800 EUR-os luxus és biztonság, pozitív csalódás
Szöveges ítélet
Mivel az autós világban dolgoztam 10 évet, szakmai ártalom vagy 15 autóm volt eddig ami saját a cégesek amiket hajtottam megszámolhatatlan. Van összehasonlítási alapom ennek köszönhetően. Nem vagyok elfogult Saabos, de ha az autó továbbra is ezt nyújtja amit akkor lehet egyik autónak ez a márka marad.
Kiköltöztünk Németországba, van egy "szerelem" autóm ami marad örökre egy 99-es Subaru Impreza 2.0 115LE 4WD, kellett másik autó is, de nem hitellel akartunk indítani és tele sem voltunk, 1000 EUR-ért láttam adnak itt használható autókat ez lett az irány.
800 EUR-ért hirdették fix áron, megnéztem, nem rohadt sehol, egyben volt aránylag,megvettem, nem néztem meg még egy másikat sem. Próbaúton voltam. Átlagos autóvásárlónak ez az óra állás is sok lett volna (232 000), de megvételkor láttam egy cetlit ami szerint 2 éve 222 000 kmnél cseréltek olajat, azaz tekerték kicsit, ez kiderült abból is, hogy a vízhőfok jelző magasabban áll nem középen. De szerviz szerint nagyon egyben van amúgy, köszönhetően a német utaknak. Szeptember óta 10 000 kmt mentem vele, 0 problémával, a fent felsorolt javítások mind vételkor meg voltak. Nagy előítéletem volt, minden percben azt vártam mikor romlik el vmi.
Vezetési élmény: Jó vezetni, érezni a súlyát, biztonságot sugall, nem sport futómű, merev hátsó tengely, a Subaru után az ülései fotelnek számítanak nekem, üléspozíció nekem kiváló, kormányzás kicsit puha és alul kormányzott.
Autópályára, hosszabb utakra való szerintem, városban egyrészt túl nagy, másrészt ott a fizikai törvények miatt sokat eszik 10 l minimum. Fogyasztási adatok, saját mérés: 100-as állandó tempó 2500 fordulat 7 liter, 130-as állandó tempó 7,5 liter, 140-150 8 liter, német autópálya 150-180 9 liter körül. Az 1,4 tonna miatt kevesebbet kihozni nem lehet szerintem.
Nyomatékos motor, de vissza kell váltani ha gyorsulni kell 100ról, de akkor megy rendesen, 5.ben 140ről szépen egyenletesen húz. Többen írják lomha sztem a helyes váltó használat megoldja. A váltó Opelesen "pontos". A 4 irányban állítható kormány hiányzik nekem régi fordosnak. A vezérműlánc csere állítólag 200ezer Ft, ennek még a "baráti" oldalon utána járok majd. Még nem szól szerencsére. Ennek a motornak az előnye, hogy nincs a rettegett DI panel, nincs turbó mint hiba lehetőség, egyszerű motor, olaj csere kell neki pontosan. 15 ezernél cserélem. Műszerfal nem zörög, kapcsolók feszesek, ülés nincs kiülve, váltó még jól jár, érezni a közel 300e km-t, de láttam rosszabb újabb váltót. A SID nem ír ki hülyeségeket. Hatalmas svéd acél 4,6 m, 500 literes csomagtérrel, kihívás tele pakolni és hajlamos az ember nem kivenni holmikat.. Minőségi az összeszerelése, nem rohad, például vezettem a 2002 utáni modellt 15 ezer kmrel és nyikorgott, thank you Opel...
Összességében nem volt eddig több gond vele (semmi) mint bármelyik másik autómmal, a német TÜV-ön is gond nélkül átment, legálisan.Olajat se kellett 10 ezer alatt utána önteni.
Ár/érték aránya kiváló, eddig szeretem. Amíg meg van az autó frissítem a tapasztalatokat!
Update 2013.április 06. 248 000 km
Autót továbbra szeretjük, a csomagtere hatalmas,most a Húsvéti hazaúton kihasználtuk. Napi használatban 70 kmt futott szeptember óta + hazautak Mo-ra, hamar elrepült laza 16ezer km. Soha nem hagyott cserben, nem állt meg illetve mindig elindult. Azaz tette a dolgát.
Most a bajor télben (reggel -8 -5) nyitott termosztáttal ÖMV 95 és E10 benzinnel fogyasztása 100 körüli tempónál 8,5 alatt maradt ami korrekt egy ekkora géptől. A hazaúton most 7,3-ra jött ki 650kmre max 120tempóval a szél és eső miatt. Most kicseréltük a termosztátot 2 km után meleget fúj végre.
A toronycsapágy adott némi kattogó fémes hangot néha alátekert kormánnyal, most az autó stabilabb is lett, főleg 160-180 körüli autópálya tempónál és rossz utakon, kanyarokban érzeni a különbséget, nem sétál az eleje.
Nem romlott el semmi szerencsére, a pixel javítás ebben a hónapban meg lesz az bosszantó most már mert szinte semmit nem látni a klíma kijelzőn vakon érzésre állítgatjuk. De ennyi idősen belefér.
