es konstrukcióról beszélünk így nem kell nagy hűre meg hára számítani, egyszerű letisztult műszerfal, kopogós, keményebb műanyagokkal telerakva. Az ülés állíthatósága jó, viszont hosszabb távon (400-500 km +) kényelmetlenek, de persze nem is erre lett tervezve az autó. A helykínálat a maga idejében a kategóriájának legjobbja volt. :)
Motor:
1.4 MPI, láncos még Skoda fejlesztésű motor a VW által korszerűsítve, hogy a Euro 3-as körny.véd. normáknak megfeleljen. 68 LE, nem egy erőgép, de mivel a karosszéria sem iszonyat nagy így egész kellemesen mozog maximum 2 személyig, 2 személy fölött már érdemes a fűtő ventilátort előzésnél kikapcsolni, hogy nyerjen az ember némi teljesítményt. :D Fogyasztás autópályán, 120-as tempó mellett kb. 6,5 liter, városon belül néha elérte a 8-at.
Futómű:
Az egyik legjobban sikerült része az autónak a futómű. Nem kell tőle S-osztály minőségű csillapítást várni, viszont szépen dolgozik és kifejezetten élvezhető a futómű kanyargós szakaszokon.
Észrevételek, hibák az autóval kapcsolatban:
-2016 telén a hátsó két ajtó beázott, a jobb biztonsági öv nem akart visszatekeredni. Az beázás típushiba tömítés csere orvosolta a problémát. Az övhiba időszakos, inkább télen és hideg időjárásban hajlamos makacskodni, nyáron mindig szépen visszamegy.
-2017 nyár, leszakadt a bal első ablakemelő, pont az 1400 kilométeres utunk legelején. Bowden huzalos ablakemelő mechanika, VW típus betegség.
-2018 közepére az első műanyag lámpabúrákat teljesen kiszívta a napfény. Polírozással és lakkozással orvosolható.
-2018 tél, a rend kedvéért leszakadt a jobb első ablakemelő is. Továbbá a hangszóró-biztonsági öv-központizár hiba minden télen aktuális, nyárra az autó mindig megtanulta az ön gyógyítást.
-2019 nyár, olykor megjelent a check engine lámpa mindenféle tünet nélkül. Különösebben nem foglalkoztam ezen hibákkal, mert tisztában voltam vele, hogy egy 17 éves használtautó és már sosem lesz olyan sem a villamos hálózata, sem a motorikus állapota mint újonnan. A szükséges szervizt (gyertyák, szűrők, vezérlés, hosszbordás szíj, fékek stb) mindig megkapta.
2019. Október, második németországi felvonásunk, kiköltözésünk után elsőnek alkalmankénti lezuhanó vízhőmérséklet jeladóval próbálta Skodri tudatni, jelezni, hogy neki már annyira nem tetszik a napi 140 km ingázás. Mivel nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget ezek a ciklusok szépen lassan sűrűsödtek.
2019. Decemberében már meg sem mozdult a jeladó, ekkor láttam elérkezettnek az időt, hogy kicseréltessük a jeladót. Viszont ezután már sohasem mért úgy a jeladó, ahogyan azt egy egészséges autónál kellene tennie. A fűtés is kezdett szép lassan elmenni, kezdtem termosztát hibára gyanakodni amit a rögtön, azonosan melegedő vízcsövek is igazoltak.
2020 Február, már éppen kezdtem elérkezettnek látni az időt, hogy Skodrit ismételten szervizbe vigyük a termosztát probléma miatt, amikor is 1 hét autómentes szabadság után az első indítás után a hűtőfolyadék szintjelző próbálta velem tudatni, hogy valami nincs rendben. Mivel a hűtőfolyadék a maximumon van ezért elektronikus hibára gondoltam, amikor...
2020 Április, megjelent az olaj a hűtőfolyadékban. Sajnos a diagnosztika megerősítette a hengerfejtömítés hibáját, amit készégesen hajlandóak lettek volna nekem kicserélni Forintban számolva 280.000 Ft-ért. Mivel az autó piaci értéke már aligha éri el az 500.000 Ft-ot így pénzkidobásnak tartjuk megcsináltatni. Skodri pihenő pályára került és várja, hogy a határzár után elinduljunk vele utolsó útjára, amikor is hazavisszük és megválunk majd a szolgálataitól.
Összegzés:
Remek áron remek futásteljesítménnyel vásároltuk első autónak. Mindenhová elvitt ahova akartuk és sohasem hagyott minket cserben. Igyekszünk a szolgálatait otthon még egy végső javítással meghálálni, majd könnyes végső búcsú után eladjunk a mi kis szeretett első autónkat, mert ugye bár négy év alatt változnak az igények és már szerettünk volna egy kombit, amivel könnyebben vághatunk neki a család alapításnak.
Hibalista
- Természetesen kellett ezeken kívül is cserélni alkatrészeket, de ezek mind kopó alkatrészek voltak, így nem tartom jogosnak az típus hibájaként feltüntetni. :)
-
- -első elektromos ablakemelő / darabja kb 25.000 Ft motor nélkül
- -jobb oldali hangszóró nem működik időszakosan
- -időszakosan nem zár a központi zár
- -télen a jobb oldali biztonsági öv nem megy vissza a helyére
- -hátsó ajtók beáztak (home made szigeteléssel megjavítva)
- -hengerfejtömítés
- -
Ide hordtam szervizbe
Mikor hova. :) Mivel eddigi életem során képtelenek voltunk egy településen 2 évnél tovább élni (leszámítva a szülővárosomat) így a maszek autószerelőtől kezdve a Skoda márkaszervizen keresztül a német márkafüggetlenszervizben is megfordult a kicsi Skodri.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 52000 |
Megbízhatóság | (6) | Vezetett km | 82000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Leon ST 2.0 TDI |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.3/10) |
