Kecses Vastehén...
Szöveges ítélet
Ez már egy javított ítélet, az elsőt még az elsők között írtam, persze nyakig elragadott a fiatalos hév, és úgy éreztem nem voltam eléggé tárgyilagos. Túlzottan rajongtam a gépért. Hiszen friss jogsi, első autó, szerintem természetes hogy azt hittem, ez egy biturboszuperfeltöltőskompresszorosgigabitang sportkocsi. Azóta még többet használtam, ültem több különböző (jobb/rosszabb) autóban. És ma reggel úgy éreztem finomítani kell az ítéleten! Íme hát:
A formáját nem szeretném elemezni, meg nem is tudnám, hiszen halandó embernek nem lehet olyan szókincse, mint a totalcar derék harcosainak. Nekem tetszik! Nagyon haragos az eleje, inkább széles mint magas (bár ez picit csalóka), és az autók kritikus részének számító fenekénél sem nyúltak mellé nagyon a formatervezők. A hátsó lámpák mellett nem mehetek el szó nélkül! Tudom hogy most az átlátszó meg a Lexuskristálytuning lámpa a divat, de ez a hátsó legalább olyan szép!
Inkább ugorjunk át a belső térbe. A csomagtartó jól használható, talán mert egész nagy. Belepakolni sem nehéz. A hátsó ülések osztottan dönthetők, ez már sokszor jól jött az ikeánál meg a kikánál. Az ülések kényelmesek, főleg hátul. Elől sincs gond, de az oldaltartás fogalma ebben a típusban ismeretlen marad! Egyszerűen nincs, szóval valahogy a kormányban és a váltókarban kell kapaszkodni, ha valaki versenyautónak szeretné használni. A belső egyébként plüss és valami bohókás francia minta van rajta, amit valami művészlélek álmodhatott meg, bár ne tette volna, így rögtön üléshuzatott kellett vennem... Pakolni belülre mérsékelten lehet. Van kesztyűtartó, meg ajtózsebek. Valamint középen a váltó előtt egy mélyedés aminek redős műanyag az alja, így bármit teszek bele (pl: tescos százas) egész úton idegel. És van egy x-aktája is az autónak: jobb hátul van hátsóajtózseb, de bal oldalon nincsen, biztos elfelejtették rátenni. A műszerfal szépre sikerült. Szeretem a narancssárgás fényét, főleg este szép. Az anyagok olcsók de karcolódnak. Mostanra már sok minden nyöszörög, főleg télen. Ezen én egy komolyabb fejegység beszerelésével segítettem! A hangos zene mellett esélyük sincs a zavaró zajoknak... (A gyári Philips magnós rádió nagyon szépen szólt, de magnós volt! - most eladó :) Csak a kormányról vezérlés hiányzik, mert ez a funkció az új fejegységgel nem működik.) Összegezve, a belseje kényelmes, és egy négy fős család simán utazgathat vele, ez tapasztalat!
De milyen menet közben? Ez volt az a rész az előző "bemutatóban", ami a leginkább nem felelt meg a valóságnak. 1.6-os motor, 8 szelep, hengerenkénti befecskendezés. Kiforrott konstrukció. Nem véletlenül rakták bele gyorsan a Daciaba is!:) Esetünkben 1050 kg-ot mozgat, 90 Le és 127Nm segítségével. (Ez egyébként egy erősebb 1.6-os, mivel kétféle változatt létezett a motorból!) Már suttyó koromban rádöbbentem hogy nem én leszek a "piros lámpák" királya. A motor remek, halk, csak magas fordulaton van hangja, de nekem ez tetszik. Rugalmasan 2500-as fordulat felett lehet csak használni, előzni 3000 körül érdemes elkezdeni, aztán okosan kell váltani mert nem sokáig tart ki az ereje. 6000-nél szabályoz le, de ilyenkor már szenved. Pályán pont 130 körül érzi jól magát, csak a fogyasztását nem szabad ilyenkor számonkérni rajta, mivel ilyenkor 3500 körül forog. A 160-at még lehet vele tartani. A vége 190 körül van, enyhe lejtőn... Sajna váltani nem nagy élmény benne. De ezt talán említeni is vétek, hiszen a francia váltók legendája mindenki előtt ismert. Itt is hosszú a kar, hosszú úton mozog a váltó, és picit pontatlan is, bár én hamar megszoktam. De az elején volt néhány 5 helyett 3!
A fék remek! Se ABS se semmi elektronikus őrangyal, de maximálisan biztonságosnak érződik. A futómű átlagos. Ebben már nincs meg a franciás kényelem! Mégane előtt egy 9-es Rönyónk volt. Nah az lebegett az úton! A Mégane viszont stabil, jól kanyarodik, bár szegénykém orrnehéz nagyon nagyon. Tavaly nyáron szélesebb gumik kerültek fel rá, ezt mindenkinek csak ajánlani tudom! A kormányszervó erősségét nagyon eltalálták. Ebben az autóban pont jó! Nem szakad le a karom parkolásnál, de mindig érzem min halad az autó, valóban remek!
Mindent számbavéve jó autó! Kellemesen lehet vele közlekedni, nincsenek idegesítő baromságai, és szerencsémre, nem tapasztalatam a Rönyók legendás megbizhatatlanságát! Édesapám megtett vele 150E km-t, mindig hazajött! Még engem sem hagyott cserben! Minden működik rajta, bár mostanában már minden zörög, és meg kellett húzni néhány csavart de a 210000. km-nél ilyeneket megbocsájt az ember... A télen főleg városban használtam 8L evett!! Ez nagyon fura volt a nyári hosszabb távú utak után, mert olyankor beérte 6L benzinnel. Lassan egy éve került a család tulajdonába egy újabb Renault, az is Mégane, csak 2. generációs. Nem igazán vagyok kibékülve vele, de a kételyeimet máshol kell megosztanom...
Hibalista
- Kötelező szervizek.
- Kipufogó.
- Alapjárati szabályzó elektronikai kütyü.
- Rendszeresen pucolni kell a szelepet ami a beszívott levegő mennyiségét szabályozza (évente) mert hidegben döcögne a alapjárat.
Ide hordtam szervizbe
Helyi szaki aki mindent tud, nem olcsó de megbízható és gyors! Csak jót tudok mondani róla, amikor baj volt még házhoz is jött!
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 1997 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 8 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 45000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Renault | Következő autója? | Csak Japán legyen!:) |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.7/10) |
