Béke poraira. Hiányzik.
Szöveges ítélet
Szerettem. Az asszony is szerette vezetni. Kényelmes vezetni, jó ülés esik benne, kézre állnak a kezel?szervek, rendben van. Nekem a középs? könyökl? hiányzott egyedül.
Kés?bb bántam, hogy csak 1,4-es motorral vettem, 1,6-ossal jobb lett volna.
A váltó túl rövid áttételezés? az én ízlésemhez. Ez jó olyan szempontból, hogy a 98 lovas motorral is fürgén mozgott, ha gyorsulni kellett, megindult jól. Lehetett vele piros után kil?ni, autópályán megindulni (nem tudom, hol a vége, 180-ig gyorsult tempósan, 190-en felül még ment volna, de én már nem), el?zni. Ha kellett, ott volnt az er?, a gyorsulás.
Csak nem szeretem, hogy autópályán 130-as utazónál 4000-et forog.
Amit nem szerettem: a kuplung elég mélyen fogott, a váltó kicsit maszatolt. Ez együtt azt hozta, hogy néha gyors váltás nem sikerült, recsegett. Erre oda kellett figyeljek, míg az el?z? Ladánál nem. Hozzáteszem, ez valószín?leg az én hibám, más sof?r (apám, asszony) sosem panaszkodott, nekik nem akadt, nem reccsent.
Els?sorban a biztonságosság és az ár/teljesítmény viszony alapján választottam.
Mindkét szempont bejött, 3 millióért vettem, a szolgáltatások, teljesítmény alapján azt mondom, megérte.
Biztonságosság: elénk kanyarodott 80-nál egy kisteherautó. A kocsi totálkárra tört, nekünk meg (2 feln?tt 2 gyerek) semmi bajunk, csak a biztonsági öv hagyott mindenkin egy kis nyomot.
Fogyasztásról: 62241km-nél tankoltam bele utoljára. Ez alatt 4081,13l benzint fogyasztott, vagyis 6,56-os átlag jött ki. Jellemz?en városban, autópályán, országúton, télen nyáron 6 és 7 között evett. Egyedül a bicikliszállítós autópályázás dobta meg a fogyasztást.
Az csomagtartó igen jól pakolható, 5 feln?tt plusz sok csomag (plafonig rakva + tet?csomagtartódoboz) simán vitte a szokásos fogyasztással, kb. a szokásos tempóval.
Szállítottunk bútort (hátsó üléseket ledöntve), meg feny?fát, meg mindenfélét.
Ha nem tört volna össze, nem cseréltem volna le még hosszú évekig.
Szerettük, és hiányzik.
Hibalista
- Gyujtótrafók
- el?ször 2 db, 27000km-nél, ezeket garanciában cserélték.
- Második 2 db, kb. 43000km-nél. Ezek árából a Renault 40% kedvezményt adott, így 38500 Ft volt a javítás.
-
- Más gond, szervíz, stb. nem volt, csak gumidefekt párszor.
Ide hordtam szervizbe
Renault Baumgartner Budaörsi út. Jó, de nem olcsó.
Nem szeretem, hogy nem adnak elég információt, nem nézhetem, amit csinálnak.
Értékelése: 7
Másik szerelő értékelése
Bese Béla XVIII. kerület (20) 9221786 jó, normális áron dolgozik. Lehet vele közben beszélgetni, megmutatja a dolgokat, tisztességes.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 62500 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Lada 2105 | Következő autója? | Renault Scénic II |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |
