Első autónak jó vétel (?)
Szöveges ítélet
Bő 5 éve vettem első autónak. Ebből kifolyólag viszonylag olcsó autót akartam (de azért normális felszereltséggel), lehetőleg megbízhatót (nem értek az autókhoz), és olyat amit ha netalántán megtörök, akkor nem megy rá minden pénzem.
Ekkor volt az autó 6.5 éves, 1millió alatt megkaptam, így viszonylag olcsó volt. Olyan ismerőstől vettem, akiben megbízom, hogy nem b*sz át, ennyi nekem elég volt megbízhatóságra, és elég sokat adtak el belőle, így bontóban is van bőven alkatrész ha összetörném (mivel hiába volt sok éve jogsim, vezetési tapasztalatom nem sok volt). Szerencsére csak egy hátsó lámpát törtem meg, azt bontóban 6ezerért sikerült venni.
Az autót alapvetően szeretem. A motor elég erős, kifejezetten jól gyorsul, és pályán is van benne tartalék (140-150 között szoktam vele menni, de ha úgy adódik könnyedén meg feljebb). Azóta több bérelt autót is vezettem, és azokhoz képest pláne úgy érzem, hogy ez a kocsi elég jól megy. A futómű viszonylag kemény, a pesti utakon néha nem túl kellemes, viszont a kanyarokban jól tart. Kényelmesnek viszont kényelmes, és ehhez a kategóriához képest igen jól felszerelt az autó: 4 légzsák, gyári kormányról vezérelhető cd-s hifi (szerintem a gyári hifikhez képest nagyon jól szól), klíma, ülésfűtés, elektromos ablak és tükrök, távirányítós központi zár, ködlámpák, a vezető ülés magasságban is állítható stb. Igazából semmi különleges, de ennyi pénzért szerintem szép lista, és ez még nem is a legmagasabb felszereltségű kivitel. Kifejezetten tetszik benne néhány apró figyelmesség. Pl. hogy esőben ha megállok, akkor visszaveszi az ablaktörlő sebességét, vagy ha az első ablaktörlő megy, és R-be rakom a sebességváltót, akkor addig bekapcsolja a hátsó ablaktörlőt, ötletes. A biztonsági öv magassága is állítható, szerintem ez sem alap az ilyen kisautókban.
Néhány szó a negatívumokról:
- a motor ugyan erős, de klímával már kicsit lomha
- a sebváltó az 1-est néha nehezen veszi ha gurul az autó
- ahhoz képest, hogy milyen kicsi, nagyon nagy ívben fordul
- nekem kicsit kicsi. én 190 centi vagyok, és elférek ugyan, de nem ártana, ha a kormányt nem csak függőlegesen, hanem mélységben is lehetne állítani. Ugyanis ha hátratolom annyira az ülést, hogy kényelmes legyen a pedálokat nyomni, akkor kicsit már távol esik a kormány. Megszokható, de nem a legkényelmesebb.
A fogyasztást kicsit sokallom. Pesten használom legtöbbet, és ilyenkor 8 liter fölött van kicsivel a fogyasztás. Országúton azért 7 alatt eszik, de pályán 140-150 közti utazósebességnél megintcsak 8 liter fölött kicsivel.
Megbízhatóság:
Na ezt a részt kellett durván átírnom a korábbi írásom óta, mert az utóbbi egy-két évben elég sok gondom volt vele.
Az első pár évben még nem volt olyan sok dolog, de azóta eléggé beindult. Egyszer az autópályán is lerohadtam vele, trailerezni kellett, illetve egyszer volt olyan, hogy nem tudtam elindítani, mint kiderült zárlatos volt az aksi. A többi szerencsére olyan gond volt, hogy a szervízig azért elment saját lábán. Voltak neki elektromos furcsaságai is, de szerencsére nem motorikusak, csak olyasmik, hogy fék+index bekapcsolta a ködlámpát is, és hasonlók. Az első szerelőnek beletört a bicskája, a második megoldotta.
A legfájóbb a sebváltó felújítás volt. 1-estől 3-masig gázadásra durva kattogás jött belőle (1-esben a leghangosabban), de olyan szinten, hogy minden gázadásra azt hittem most azonnal kettétörik valami az autóban. Ez egy 100ezres szerviz volt… A többit nem is részletezem, ott a felsorolás a hibalistában (bár biztos hogy nem jutott minden az eszembe, úgyhogy hozzá lehet esetleg gondolni még ezt-azt.
Amikor először írtam az ítéletet ezt írtam:
Összegezve szerintem megérte. Nyilván nem tökéletes autó, de ennyi idősen eléggé lement már az ára, és ennyi pénzért szerintem nagyon jó választás, ha egy normális állapotút kifog az ember.
Mostmár kicsit máshogy látom. Ha bő egy évvel ezelőtt eladtam volna, akkor azt mondanám, hogy megérte az árát (a vevő meg szidta volna a felmenőimet). De mostmár nem vagyok benne biztos. Mivel azóta sem volt más autóm, nincs első kézből összehasonlítási alapom más márkák/típusokkal, de ez a hibalista szerintem sok, még ha már azóta elmúlt 10 éves az autó, akkor is.
Hibalista
- aksi (2x, ebből egyszer zárlatos) - gyújtótrafó (2) - hátsó lengéscsillapítók - kormány összekötő gombfejek (2x) - még valami vacak a kormány környékén - aztán megint valami csapágy a kormány környékén - bakok - váltó felújítás - kuplung - termosztát - váltószoknya rögzítése eltört (ezt e-bay-ről érdemes rendelni, mert utángyártott és bontott nincs, a gyári meg horror) - ülésfűtésben elszakadtak szálak - elektromos gondok (zárlat) - generátor - meg még ami nem is jut eszembe, a kopó/fogyó dolgokat meg nem is írtam, mert sose végeznék vele.
Ide hordtam szervizbe
Ahova régen hordtam megszűnt, azóta sok helyre vittem, de egyik se vált be annyira, hogy odaszokjak.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 100000 |
Megbízhatóság | (4) | Vezetett km | 60000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | még nem tudom, de Renault nem valószínű |
Ennyire szerette | (6) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (6.4/10) |
