Zafira a büntetés
Szöveges ítélet
Egyterűben nem is gondolkoztam, igaz nagyobbacska autót akartam venni. A sors sodort mellé. Hazafelé menet tértem be az Opel kereskedésben. Először csak érdeklődés szintjén, de már másnap lefoglalóztam. Igazi jó érzés fogott le, hiszen előző autómat (Lacetti SW 1.6), amely egy benzinszerető óriás volt beszámították a vételárba. A kocsi kiállítási darab volt 218 km-rel. Enjoy felszereltségű. Természetesen rakattam bele riasztót, tempómatot, tolatóradart, vonóhorgót. Az ár szerintem nem volt drága. A kocsi a bejáratás időszakában már nyikorgott. Először a hátsó lengéscsillapítókat cserélték -nyikorgás maradt, később szilent csere -nyikorgás befejeződött. A kocsit kezdtük megszeretni. A gyerekek jól kilátnak, s apu is boldog, hogy nem egy hétköznapi autó tulajdonosa. Hétvégeken nagy kirándulások, az autó jól szuperál. Az autó jól fekszi az útat, de kanyarban buszként viselkedik. - Be kell vallanom nem is arra vettem, hogy száguldjak vele. A problémák csak 9.000 km körül kezdődtek, mikor is a hibajelzők (motor, károsanyag a füstgázban) felváltva égtek. A kocsi leállt (letíltott). Vontató, csere kocsi stb. ,s egy nagy szívfájdalom. Csalódtam önmagamban, fájt a választásom. Az ember ilyenkor mindenkit okol, de ma már belátom, hogy saját magamat okolom, hogy nem volt jó a választásom. Szervizben megállapították, hogy az AGR szelep nem működik. Csere Dunakeszin, mert az Opel Magyarország szerint nincs az egész országban alkatrész. A regenerációs átmosás még Dunaújvárosban megtörtént. Én az első telefonhívásra találtam AGR szelepet. Garanciálisan cserélve, persze az utazás költségei az enyémek. A csere autóról ne is beszéljünk. A szerződés szerint egy hasonló kaliberű autót kellett volna kapnom. Hát az Opel Corsa 1,2 valószínűleg nem ez. Persze nagy elánnal telefonálás egész hétvége előtt. Röhejes, mert az Opel Assistent egy Toyota Corolla egyterűt ajánlott fel, persze azzal a feltétellel, hogy fizessem ki a gépkocsi leszállítását (kb. 80 km). Persze maradtam a Corsában. Később kicserélték egy astrára, mert azt hazudták, hogy kicserélték az AGR szelepet - de a valóság az volt, hogy eladták a kocsit, amit csereként kaptam. Az AGR szelep nem megfelelő működése továbbra is üzemzavart okozott füstgáz-rendszerben. Most várom a visszajelzést, a részecskeszűrő cseréjére. Persze a többletfogyasztás megint csak nekem kell lenyelni. Már nem annyira szeretek a kocsimba beülni. Gépészmérnökként mérges vagyok önmagamra, hogy a gépkocsi vásárlás előtt nem jártam körül a témát precízen. A városban van hasonló típusú TAXI, amelyben ülve megkérdeztem a sofőrt, hogy miért ég a sárga hibajelző a műszerfalon. A sofőr válasza: Ja, az a sárga lámpa. Az már egy éve világít, a környezetvédelmi rendszer ki van kötve. Ezzel a típussal sok a gond. Szerinte a régi zafira jobb, mint az új. A barátom a hátsó ülésen, meg is jegyezte. Fasza kocsit vettünk. Nem akartam ennyi rosszat mondani az Opel Zafirára, de szerintem az AGR szelep, illetve a részecskeszűrő probléma típusbetegsége az Opelnek. A védekezés az Opelnél persze az, hogy nem jó helyen tankolok, csak városban használom - nem igaz. A Shell nem jó csak az OMW a jó. Ja a 4-5 napos javítás csak törekedés. Lehet, hogy a részecskeszűrő cserém is elhúzódik. Ja, a jelenlegi vegyes közlekedésben a fogyasztásom 9,7 l/100 km. A problémák és a méreg miatt már a feleségem sem szereti mások "álmainak autóját". A gazdasági csőd előtti időszakban terveztük, hogy feleségemnek is veszünk egy kicsi kocsit. Ma már csak néha jön elő ez a vágy, de akkor a feleségem határozottan rám ripakodik, hogy Opel nem kell. Elmúlt egy álom, ami talán soha többé nem tér vissza. Vágyódom a régi Lacetti SW után, ami benzines volt. Remélem, hogy nem kell pereskednem, mert akkor még utálni is fogom ezt a márkát.
Hibalista
- Hátsó lengéscsillapítók cseréje 5.000 km-nél
- Hátsó kerekekknél szimering csere
- AGR szelepcsre 10.000 km-nél 45.000 Ft
-
Ide hordtam szervizbe
Dunapent (Dunaújváros) nem jó, szakértelem kevés
Értékelése: 5
Másik szerelő értékelése
Opel Molnár Dunakeszi pontos, szakértelem van
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 218 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 11000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Lacetti SW | Következő autója? | Mazda 6 |
Ennyire szerette | (4) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.2/10) |
