Haldokló dögvész, aki ápolás után, pörgős tini lett!
Szöveges ítélet
Első rész: Egyszer volt hol nem volt, mikor még suttyó 13 éves voltam, apa beállított ezzel a kocsival, hú de szép, hú de nagy, akkor nagyjából ez volt a véleményem, 26 ezer kilóméterrel vette és 76 ezerrel adta el 4 és múlva. Telt múlt az idő, én kocsivásárlási ambíciókat véltem felfedezni magamban, össze is jött a guba rá, elkezdtünk nézegetni a neten, és láss csodát ott volt a család egykori kedvence.
Második rész:Több mint egy évi állás után vásároltam a kocsit, eléggé lelakott állapotban 350 ezer kemény magyar forintért.(és 200 ezerrel több kilóméterrel mint ahogy annak idején eladtuk de ez természetes) Ahogy a mondás is tartja olcsó húsnak híg a leve, most a vételáron felül lassan 500 at költöttem rá, de ebből sok dolog az előző tulaj hibájából, és az egy évi diófa alatti pihiből adódott, turbót megpillantva elsírtam magam, EGR (füstgáz visszavezető) csővet szintén, cső nem lett bele, minek :) turbót 100 ból csilli villire kipofozták. Ahogy a sorstársaim is írják ajtókilicsek, hátsó rugók, és elektromos hibák voltak, de sikerült javítani mindet, gyári alkatrész horror áron, néha még most is üvöltve kelek álmomból emiatt, na de ami kellett az meglett, eléggé lehúzós a Renault szervíz, én csak az árakat tudom, eszem ágában sincs elvinni javítani, ezt még én is meg tudom szerelni otthon. Motorjának hála isten nincs baja, szépen ketyeg, nem csörög, nem kopog, csak kicsit gyenge, de ez típushiba ahogy olvastam másoknál. Akkor most írjunk jót is! :) Nagyon kényelmes, variálható belső tér, első üléseket megfordítva, középen egy ülést bennhagyva szoba feeling, nagyon jó, haverok is megvesznek érte! Igazi bulibusz! Csendes, miután lecseréltem 10 éves sziklakemény kopott gumikat, de azért előtte sem volt rossz, új papuccsal csendesen oson. Vontatási szempontból én aztán kihasználtam, volt hogy 10 mázsa sittet húztam egy 3 mázsás futón, hegynek (10%-os) hát itt egy kicsit sajnáltam, víz hipp hopp melegedett, 3. ba pötyögtem de elment, respect érte!!! Még a hideg hónapokban vettem, olajcsere, és minden előtt, is pöcc röff indult, meg is lepődtem. Kellemes meglepi! A vízhőfokra visszatérve, nem tudom miért de néha nagyot ugrik lefele a visszajelző de semmi meghibásodásra utaló dolog nem mutatkozik a drágán, folyadék szint marad, motor megy tovább. Érdekes... majd azért megnézetem hátha nem való neki ilyet csinálni. Izzók kicsit gyengék elől, refi állat! Terít mint a pincér! Összegezve az eddigi cirka 2000 megtett km-ert: rohatt sok bajjal vettem de amióta odafigyelve ki lett pofozva, hálsának tűnik, remélem az is marad. Nyáron lesz egy horvát út vele, azután ismét véleményt írok, bízom benne hogy csupa jót! Ajánlom mindazoknak akik kényelemre, térre vágynak, nem sajnálják az alkatrészekért a pénzt, és van egy kis szerelő beállítottságuk, mert ennél a tipusnál jól jön!
Hibalista
- Turbó felújítás 100e, kerékcsapágy 8000/db, hátsó rugó 13000/db, ajtókilincsek 7000/db, generátor felújítás 14e, kormánymű, első futómű szilentek, ventilátor kapcsoló és még sok apróság...
Ide hordtam szervizbe
Automodern Mazda szervíz Vp. Korrekt szerelés, jófejek! Ismeretség miatt olcsón megvolt a bütykölés :D Köszi!!!
Értékelése: 7
Másik szerelő értékelése
Berci :) Nagy arc, jó szaki!!!
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 1994 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 267745 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 2100 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Pajero | Következő autója? | Visszahúz a szív: PAJERO |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.9/10) |