Az üléseit csak dicsérni tudom mind a kialakításukat és a tartósságukat. 650km után kiszállva sem érzem a hátamon a kmeket.
Az egyik szervó csövet kell majd cserélni mert könnyezi a folyadékot de nem vészes.
Olajat nem kellett utána önteni amin csodálkoztam, most német Addinol 5W30 volt benne, most Castrol Magnatec 5W40-et kapott meglátom azzal milyen lesz.
Mindenki azt hiszi, hogy leeszi a gatyánkat, most 25ezer km tapasztalattal megerősítem a korábban leírtakat, 8 alatt kihozható nem odafigyelve is, kevés várossal (7,6 reálisan standard autópálya 120-140).
Mivel németeknél szabad megnéztem a "végét" GPS szerint 205-t ment, akkor kb 215-t mutatott, azt hiszem elfogadható, utazónak a 180-at tartósan tudja ha kell, felette azért kell a lendület.
Továbbra is szeretjük, de már nézegetem az utódot, mert a benzin a véremben nem hagy nyugodni, semmi racionális érvet nem találtam a cserére amúgy, valaki majd jól jár vele mint minden korábbi autómmal..
2013.augusztus: kereken 30 000 kmt mentem vele 1 év alatt, eladtam egy ismerősnek, mert megvettem életem első dízelét alkalmi áron egy Saab 93-as 2.2 TID 125LE-t írok róla is.
Összességében jó autó, csak nem egy "nincs szervizktgem 50e km alatt" példányt kell megvenni, mert egy autót ha használnak költeni kell rá mindegy milyen márka, a mesékben és a csodákban nem kell hinni. Ha vki több 10 ezer km alatt nem költött rá akkor azt nekünk kell. Itt németeknél fillérekért lehet venni 1000 eur körül értelmes gépeket.
Szóval javaslom mindenkinek aki egy nagy(4,6m, 500l csomagtér,5 ajtós) és biztonságos gépet akar (neten fent van mit tudott a maga korában ma is megállja a helyét)
Hibalista
- klíma kompresszor (így vettem) még rossz kb 90 ezer Ft az új minőségi - ACC (kílma kijelző)panel pixel hiba (így vettem) kb 27 EUR a javító szett neten - hátsó lengéscsillapító csere 20 ezer/pár minőségi - csomagtér ajtó teleszkóp csere 6 ezer/pár UNIX - gyújtás elosztó fedél 5200 Ft - gyújtógyertya 1000 Ft/db - kormányszervó olaj gumicső 9000 Ft - kartergázcső csatlakozás, műanyag csonk 800 Ft - kartergázcső 3400 Ft - akkumulátor 10 000 Ft - nyomtávrúd új 8 000 Ft/db - első alu lengőkar nagy 1-1 szilent 9000 Ft/db - hátsó híd nagy szilent kb 9000 Ft/db - + vásárláskor a szokásos olajcsere, olajszűrő, levegőszűrő, benzinszűrő, pollenszűrő, váltó olaj csere(mániám), fék folyadék csere, szervo folyadék csere, hűtőfolyadék csere - - Update: 2013 március 26.246 000 km 15ezres szerviz - első féktárcsa + betét, levegőszűrő, pollenszűrő, olaj, olajszűrő, termosztát, mindkét toronycsapágy, CHECK ENGINE megszűnt a termosztát csere óta, nehezen melegedett emiatt kigyulladt valószínüleg - Vezérműlánc még nem csere érett szerencsére - - Update: 2013 július 26. 258 000 km - a kmek mennek szorgalmasan, az autó hibátlanul működik lassan 1 éve, az első 25ezer kmen túl vagyunk. A Castrol 5W40-et sem kellett után tölteni 12ezer alatt. Klímába gáz kellett csak, lassan 3 hónapja működik tökéletesen (12ezer Ft volt), a pixel hiba megoldódott a javító szettel, házilag megcsinálva, most már látszik a klíma kijelző (27 EUR volt), két motorháztető teleszkópot cseréltem (8000 Ft/pár) sajnos az erősebbet rendeltem, el kell kapni, elég lett volna a gyengébb is, - - - Update: - 2013. szeptember: 258 000 km , olajcsere - - 2013. december 6. 260 000 km, az autó már a barátomnál, megállt az AC pumpa hibájából, eredeti gyári volt benne, 40e Ft volt az utángyárott francia, magam kicseréltem felülről kivettem a tankból igaz a lemezt ki kellett vágni felette... 3 órát biztos dolgoztunk vele de sikerült, az osztrák opel/saab szerviz ahova bevitték 600 EUR + 200 EUR munkadíjért oldotta volna meg. No comment - -
Ide hordtam szervizbe
www.saabszerviz.hu
Értékelése: 5
Másik szerelő értékelése
Egy barát
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 1998 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 232000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Van egy Subaru Impreza 2.0 115 LE mellette | Következő autója? | 93 2.2 TID 125LE 2001 Anniversary |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.0/10) |
