Az utak hajója, a Dromedár
Szöveges ítélet
1984 volt, elegem lett az előző autómból, de újat venni nem volt elég pénz, így a használt piacon kellett körülnézni. Sok választás nem volt, vagy egy keleti rom, vagy valami más öreg csataló. A vásárban ez az R16 volt, ami kimagaslott a kínálatból a különlegességével, és nem is volt túl drága. Ennek nemsokára megjött a böjtje, de utólag is azt kell mondanom, megérte. A formája miatt neveztük el Dromedárnak, később ezt csak erősítette a komfortja is.
Ilyen kényelmes, országúti cirkálóm még nem volt. 40 – 170 km/h –ig még váltani is felesleges volt, mert a 4. fokozat kissé rövidre sikerült, a cél nyilván a komfort fokozása volt ezzel.
A futómű volt az autó különlegessége, rendkívül jól sikerült az egyenes futása, a lágysága elnyomta a magyar utak minden hibáját. Kanyarban szeretett megdőlni, de ezzel jelezte a nemtetszését, ha túl merészen érkeztünk, így a csúszás előtt időben jelzett. Egy osztrák ismerősnek akkoriban volt egy R16 TX-e, így azt is megismertem. Az kissé keményebb volt, így a kanyarstabilitása lényegesen jobb volt, és az akkori világban a 100 LE igen kevés ellenfelet jelentett…
Még lehetne dicsérni, de mivel a konkrét autó 14 éves volt ekkor, alapos karosszéria munkával indult az ismerkedés. Két hónap alatt 2 tábla (1000x2000 mm) 1 mm-es, 1 tábla 1,5 mm-es lemez, és a küszöbök főtartóira további 2mm-es lemez csíkok, és egyéb merevítések kerültek bedolgozásra. Gyakorlatilag az alsó kb. 20 cm teljesen el volt rohadva, ez volt a viszonylagos alacsony ár oka. Sajnos akkor még a korrózió védelem nem volt megfelelő, és konstrukciós probléma is volt a dolog mögött. A főtartókat úgy alakították ki eredetileg, hogy ponthegesztéssel 2-3, vagy 4 réteg 1 mm-es lemezt fogtak össze a terhelt helyeken. Ezek a 14 év alatt porrá rohadtak. A két hónap kemény munka meghozta gyümölcsét, mikor lekerült a kaszni a földre, egy igen jó autó állt össze.
Négy évig volt meg, ez alatt még egy-két probléma kijött rajta, de ez mögött igen erős igénybevétel is volt… A nagyon jó útfekvése miatt ezzel az autóval nem lehetett lassan menni, minden hosszabb út csak a sebességről szólt.
A 4 év alatt sikerült megismerni a szerkezetét is, a váltó háromszor volt megszellőztetve (az olajat elszórta, és enyhén megsült), a féltengely gumiharangok sem bírták a 140 – 150 km/h-t. A többi alkatrész, így a motor is igazából nem kopott túlzottan. Később lehiggadtam, csak 100 – 120 volt a tempóm, ezzel már nem volt annyi probléma, mondhatni ezt igazán szerette. Később nősülés, lakáscsere, és egyebek, így megváltam tőle. Egy tíz évvel fiatalabb Skoda 120-at kaptunk apósomtól, és a két autó sok lett volna együtt.
A Skodában először halálfélelmem volt a gyilkos 70-80-as tempótól, de ezt csak megszokni lehetett, megszeretni nem…
Nem bántam meg, hogy megismertem az R16-ot. Viszonyítási alapnak lehet tekinteni még a mai világban is. A benne lévő ötletes megoldásokat, és a híres francia futómű megoldások egyéni komfortját.
Hibalista
- a karosszéria el volt rohadva a vételkor, váltó, féltengely, és egyéb szokásos kopó alkatrészek
Ide hordtam szervizbe
sk. javítottuk
Értékelése: 7
Másik szerelő értékelése
a karosszéria munkákba segített egy igen jó mester
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1971 |
| Kényelem | (10) | Használati időtartam | 4 év |
| Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 100000 |
| Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 65000 |
| Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 8 l |
| Előző autója? | 750 M | Következő autója? | Skoda 120 |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (6.9/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan