Take a SEAT!
Szöveges ítélet
Az elődjének kitelt az ideje. Egy FORD Focus Turniert váltottunk le. A szempont az volt, hogy magas építésű legyen, tágas, jól pakolható, és legalább 5 évig ne kelljen újra autóvásárláson szenvedni. Eredetileg új autót akartunk venni, de a rendelkezésre álló összegből nem futotta. Szóba jött a C-Max, az Opel Meriva, a KIA Venga, és a SEAT Altea. Végül az interneten botlottam bele a megvásárolt autóba. Sokaktól hallottam, hogy az 1.6 MPI motor a gyenge pontja az Alteának, mert teljesítmény kevés, és sokat eszik. Azt is mondták, hogy, ha most 1.6-ost veszek, később az a takarékosabb, erősebb 1.4 TSI elterjedése miatt eladhatatlanná válik. Ez komoly érv volt az 1.4 TSI mellett. Kb. egy fél évig nézegettem, és tényleg nem forogtak az 1.6-osok. Mertem nagyot álmodni, és meggyőztem a nejem, hogy legalább meg kell nézni. A dolog nélkülem történt, a család hathatós támogatásával, és a mindenben válogatós nő beleszeretett.
Eddig ez a legjobb autóm. Jól pakolható, a futómű csodálatos. A legnagyobb élmény mégis a hangja. Gázadásnál az a mély torokhangú brummogás, a Turbó sziszegése. Nagyon tetszik. Ahhoz képest, hogy egy Reference felszereltség, én meg vagyok vele elégedve. Ködlámpára eddig sem volt szükségem. A FORD semmitmondó ülése után nagyon kényelmes, jól tart. Hidegen beleülve sem süt belőle annyira a hideg mint az előző autóban, viszont az utastér egy csöppet lassan melegszik fel. A középső kartámasz szerintem is egy picit alacsony, de nem vészes. Engem a műanyag felületek nem zavarnak. A festésre nagyon vigyázni kell, mert sérülékeny. A fogyasztása megdöbbentett. Tekintve a 125 lovat, nem eszik többet, sőt, kevesebbet, mint a 75 lovas előző autóm. Most, hogy tél van, téli kerekekkel(valóságos vagyon megvenni),városban sem eszik tíz liternél többet. Az ablaktörlő megoldása zseniális, csak télen kivakarni alóla a jeget kicsit körülményes. Az ablaktörlő megoldása miatt, viszont nagyon észnél kell lenni, mert a vastag A oszlop egy teherautót is képes kitakarni. Tolatáskor szükség van a hatodik érzékre,különösen sötétben, mert nem igazán látni ki, és a tolatólámpa fénye sem túl erős. Ezért valószínűleg tolatóradar lesz a vége. A napokban beültem egy kolléga mellé egy G Astrába, és úgy éreztem magam, mintha Kispolákban ülnék. A hátsó ülések fölött az olvasólámpa nagyon hiányzott a FORD-ból, gondolkodtam rajta, hogy utólag beépítem, itt alapból benne van. Nagyon örültem neki. Az egész család imádja (még anyósom is). A légkondi meg sem kottyan neki, nagyon kellemesen működik. Még az autómosás is élvezet ennél a kocsinál, mert gyönyörű tud lenni utána. Mindenkinek ajánlom.
A negatívum, hogy a kezelési utasításban még véletlenül sem találtam adatokat az 1.4 TSI motoros változatra vonatkozólag. Erre azért lehetne figyelni.
Hibalista
- A hátsó ajtóból hiányzott egy ütköző. 1200 HUF. Egy biztonsági öv nem húzta vissza magát, garanciában cserélve. Egyszer gyengélkedett egy kicsit, de egy szoftver-frissítés és valami kütyü cseréje megoldotta. - Egyszer minden előjel nélkül leszívta az akksit. Felhívtam az Assistance szolgálatot szombat délután, hogy megkérdezzem, lehet-e a szokásos módon tölteni? Egy garanciális autónál nem lehet elég óvatos az ember. Még szóhoz sem jutottam, már kérdezte is az ügyintéző a címet, és küldte a szervízautót. Bebikázták, a szükséges tanácsokkal elláttak. Azóta nem produkált ilyet. Meg voltam elégedve a szolgáltatással, de ha a márkaszervízekben ilyen mélyen zsebbe kell nyúlni egy szimpla éves ellenőrző vizsgálatnál is, elvárja az ember, hogy ha kell, tényleg segítsenek rajta ingyen!
Ide hordtam szervizbe
ROAG KFT. MIKEPÉRCSI ÚT 23-33. 4033 DEBRECEN, HAJDÚ-BIHAR MEGYE Végignézhettem a 30000 km-es szervíz elvégzését, és mindent végre is hajtottak rajta. Nem volt semmi kamu olajcsere és egyéb machináció. (Bár ismerős volt, aki csinálta...)
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2009 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 20000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 8000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Focus Turnier | Következő autója? | SEAT |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |
