Formás, szeretni való francia
Szöveges ítélet
Véletlenül került hozzám az autó, mivel egy barátom lejárt lízinges céges autókkal foglalkozik. Akkor éppen szükségem volt egy járműre mert sikerült megszabadulnom az előzőtől, a már említett barát ajánlotta, hogy jó áron elhozhatnám a Lagunát, amitől kezdetben nagyon tartottam ( bennem volt a "csak franciát ne!", a viszonylag nagy autót kicsi motorral ne!, és a közel 180000km az bizony nem kevés), de az ára meggyőző volt és sürgősen kellet egy jármű.
Az első benyomások felemásak voltak, ebben nagy szerepe volt korábbi előítéleteimnek és a céges használat után takarítás nélkül kidobott belső térnek, de meggyőző volt a kényelem, a teljesítmény, a rengeteg extra.
Egy komoly nagytakarítás elvégzése után (feleségem már ekkor szerelmes lett az autóba) és pár száz kilométer megtételét követően igazán megkedveltem, mert ez egy tényleg nagyon szerethető autó.
A formája szerintem még ma is korszerű és elegáns, a beltér a világos bézs félbőr kárpitozással nagyon szép, a rengeteg extra könnyen megszokható,kezelésük egyszerű, a csomagtartó óriási és jól variálható.
Egy negatívum a hátul ülőknek kicsit szűkösre szabták a lábhelyét.
Az autót leginkább családi utazásokhoz és viszonylag hosszabb utakon használtuk az 1,5 dci 110 lóerejét ugyan meg kell szokni, de elég dinamikusan mozgatja a viszonylag nagy karosszériát akár 2 felnőtt + 2 gyermek + egy hétre való csomag terheléssel is.
4 év alatt nagyon a család szívéhez nőtt, nekünk nem okozott csalódást, sosem hagyott cserben.
Hibalista
- A kopó alkatrészeken kívül a klímakompresszort cseréltük, ez a probléma már vásárláskor fennállt. - A tanksapka fedő lemezkét elvesztettem, a bal első ajtóbehúzó fogantyú eltört ezeket bontóból fillérekért sikerült beszerezni.
Ide hordtam szervizbe
Renailt Császár - Veszprém összesen egy alkalommal, nem volt különösebb gond velük csak az árazás volt márkaszervízhez méltó
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Sanyi a helyi szerelő mester15 ezrenként olajcsere, 30 ezrenként az előírt gyári inspekciók
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2010 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 178000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 85000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Tucson 2,0 crdi Style | Következő autója? | 508 2,0 BlueHdi |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.8/10) |
