Első autónak kitűnő volt
Szöveges ítélet
2000-ben került hozzám, ifjú pályakezdőhöz autókereskedésből 640E Ft-ért. Az ekkor 13 éves járgány kilométer számlálója 163 ezret mutatott, amiről hamar kiderült, hogy visszapörgetett eredmény, miután néhány ezer km után a százezres tárcsa visszaugrott kétszázezerre. Tehát 263 ezer km lehet a reális. :-) Ezzel együtt a kasztni és a benzinmotor remek állapotban volt, ami a 7 éven keresztül folytatott kímélő használat mellett (évi kb. 10E km + télen bérelt garázs) még ma is elmondható.
Az 1991-ben honosított, majd azóta 2 tulajdonost is elfogyasztott járgány megvételekor néhány futáskopott alkatrész (kuplungtárcsa, első futómű szilent - ezért adhatták el) cserére szorult, továbbá kapott egy alvázkezelést, és első gumicserét mindezt kb. 70E Ft-ból. Utána viszont évekig nem volt komoly probléma vele. Azóta már volt hátsóhíd, kipufogó, fékpofa elől-hátul cserélve és még számos apró javítás történt, de remek a bontott alkatrész ellátás (a 205-össel és a Citroen BX-szel rengeteg a közös), így a többsége olcsón megúszható volt. A motor és az egész autó klasszikus felépítés, hozzáértő ember apróbb cseréket, javításokat maga is könnyen elvégezhet rajta. Téli-nyári gumikkal minden időben remekül elfutott. A gumi, akksi cserékkel, a kötelező vizsgákkal és sápokkal együtt közel a vételárát ráköltöttem, de évre leosztva a fenntartási költségeket elfogadhatónak tartom. A szükséges javításokat mindig időben megkapta az autó, melynek köszönhetően egy alkalommal sem hagyott még cserben, máig bárhova el mernék indulni vele az országban.
Megkapóan nosztalgikus elem a kézi szívató (és a jobb oldali visszapillantó szériából hiányzott :-)), de még ma is igényes és hasznos megoldás a hátsó ülés és a csomagtartó világítása és a kézifék mellől bowdennal nyitható tanksapka. A franciás kényelem adott, és a beépített tetőablak pedig a nyári kánikulákban pillanatok alatt eltüntette a fülledtséget.
Hátránya viszont szélvédők gyors párásodása, ráadásul a hátsó szélvédő fűtése már vásárláskor javíthatatlan volt, a párátlanító befúvó motorja gyenge, és a normális működéshez meg kell várni, míg a motor teljesen bemelegszik (télen 5-6 perc). Városi forgalomban meglepően fürge, országúton azonban előzés csak lendületből biztonságos. Ideális utazósebessége a 100 km/h, emellett nem fogyaszt még sokat (6-7liter) és benne van a plusz 20 km/h dinamikus sebességtartalék előzéshez. Autópályán tartós 120-nál azonban már a benzint és az olajat is hörpölni kezdte. Külföldre nem is mentem vele.
Összességében a megbízhatósága, kényelme és az olcsó fenntartása tette felejthetetlenné, 7 év után azonban már illik az embernek élete második autójára váltani. Az autó családon belül továbbra is szolgál (ára a piacon ma már nincs), remélem még sokáig.
Hibalista
- kuplungtárcsa
- alvázvédelem
- futóműszilent
- hátsó híd
- kipufogócső (motortól a dobig)
- fékek elöl-hátul
- csomagtartó emelőkar
-
Ide hordtam szervizbe
Márkaszervíztől maszekig sok helyen, alapvetően mindenhol eredményes javítással.
Értékelése: 7
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1987 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 263000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 82000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | P 307 |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
