Repülő négy keréken
Szöveges ítélet
Igazából soha nem szerettem azokat az autókat amelyekből ha bemegyek egy parkolóba akkor százat látok egymás mellett ácsorogni. Mindenképpen olyan kocsira vágytam amely biztonságos és egy hosszú út során sem kényelmetlen a vezetése, megfelelő méretü csomagtérrel rendelkezik, ja és az sem volt mindegy, hogy mindezt mennyiért lehet elérni. Illetve olyan autót akartam ami turbós, benzines de két literesnél ne legyen nagyobb, hát így jutottam el a Saab-hoz. Szerintem ez az autó ár/érték arányát tekintve hozta a tőle elvártakat.
Az autó szervizelését én végzem és az alkatrészek nem drágábbak mint bármely más típusé, igaz érdemes többfelé körűlnézni mert így sok pénz maradhat a zsebünkben. Szerencsére már több független szervíz is foglalkozik a típussal és az alkatrészek árusításával. Voltam több hoszú úton /1000 km felett/ az autóval és az utazás egyáltalán nem volt fárasztó, persze azért azt nem kell elfelejteni, hogy ez nem egy fapados kiskocsi, a beltérben van minden ami kell a digit klímától a bőrig. Ennek a kocsinak tekintélye van annak ellenére, hogy nem háromágú csillag van a motorháztetején. Az autó soha nem hagyott cserben pedig tíz éves és mindennapi használatban van. Ami nagyon tettszik az a mérhetetlen biztonságérzet amit az ember benne ülve érez, ami nem utolsó ha a család is velünk van. Bár csak a legkisebb motor van az autóban , ami 150 lóerős egy automatával összekapcsolva, ettől függetlenül nagyon lehet vele haladni ha sietni kell. Egy biztos mivel az autó turbós érdemes figyelni a vezetésre / hidegen nem hajtani, gyors menet után nem egyből leállítani / , nem szabad spórolni a motorolajon és a szűrőkön. Kifejezetten szeretem, hogy az autó műszerfala este akár egy repülőgépé, bár ha ez zavar valakit egy gombnyomással eltüntetheti a fényeket / Night Panel/. A klíma kezelőegysége lehetne egyszerűbb de idővel megszokható. Az autó nagyon vezetőbarát, a feleségem friss jogsival ült bele, a tanuló Póló után és nagyon megszerette pedig ez kétszer akkora. Mindent összevetve nagyon megkedveltem a márkát mert nem hivalkodó és mégis elegáns autó, ha módom lesz rá maradok is ennél a típusnál annak ellenére, hogy kellet költenem a gépre, úgy gondolom a vezetési élmény és a biztonság mindenért kárpótol.
Hibalista
- fűtés csap 12000 Ft, klíma bal terelő lapát tengely/ típushiba / 30.000 Ft, fűtömotor / szénkefe csere / 1000 Ft, SID panel szerviz 25.000 Ft., turbó /gyári új / 130.000 Ft., generátor állórész 25.000 Ft, akkunulátor 23.000 Ft.
- Ezen felül egy nagy szervíz : vez. lánc szett + hosszbordás szíj vezető görgökkel kb.: 110.000 Ft
-
Ide hordtam szervizbe
Az autót nagyrészt én javítom mivel ez a szakmám.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1998 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 153000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 35 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | BMW 316 | Következő autója? | SAAB 95 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
