Élmény egész évben
Szöveges ítélet
Ahogy a címben is írom, az autó napi használatban van télen-nyáron, ezért a tapasztalatom hasznos lehet olyanoknak is, akik nem csak ezzel a márkával szemeznek cabrio vásárlás céljából. Az autó pontosan egy éve van meg, 14 ezer km-et tettem bele azóta, használom a napi munkába járásra és országot átszelő kirándulásokra is. Hosszú távra van kényelmesebb autó is, de 2 embernek elől kifejezetten tágas a hely, hátul meg szükség szerint rövid távon elüldögél 2 felnőtt akár csukott tetővel is. A csomagtartó meglepően nagy a kategóriához képest, de nyilván ezt is a helyén kell kezelni, ahogy az egész autót - ahogy minden autót. A típusra azért esett a választásom, mert szerintem még részleteiben is gyönyörű és mivel az alaptípus egy viszonylag elterjedt autó, ezért a kopó-fogyó alkatrészek beszerzése nem okoz gondot és tényleg olcsó hozzá minden. Az már csak hab a tortán, hogy -megítélésem szerint - a legjobb színkombinációban sikerült megvenni, sötétkék gyöngyház metál fény és barna bőr belső. Az akkori kínálat legolcsóbbja volt, nagyon elhanyagolt állapotban és koszosan, egy fa alatt töltött év minden áldásával kínálták eladásra. Szeretem az autómegmentős sztorikat és gondoltam belevágok.. Óriási szerencsém volt, mert egy nagyon alapos takarítás, többszöri lemosás, friss benzin és egy szerviz után (olaj,szűrők,vezérlés) az autó megszépülve és gond nélkül teljesítette a forgalomba helyezéshez szükséges KPM vizsgát. Az eladó állította, hogy a tető elektro-hidraulikus mozgatása is működik, és bár ott helyben nem sikerült életre kelteni, később rájöttem a kezelés fortélyára és valóban szépen teszi a dolgát. Onnantól az autó valóban napi használatban van, fél évig nem is volt mellette másik autóm, ezért ezzel oldottam meg mindent és nagyon jól állta a sarat. A tető mindig kényes pont egy cabrionál, ezzel is szerencsém van, mert sehol nem ázik be a legnagyobb esőben sem. Hátránya a vászontetőknek, hogy a szélzaj 100 fölött már kellemetlen, 140 fölött pedig már erős, de amúgy sem a száguldásról szól ez a kategória. Ha már itt tartunk, nem túl combos a benne lévő 1.6-os alapmotor, de 20 év vezetési tapasztalattal én már nem is keresem a kihívásokat az utakon, csak az élményt, ahhoz pedig bőven elég a 90 lóerő. Az élmény ebben a kocsiban ugyanis az, amikor arra használjuk, amire való - nyugodt nyár esti sétakocsikázáshoz, vagy napsütéses örömautózáshoz. 20 fok alatt a tetőt nem nagyon nyitogatom, nyáron a napon pedig a fehér sapka és a naptej alapfelszereltség, de talán pont ezekért is annyira szerethető.. Ez a kocsi kiemel a napi rutinból, néha a komfortzónából is, de valódi élményt ad cserébe. Nem való mindenkinek ez, ahogy nincs mindenkire jó cipő sem, de ha valaki ilyet szeretne, szerintem érdemes elindulni ezen az úton. AZ enyém most kapott egy keménytetőt is, hogy majd ősztől tavaszig az védje a ponyvát a hidegtől és a csapadéktól, és bár ez ritka és elég borsos árú extra, de hasznos és az autónak egészen új karaktert ad. Összegezve a tapasztalataimat azt mondhatom, hogy élhető a mindennapokban is egy ilyen kocsi, némi kompromisszum szükséges hozzá, de különleges örömforrás a szürke hétköznapokban.
Hibalista
- Baloldali ablakemelő(30E),kuplung szett(60E),futómű szilentek( 20E)
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1997 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 202000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 14000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra | Következő autója? | Ez marad, mellé jött egy terepjáró |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.1/10) |
