Méltóságos vadállat
Szöveges ítélet
Több ítéletet írtam már és mindenhol arra törekedtem, hogy az általam- általunk használt autót a kategóriájához mérten értékeljem. Nem vártam el a Toyotától a terpeszkedős bőrülést, vagy a 10mp alatti gyorsulást, mégis kiválóra értékeltem a teljesítményét, mert arányaiban, és annyi pénzért az.
Viszont éppen ezért itt nem fogok olyan dolgokat kiemelni, amik természetesek. Merthogy a SAAB 95 Aero luxusautó. Úgyhogy teljesen természetesek az elektromosan állítható bőrülések, a kétzónás automata klíma, a tempomat, a bőr kormány, a bőr váltó. Természetesen mind szuper, és kényelmes, de ez magától értetődik, mint ahogy talán az is, hogy hátul kényelmesen el lehet férni, akár a lábamat is keresztbe tudom vetni 195 cm magasan.
Amiben viszont az Aero kiemelkedik, az a teljesítmény. A 2,3 literes turbófeltöltős motor által „termelt” 250 lóerőt kemény sport futóművek adják át az útnak, amitől olyan érzése van az embernek, mintha felgyűrné az aszfaltot maga mögött. Az erő soha nem fogy el ebből az autóból. kettesben és hármasban szinte soha nem volt padlóig nyomva a gáz. Egyrészt a gyorsulástól nem bírják az utasok tartani a fejüket, másrészt, pedig –elsőkerekes lévén- ezeken a vacak utakon ki akar törni az autó. Pályán is csendben fut, vagy inkább suhan, úszik. Érzésre nincs különbség 130 és 200 között. Éppen ezért vigyázni kell, hogy kamionokat előzve farunkban valami suttyóval (aki akkor marad le, amikor a gázadás után maximumra fut a turbófeltöltő) nehogy sztárfotó készüljön rólunk. Városi lámpa- lámpa etapoknál szinte nincs ellenfél. Az utóbbi időben egy- két autónyi előnyt is szoktunk adni, hogy izgalmasabb legyen. Mindezek ellenére ez nem egy zúzós autó. Méltóságteljes luxuslimuzin, aminek a motorházteteje alatt egy vadállat (pontosabban 250 vadállat) lakik.
DE!
És itt jön az a rész, ami nem oké. A SAAB 95 AERO luxusautó. Méghozzá a gyár zászlóshajója, ami magát az Audi A6- BMW 5 környékére akarja pozicionálni. Olyan embereknek (de inkább, és esetünkben is így van, cégeknek) tervezték, akik megtehetnék, hogy A8-at vesznek, de annál visszafogottabbak, ugyanakkor igénylik a luxust.
Éppen ezért érthetetlen, hogy 15 000 000 forintért miért kell rendszeresen javíttatni 50 000 km után. Volt már jó pár dolog: fékprobléma, elektronika kétszer, tönkrement GPS- nyomkövető. Ezek mind- mind olyan dolgok, amiknek nem lenne szabad megtörténniük. Ráadásul a javíttatás sem két fillér.
Összességében viszont nagyon szerethető autó, még a meghibásodásokkal együtt is ajánlom annak, aki nem akar A6ot venni, de igényli a luxust.
Hibalista
- fékek, elektronika, GPS nyomkövető
Ide hordtam szervizbe
SAAB Polar Mobil
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 60000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 11 l |
Előző autója? | Volt több | Következő autója? | SAAB 95 Aero |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.1/10) |
