A versenypályák gyilkosa
Szöveges ítélet
Mikor megvettem, már konkrét céljaim voltak vele. A multból ismert eredményessége az autósportban, játszott döntő szerepet a márka kiválasztásában. A cél az volt hogy, megismerjem tulajdonságait versenykilóméterek produkálása közben, legyen szó akár egy rally akár egy szlalomversenyröl. Erre lehetőséget adtak a környéken megrendezésre kerülő autóversenyek. Először is egy részleges felújitásra került sor, azért csak részleges mert nem akartam sokat invesztálni pl. a karoszéria vagy a beltér kinézetébe, de amit megspóroltam ezeken azt beleköltöttem a motorba, mert hát a motor az hagy némi kivánni valót maga után. Az á-terv az volt hogy majd az eredeti motor kerül generálozásra, de sokkal jobb megoldás lett késöbb a skoda rapid 1300ccm-es motorja. Végül is ez már jobban hasonlit a legendás 130RS motorjához. Persze a generálozás itt sem hanyagolható el de a technikai megoldásai miatt sok munkát leegyszerüsitett. Az átépités első fázisában a motor kenésének és hűtésének intenzivitását kellett növelni, ugyanis az erősebb motor hőtöbletének passziv elvezetése gyors kopáshoz vezet. Ezért pl. a főtengelyen a hajtókarok olajozására szolgáló lyukakat nagyobb átmérőjüvé kellett fúrni. Az olajtartályban elhejezésre került egy olajhütő. A vizzel történő hütés annyival lett javita hogy az összerelés folyamán a termosztát nem lett visszatéve a helyére és a gyári vizhütő is mér a kocsi elején kapott helyett. Ezután következett a hengerfej átalakitása. A szivó és a kipufogó nyillások járatait ki kellett, már szinte tükörszerüre csiszolni, hogy minél jobban elkerüljük a csövekben létrejöhető turbulenciát. Sajnos e csövek méretét növelni nem lehetett ugyanis a versenyszabályzatban elöirt szivó 32mm-es és kipufogó 30mm-es átmérő megegyezik a gyári mérettel. Cseréltem viszont a szelepvezetőket amelyek cin és bronz ötvözetüknek köszönhetően a gyárival ellentétben 550N/mm terhelést birnak. A szelepeket is a megfelelő formára csiszoltam, ezenkivül a szeleprugok 11924MPa-as erősségüre lettek cserélve. A hajtókarok kiegyensúlyozását a lendkerék könnyitése követte amit 7000g-ig erdemes esztergályozni, e súly alatt a motor már ráz. A LUK gyár által gyártott megerősitett kuplungtárcsa került az eredeti helyére. Egyébként az eredeti, 60-70kw-os teljesitményig elegendő erősséget biztosit. A motorépités folyamán a legnagyobb gondot a bütyköstengely kiválasztása okozta, de a 320/300 fokos tengely jó választásnak bizonyult. A kipufogó és a leömlő az eredeti 130RS méretei szerint lett kialakitva. A hengerfej tetejére felkerült a 2darab Weber 40 DCOE tipusu porlasztó. A karoszéria lekonnyitése 690kg összsúlyt eredményezett. A motor végeredményül 104,41KW(142Le) 6900 1/perc, 155Nm 6200 1/perc produkált. A maximális fordulatszám eléri a 9100 1/perc-t. Az autó versenyviszonylatok között is jól teljesit. Sajnos az irásom nem lehet végtelen ezért sok részt ki kellett hagynom az átépités folyamataiból. Aki kiváncsi a részletekre annak várom kérdéseit e-mail-ben zoli280@seznam.cz
Hibalista
- sebeségváltóba 2.s.f. fogaskereke tört el, egész sebeségváltó, diferenciálmüvel lett cserélve
Ide hordtam szervizbe
jómagam javitottam, saját szervizben
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1973 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 92000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 110000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 28 l |
Előző autója? | 19 1.8l 16v | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.3/10) |
