Francia krémes
Szöveges ítélet
A kocsit 0 km-esen vettem 2002-ben. Most adtam el 8 évesen, 128000 km-rel. Szerettem, vigyáztam rá, de nem volt különösen kikímélve. Szinte minden nap mentünk vele, nyaralásokkor sok ezer kilométereket. Kényelmes, megbízható, szerethető kocsi. Amit a szervízkönyv írt én megcsináltattam.
Hibák: gyújtótrafók. A gyári Sagem egy rakás sz@r. Kb. 40e km után az autó rángatni kezdett, alig-alig ment. Gyorsan márka szervizbe mentem. A hibaleírás elég volt, hogy tudják: gyújtótrafó csere. "Ez már az ötödig sorozat, de állandó hibaforrás" A kocsi ekkor már pont nem volt garanciális, tehát 20e/trafó. 1 ment tönkre, de csak párosával cserélhető. Fizettem, mentem. Pár hónapra rá egy kollégám ugyanilyen korú és motorú Scenicjének ugyanez a hibája jött elő. Nála valami gyári akció volt, így ha kettőt fizetett négyet cseréltek neki. Nálam kb 1 évre rá ismét előjött a rángatás - henger kimaradás. Ugyanaz a szerviz, ugyanazok a mondatok. Én hivatkoztam a kollégám történetére, de az akció lejárt. Ekkor a Renault központba telefonáltak, ahol méltányosságból ha "3-at fizetek, négyet cserélnek" kedvezményt kaptam. Némi számolgatás után papíron eljátszottuk a gyár ajánlatát, de nem 4 db Sagem, hanem valami német gyártmányú trafó került a kocsiba, fizetnem pedig talán 20e-t kellet. Ezzel mentem még vagy 80e km-t bármi gond nélkül.
Vezérlést 5 évesen kellett cserélni. Nem volt baj vele, de a gyári leírás ezt írja: 5 év vagy 120e km. Márkaszervizben 110e lett volna, mezei szerelő eredeti!!! alkatrészekkel 50e-ért csinálta.
Féktárcsa + betétek voltak cserélve kb 90e km-nél. 40e Ft
Amúgy a kocsi azt kapta, amit a szervizciklus írt: olaj, gyertya stb. A trafós hibánál elegem volt nagyon a Renault-ból, de ahogy rendeződött, végül is egy rossz szavam sem lehet.
Bárki bármit mond, ez egy megbízható, tökéletes családi autó.
Hibalista
- Gyújtótrafók - többször is. -
Ide hordtam szervizbe
Márkaszerviz Renault Pataki.
Értékelése: 5
Másik szerelő értékelése
maszek szerelő
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 8 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 127000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | swift | Következő autója? | Touran |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |
