A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Opel » Zafira (2005)

Zafira 1.9 CDTI (120LE) 

Az ítélet értékelése
3,8(4 db)

Asta la vista Zafira

Szöveges ítélet

A kezdetek:
Amikor 2005-ben megjelent az autó éppen kocsit szerettem volna váltani, nagy a család tágas kocsit kerestem. Úgy tűnt megengedhetek magamnak végre akár egy új autót is, bár az eddigi használt kocsijaimmal sem volt különösebb gondom.
Nekem még nem volt a márkával kapcsolatom de a családban szolgált már pár Opel, különösebb hiba nélkül. Amit tudtam róla, hogy az OPEL fejlesztésű motoroknak van az a fránya EGR szelepük, amivel mindig baj van. Nyílt napon róbáltam ki nagyon tetszett, nem volt még egyterűm és klassz volt, hogy olyan magasan ül az ember. A 120 LE kicsit kevésnek hangzott, de a próba során azt tapasztaltam, hogy a kocsi karakteréhez nagyon is elegendő. Talán még erősebbnek is tűnt és ezt a hosszabb távú használat is alátámasztotta, nem éreztem gyengének később sem. Ja és mondták hogy a motor fiat eredetű. Aha gondoltam akkor az EGR szeleppel sem lehet gond. (Ebben tévedtem...)
No ennyit bevezetőül, jöjjön 4 év használat tapasztalata:

Hatalmas beltér, jól variálható utastér, nekem tetsző műszerfal, fedélzeti számítógép sok funkcióval, hatékony automata klíma. ( A nagy utastér ellenére. ) A beltérben használt anyagok új korukban nagyon jó minőségűnek tűntek és nagy részük az is maradt.
Néhány helyen a kárpit és a vezető biztonsági öv széle kibolyhosodott, a kormány bőrözése gyönyörű volt új korában de 80 ezernél elkezdett lehámlani, a kézifék egyébként kellemes fogantyúja mállani kezdett (nem használok gyűrűt). A pedálgumik 40 ezernél úgy néztek ki mint más kocsiban 200 ezernél. A kormány elképesztően közvetlen, 2,5-öt fordul a két végállás között, nagyon jó vele irányítani a kocsit. Persze a magas kaszni miatt nem a szerpentin királya, de amit lehetett szerintem, ebből kihoztak mindent.
A fék és a gyári continental gumik is nagyon jók, mintha betonfalnak ütközne az ember. Sok autót vezettem már, kifejezetten sportosakat is, de ez tényleg klassz. Családi autóként óriásiak a biztonsági tartalékok.
A CAN-bus miatt minden elektronikusan működik, a kapcsolók igazából nyomógombok. Ez tetszett, bár minden dolgon érződött, hogy kis késéssel működik, de ez nem volt zavaró. Egy esetet kivéve a reflektor kapcsolót: ha nagyon gyorsan akartam kikapcsolni, akkor néha úgy maradt és persze az ember pont akkor akarja gyorsan kikapcsolni, ha esetleg rajtafelejtette. Az index működése szerintem elfogadhatatlan, gyorsan meg lehet szokni, de könyörgöm miért nem működhet úgy, mint az összes többi autóban, legyen 3 állása és ne ugorjon rögtön vissza. Aki nem látott még ilyet és vezette a kocsimat általában egyszer-kétszer hibázott vele. (Általában sávváltásnál, vagy kint maradt, vagy az ellenkező irányba indexelt, mikor visszahúzta - horror!)
Elöl nincs elég rakodóhely kacatoknak: egy családi autónál ez hiba. Pl. elöl csak egy pohártartó van, abban is a alapban egy kis tartóedény van. Tulajdonképpen van az ülés alatt egy fiók, meg az ülés oldalán is, de azokat menet közben nem igazán lehet használni, a konkurensek szerintem ebben többet tudnak.
A kézifék dizájnos, viszont elvesz a két első ülés közül egy csomó helyet, ráadásul a szivargyújtó fölé lehet kiengedni és ezzel egy csomó eszköz oda nehézkesen csatlakoztatható.
A vezetőülés karfája, pedig 60 ezer km körül elkezdett nagyon megereszkedni, csálé lett és a teteje homorúvá vált, pedig igazából sohasem mertem beletámaszkodni.
A csomagtartóban a flexrendező jó ötlet, én mondjuk csak a kampókat használtam, a térelválasztót nem, de sokszor jól jött, hogy rögzíthető volt amit vittem.
Megjegyzem a csomagtartó valószínűtlenül nagy, sohasem kellett legózni, hanyagul pakolva is mindig elég volt.
A vezetőülés elfogadható kényelmet nyújt, rengetegféle módon állítható (ha komfort 2-es változat), de azért sokkal kényelmesebben is ültem már. A többi ülés nekem nagyon kényelmetlen, az anyósülésen csak a háttámla dőlésszög állítható, ezért nem tudtam magamnak kényelmesre beállítani. A hátsó ülések meg a variálhatóság miatt túl egyszerűek. Vékony párnázat, egyenes, keskeny ülőlap stb...
A leghátsó sor meg 160 cm-ig használható elfogadhatóan, de a körülményekhez képest nem rossz.
Ja ami visszatérő probléma volt a 2 literes ablakmosó, ennyire futotta, elég gyakran kellett tölteni bele.

