Az igazi megbízható családi jóbarát,
Szöveges ítélet
93e km-rel Franciaországból hoztam 5 évesen, nem volt törött, széthajtott, 1 gazdája volt, szakszervizbe hordták végig. Szerintem itthon kevés a nem törött, vagy sok kilométeres a kerekedésekben, igaz a fiatalokat le lehet kérni Renault szervizben, így már nem tekergetik a kereskedők. Volt előtte 2008-as Ford Galaxy és 2010-es Peugeot 5008 egyterűként, így viszonyítási alap van. Először kicsit tartottam tőle, mert formája manapság már nem túl modern, szerintem csúnya és most is azt mondom, pedig eladtam és vettem egy újat csak fiatalabbat. Belülről viszont minden külső csúnyaságért kárpótol. Bent a sok üvegfelület miatt mindig csak csodálkoztunk, hogy milyen jól megtervezték ezt az óriás családi buszt. Szinte minden üveg, igaz az első szélvédő cseréje kőfelverődés miatt 200e volt, ami nem kevés, ezért kell rá casco. 1-2 hét alatt annyira megkedveltük, hogy kedvenc autónk lett. Nem zavar a bugyuta külső, ha bent a hátsó sorban elfér két nagy gyerekülés és középen anyuka is kényelmesen a gyerekek mellett. Persze minden ülés isofixes. A csomagtartó olyan nagy, hogy az ülések kiszerelése után egy komplett költözést megoldottunk vele a nagyobb bútorok kivételével. Babakocsi összehajtás nélkül befér és mellé még kiskád, 4 utazótáska, de a csomagtartó akkor is szinte üres. Az ülések kényelmesek, a bőr gyerekek miatt kifejezetten jó. Aki beleült elcsodálkozott, hogy mekkora nagy batár. Szerintem családos mérnökök tervezhették, mert minden praktikus és a helyén van, ahol kell. Fejtámla monitor hiányát megoldottam 3000 Ft-os tablet tartóval, így már azt nézünk benne, amit akarunk és ez mindent lejátszik, ellenben a gyári fejegységgel. Csak olajcsere volt rajta, illetve 5 éves aksi csere. A 150 LE normálisan viszi a kasztnit és 140-es autópályás használat esetén is csak 8,4 l volt a fogyasztása, városban max 9 l. Azért komoly gyorsulást senki se várjon, hiszen közel 2 tonna a busz súlya üresen. A többi autónktól eltérően ebben nem recsegnek a belső műanyagok még rossz úton sem, szerintem jól össze van rakva, így csak jót tudok írni. Ez már a kiforrott sokadik facelift változat, így elvárható, hogy a hibákat kijavítsák. Akkor lesz ettől kisebb, ha nagyok lesznek a gyerekek.
Hibalista
- akkumulátor - 36000 - ablaktörlő lapát -15000 - olajcsere - ajtóbehúzó/tartó mechanika vezető oldalon - 5000 /bontottan - távirányító elemcsere
Ide hordtam szervizbe
maszek, megbízható, igaz sokat nem kellett olajcserén csinálnia.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2009 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 93000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 40000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Peugeot 5008 | Következő autója? | Renault Grand Espace |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |
