Országúti vándor - elpusztíthatatlan
Szöveges ítélet
Első fejezet 0-150000 km
2006 novemberében vettem, második Zafirám ez az autó. Bő három év alatt 150.000 km-t tettem bele, igazi munkaautóként használom országjárásra. Ebből adódóan az üzemeltetési körülmények és a tapasztalataim is inkább országúti mint vegyes használatra vonatkoznak, de azért utóbbi is van bőven, mert Bp-.en lakom. Összehasonlítási alapként az előző Zafira szolgált.
Nem mertem mindjárt megvenni a megjelenés után, gondoltam várok egy évet addig előjöhetnek olyan alapvető konstrukciós hibák, amik sok bosszúságot okozhatnak. Minden ember más szempontok szerint választ magának autót, számomra talán legfontosabb a "beül-kulcsotelfordít-elindul-estehazaér" program, hiszen minden munkanapról van szó. Nos ennek ez az autó eddig maradéktalanul megfelelt. Semmi különös, egyszerűen csak tette a dolgát, az alább leírt hibákon kívül csak kötelező szervizre hordtam. Mi ebben a nagy szám? - semmi, de az évek alatt néhány autót már elkoptattam, és ennyire béketűrő csak nagyon kevés volt.
Utastér:
A hátsó sor üléseiről nem tudok mit mondani, sosem használom, nekem az eleve hatalmas, és még tovább bővíthető csomagtartó miatt kellett ilyen egyterű. Láthatóan csak szükségmegoldás, de egy max. Balatonig tartó utat azért el tudok képzelni. A középső sorban akárki kényelmesen elfér, bőven van lábtér és fejmagasság. Keményre tömöttek az ülések (elöl is), de nem kényelmetlenek. Akinek fontos a variálhatóság, valóban jól jár ezzel az autóval: a csomagtartó rolóját egy mozdulattal ki lehet emelni, és a középső sort két karral pillanatok alatt előretolni, amit egy gázteleszkóp is segít! Utána marad egy hatalmas csomagtér, amibe a fél konyha belefér Nagyival együtt :-))
Elöl átlagos a helyzet, bár a fejtér itt is átlagon felüli, én 192 cm magas vagyok és még bőven van légtér. Itt már azért vannak kompromisszumok: a bal lábamat még tudnám nyújtani, de csak a doblemezt rugdosom. A deréktámasszal hetekig kínlódtam, mire beállítottam egy megszokható pozícióba, bár ez nálam minden új autónál így van. A kormány lapos dőlésszögét és az elektronikus irányjelző működését megszoktam, de megszeretni sosem fogom. Sosem barátkozom meg viszont a brutálisan széles A oszloppal. Nyilván a régi Zafira rosszemlékű 3 csillagát orvosolandó lett szélesebb, így mindjárt sokkal jobb lett a törésteszje.Viszont ha Józsi bácsi egy kereszteződésben épp akkor lép le a járdáról amikor én oda balra befordulok, semmit, de tényleg semmit nem látni az oszloptól.Persze lehet jobbra - balra ingatni a fejét az embernek, én is azt teszem és még senkit nem ütöttem el, csak kicsit vicces és baromi kényelmetlen.
Komfort:
Vezetőülés biztos van jobb, de egyáltalán nem rossz, oldaltartása megfelelő, akárhány irányba állítható, tekerhető. A karfa a vezetőnek semmit sem ér, mélyen van és rövid. Kormányról már írtam, bár mindenfelé állítható, nekem nem tetszik. A kezelőszervek rajta viszont átgondoltak, jól használhatóak. Innen elérhető a zene és a fedélzeti komputer is. Hangszigetelés megfelelő, még 150-es tempónál sincs szélzaj, a motor is csendes (1.8 benzin), a gördülési zaj hallatszik fel.
Az audiorendszer korrekt, szépen szól, a rádió érzékenysége vidéken is jó, az RDS megfelelően követi a frekvenciákat. MP3 lejátszás rendben. Régóta ismert kereskedőm hosszas rábeszélésére egy elektromos "csomaggal" vettem az autót, ami tartalmazta a motorosan becsukódó tükröket (parkolókban tirpákok ellen hasznos), számos felejthető dolgot és a digitklímát. Nem bántam meg, mert ez a szerkezet a háttérben, nagyon precízen teszi a dolgát, észrevehetően növeli a komfortérzetet. Viszont a csomag részeként kapott első ködlámpáért egy fillért nem adtam volna, állandóan betörik az üveg a kőfelverődéstől, és amúgy ködben sem hatékony. Cseréje 30 e ft.
Vezetés, futómű:
Inkább kemény, mint puha rugózás, stabil útfekvés. A kanyarokban teljesen semlegesen viselkedik, ha nem ész nélkül mész, igen lendületesen és biztonságosan lehet autózni. ABS
precíz, csak akkor lép be ha kell, de akkor azonnal. Fékek jól adagolhatóak, kormány rásegítés éppen csak amennyi kell. Az autó igazi hosszútávú utazó, nagyon kényelmesen le lehet menni vele a térképről.
Motor, fogyasztás
Az előd 1.8-as 125 lóerejét egy kicsit megvakargatták, így most 140 LE figyel a géptető alatt. Gyorsabb nem lett, mert hosszabb lett az áttétel, viszont így csendesebb és tán később kopik el.
Szerintem egy nagyon barátságos, dinamikus motor. Már alacsony fordulaton is húz, és végig megmarad az érzésed, hogy még van tartalék. Persze nem streetracingre és autópályás terminátorkodásra való, de pl. én cuccal üzemanyaggal mindennel felpakolva egyszer megmérettem az autót egy mérlegen, és pont 1500 kg volt, és ezt becsülettel viszi, igazán lendületesen. Mint minden magas építésű kaszni, az oldalszelet ez is baromira zokon veszi, olyankor be kell húzni egy-két vitorlát. Csodák nincsenek, a 140 LE-t etetni kell, nekem 8,5-9l
fogyasztás szokott kijönni, ez 140 - 150km/h autópálya sebesség mellett. Ha sima országúton megyek, ez látványosan kevesebb.
Egyetlen értékelhető hibája az indításgátló modul halála volt, bár szerencsére akkor sem maradtam a világvégén, azért hazahozott. Gariban cserélték.
Második fejezet 150000 - 250000 km
Az élet úgy hozta, hogy folytatni tudom a történetet, mert az ismert gazdasági helyzet miatt nem volt módom lecserélni az autót. Immáron 250000 km
van benne, és bármilyen hihetetlen, sok rosszat most sem tudok mondani róla.
Két jelentősebb hiba adódott az elmúlt évben, az egyik a klímavezérlő elektronika halála volt. Egyszer csak teljesen megbolondult a szellőztető rendszer, és a ventilátor a legnagyobb fokozaton fújta be a levegőt az utastérbe, semmit sem lehetett szabályozni, még a gyújtás lekapcsolása sem segített, csak az akkusaru (!) levétele. Nem volt vicces, mert Debrecentől Pestig lobogott a hajam a kocsiban.... Cserélték a komplett vezérlőegységet.
A másik pedig a motorolaj hőcserélőjének tömítési hibája. Ez a szerkezet a leömlők alatt, de a katalizátor felett van, minek következtében a motorolaj rácsepegett a forró katalizátorra, és látványos füstöléssel tudatta, hogy valami baj van. Amíg halad a kocsi nincs probléma,észre sem lehet venni mert a huzat elviszi a füstöt de amint megálltam, a szellőzőrendszer egyből betolta az egészet a fejembe :-) hát nem egy Wunderbaum... Tömítéscsere után rendben, csak húzós a javítási költség, mert a leömlőt is le kell venni (berohadt tőcsavarok, stb.)
Ja és volt egy termosztátcsere, de az szinte szóra sem érdemes. Illetve annyira igen, hogy miután ebből az autóból kispórolták a vízhőmérőt, csak onnan veszed észre hogy nem zár a termosztát, mikor télen nem akar meleg lenni a fülkében. Bravó spórolás!!
Egyéb probléma nem volt, olajat nem fogyasztja, és a karosszéria merevségét, a műanyagok pontos illesztését bizonyítja hogy ekkora futásteljesítmény után sem nyöszörög semmi a fülkében.
Szóval még mindig nagyon szeretem.
Hibalista
- Kesztyűtartó lefittyedt - garancia - Indításgátló modul meghalt - garancia - Automata klíma vezérlőegysége meghalt - 75000 ft - Motorolaj hőcserélő tömítéscsere - 50000 Ft - Termosztátcsere -
Ide hordtam szervizbe
Opel Interat Budakeszi
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Kövesdán szerviz
Értékelése: 7
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 250000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Zafira A | Következő autója? | Nem tudom |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.8/10) |