Közlekedni jól lehetett, már-már nagyautós csend volt az utastérben még nagy tempónál is. A futómű kicsit kemény, de macskaléptekkel, halkan dolgozik. Gyakorlatilag autópályán 180-ig nem hallatszik motorhang, csak szél és futóműzajok. (Mondjuk 180-ig próbáltam, azt is csak németben...)
A motor igazán családias, 2000-3000 között használva tisztességes dinamikával, kellemes fogyasztással mozgatja az autót (7-7.5L). A beszűrődő hangja az elég fura, de szerintem a hangszínre nem adtak, csak megpróbáltak maximálisan szigetelni. A váltó 6 gangos, átlagos kapcsolhatóságú, 3000-es fordulaton 165-el megyünk ezért is a csend meg a jó fogyasztás. (Persze 165-nél már nincs jó fogyasztás!)
A dízelség okán télen nagyon lassan melegszik be az utastér, gyakorlatilag városban 4-5 km-es utakon nincs fűtés, ha hidegről indulunk. Hőmérő nincs, 6. érzékkel lehet következtetni, hogy mikortól terhelhető jobban a motor.
Télen a hidegindítás traktorszerű, kicsit dadogós, füstös, nem túl elegáns, szerviz szerint ez ilyen, már új korában is ilyen volt, azóta sem javult, nem romlott. Hidegben az egyébként csöndes beltér néhány zörgő műszerfali elemtől hangos. A fogyasztás télen, városban sem nő jelentősen, igazából nem is több, mint a nyári klímás időszakban.

Az eddigiek kicsit kritikusan hangoznak, de alapjában véve elégedett voltam az enteriőrrel, inkább csak felsoroltam az apróbb hibákat. A kocsi belsejére és kezelhetőségére 10-ből 8-at adnék.

Most mondom a komolyabb problémákat:
A oszlop - életveszély!!! A kocsi nagyon masszív benyomást kelt, ami jó, ha a családot kell szállítani, de az A oszlop vastagsága miatt nem egyszer majdnem elütöttem valakit. Aki ilyet vesz ezzel nagyon vigyázzon, bólogatni
kell a balos lassú fordulókban!

EGR szelep - hát hiába az olasz motor, szerintem az Opel rárakta a saját egr szelepét. Nekem pontosan 40 ezrenként cserélni kellett. Egyszer próbáltam tisztíttatni, de rosszabb lett. Itt az ideje, hogy valaki a szőnyeg szélére álljon az Opelnél ez ügyben, könyörgöm ez tíz éve probléma náluk! Én már csak ezért sem vennék többet Opelt.

Fékbetétek élettartama szerintem rövid, 40 ezrenként kellett cserélni, pedig nem vezetek vadul.

ESP és kipörgés gátló: olyan olcsó fajta, már 3x elvettem a gázt mire elkezd működni, lassú, télen hóban, jégen nem segít, ennél tényleg sokkal ügyesebb tud lenni az ember. (Ugye, ha gyors lenne, akkor kvázi differenciálként segíthetne, ha az egyik oldalon van még tapadás, de ez ehhez béna.) A kocsi kitörését szerencsére nem teszteltem.

Kettős tömegű lendkerék: szerencsére nem kellett még cserélni, de eladás előtt minden kereskedő erre kérdezett rá, aki végül megvette mondta hogy hallatja már a hangját...

A márkaszerviz szemlesütve mondta, hogy háát ez nem a legsikeresebb motorkonstrukciójuk...
Ha működik, akkor mindenben jó, de kicsit több baj szokott vele lenni a kelleténél.

Eladtam. Azt gondoltam értéktartó darab, sajnos ebben is tévedtem. Rengeteg visszatekert, behozott, vérestorkú példány alaposan lenyomja a használtpiaci árát.

Azt azért hozzáteszem, hogy úton sohasem hagyott ott, de szeretett szervizbe járni...

Ennyit életem első új autójáról. (Az összes előző használt volt.)
Amennyiért eladtam lehet, hogy beikszelném, hogy megéri az árát, újonnan biztosan nem.

Hibalista

- Kesztyűtartó - garanciában. - Befecskendezőelem porlaszócsúcs - garanciában. - EGR szelep - 40 ezrenként, 60 ezerért - Generátor - nem emlékszem, de biztosan fájt. - Futómű kormányösszekötő vagy valami alkatrésze 2x10 ezer.

Ide hordtam szervizbe

Márkaszervíz

Értékelése: 6

Másik szerelő értékelése

Másik márkaszervíz (Opel Gemenc)

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (6) Évjárat 2005
Kényelem (6) Használati időtartam 4 év
Teljesítmény (7) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (5) Vezetett km 100000
Szerviztapasztalat (7) Átlagfogyasztás 7 l
Előző autója? v70 Következő autója?
Ennyire szerette (6) Megérte a pénzét? nem
Verdikt (5.5/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Opel Zafira 2005 (2005)

További ítéletek (88 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)