Öreg francia autó + kezdő sofőr = BALEK!!!
Szöveges ítélet
Botrány volt ez a kocsi.
Írhatnék oldalakat arról, hogy mennyi baja volt. Utána jóideig nem hittem el, hogy létezik olyan autó, aminél nem minden indítás tombola.
Minden reggel úgy indultam a kocsihoz, hogy nem volt biztos, hogy dolgozni megyek, vagy előtte megint a szervízbe.
Olyan alkatrészek romlottak el, ami már hihetetlen kategória. Pl jobb tükör egyszer elhajlott a mosóban, többet meg sem lehetett mozdítani. Vagy a gyújtáskapcsoló, amiből kihúztam a kulcsot de többet már nem tudtam visszarakni (persze mindez egy szombat hajnali 2kor 2 parkoló autó előtt keresztben állva, amikor 5 percre kiszálltam, hogy vegyek egy cigit a non-stopban). Az is megesett, hála a kiváló francia tervezőknek, és az idő vasfogának, hogy az autó aljára "erősített" pótkerék pont egy gyalogosátkelőhelyen szakadt le a helyéről, de hál´istennek nem talált el senkit. Legalább látványos volt, mert a puffanás után amikor már mindenki engem nézett a kocsin maradt fém tartókeret úgy szikrázott, mintha egy dragster gyorsulna.
Aztán volt még zárlat, ami leszívta mindig az aksit még álló helyzetben is. A bal első ajtó zár, amit csak belülről lehetett kinyitni. A főfékmunkahenger, menet közben leszakadt, a pedál beesett, hol máshol, mint egy jobbkezes előtt...
A rendszeres beázás tönkretette a biztosítéktáblát, ettől az index nem működött csak balra. Sebaj, mindig is szerettem a logikai játékokat, izgi volt úgy megtervezni minden utat, hogy csak balra lehessen kanyarodni. A másik oldalon a beázás miatt mindig kacsaúsztató volt az anyósülés előtti lábtérben.
Hibalista
- Csak azért nem romlott el rajta minden, mert csak 1 évig volt nálam. Tapasztalatszerzésre viszont jó volt, mert előtte nem hittem volna el, hogy egy autó egy visszapillantó tükör meg tud hibásodni.
Ide hordtam szervizbe
Kocsis Attila
Budapest, XV. ker
Ők korrektek voltak, és gyorsak, talán mert a bevételük fele tőlem származott. :o)
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (2) | Évjárat | 1986 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 185000 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Mitshubishi Lancer |
Ennyire szerette | (1) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (2.8/10) |
