Modern downsize dízel (2tonna 1.6-os motorral...)
Szöveges ítélet
Nem is tudom hol kezdjem. Évek óta tervezgetem, hogy belevágok én is egy népítéletes saját tapasztalat leírásába, mert én is sokat olvasgatom és szomorúan ráztam a fejem, hogy miért nem tudok meg pl az új vivarokról is több történetet és mások tapasztalatait. Hiába duzzogok azon magamban, hogy mások nem írnak róla, ha én sem írom le a saját eddigi történetem, de ezt most pótolom. A müszaki érdeklődésem mindig is megvolt, de kb. egy fél éve ástam bele magam az autók világába jobban.
2016-ban lett vásárolva 6 személyes kivitelben L2H1 két méter dobozos csomagtér elkülönítve a hátsó üléssor mögött. Az élhető minimum lett bele kérve, hogy kényelmesen hosszabb úton is szerethető társ legyen: tempomat, manuális klima, usb/bluetoosos rádió, tükörfűtés, hátsó elhúzható ablak, tolatóradar és kis hóbortként a megjelenés végett ledes nappali menetfény
pozitívumok:
-az autó kinézete és megjelenése nekem nagyon tetszik az ajtósínhez képest a hátsó ablak és hátrafele tovább a rakodótér karosszéria elemei egy szögbe emelkedik amitől szinte sportosnak hat a dizájn.
-jó érzés vezetni, jól fordul,jó az úttartás, magasan ülök,jó kilátni, jól látni a nagy tükrökből(negativumba is lesz), tolatóradar kiválóan mükődik kb 30centi ahonan folyamítosan sípol, tehát nagyon jól tudok parkolni a 6 méterrel
-rádió is megfelelő nekem szépen normálisan szól, usb-ről tölti a telefont ráadásul két usbje is van az autónak, így az egyikről él folyamatosan a dashcam, plusz akkor is kiadja a feszültséget, ha nincs bekapcsolva maga a rádió.
-1.6-os motor kicsinek és gyengének tűnik 2tonnához de kiválóan mozgatja a kasznit 6 emberrel szarrápakolva is (egy évben 1 ilyen hét van), 1500-tól megjön a turbónyomás és biztonsággal lehet előzni gyorsulni mindent
-bazinagy csomagtér, de ez nem is kérdés igazából, anyos ülés alatti praktikus tároló is klassz
-fogyasztás: egy 60km-es szakaszt tettem meg legtöbbet az autóval az évek során ahol 25km közút és 30km autópálya 5km város a nagyátlagomat 6.4-6.6-ra mondanám ezen a szakaszon pályán 110-el járok, max 5 percel érek oda később ha nyomnám, neki. 110-nél is 6.4körül mutat a pillantnyi jelző 130-nál viszont bejön a képbe a 2tonna és a vonatra jellemző légellenállási érték, szóval 130-nál 8.5l a pillanatnyi, de ugyanezen az uton jöttem haza 5literrel is, ha szigorú óra szerinti 90-el megyek és nem kell előzgetni.
apróbb idegesítő negatívumok (komoly negatívumok előtt):
-hamár a tükröt említettem minden szép és jó addig, amíg nem kezd el esni az eső, mert ugyanis normális rendes esőben a bal tükörre (a fontosabb tükör) csapja valahogy az autó a vizet, de nagyon! pl.: autópályán érek utol egy kamiont természetesen nézem a tükröt, hogy engem előznek-e illetve felmérném, hogy mennyivel is közelednek felém hátulról, ha van világítása még csak-csak éppen látom, hogy egyátalán jön-e a valaki a belső sávban, de esőben nagyon para bármi információt leszűrni a bal tükörből és valljuk be szokott esni az eső.
- szeretek lábra fűteni, mert lábfázós vagyok, ha maxra tekerem a fűtést egy nevetséges süvítő hang jön a szellőzőből. minél nagyobb ventinlátor fokozat, annál hangosabban, szóval maximum és minusz 2 kis kattanás akkor már nem süvít, de még meleget nyom.
- autópályás temponál sokkal jobban tud fűteni, mint 90-el hatodikba egyszerüen vissza hül a motor (akkor is fűt, csak tekergetni kell a szabályzót lefele, ha pályán megyek)
-vezető ülés melletti "középső" hely az inkább elméleti, persze jó hogy van.
-első lökhárító egy kicsit mindig is elállt a pontos síkjától, pedig biztos, hogy szedték le nem egyszer, de sose tudták rendesen visszatenni.
-váltó 1-esbe rakáskor sokszor koppan, 1-esből 2-es váltáskor pedig gyakran reccsen (érzésre elviselem, de vajon mennyire fényes jövő állhat előtte?)
igazi negatívumok:
-20.000km körül az első olajcserén már túl voltam márkaszervízbe (csak 40.000-nél kéne, de persze ez viccnek is rossz) éppen ausztriában amikor hazaindulás előtt felfigyeltem olyan hangra mint mikor kavics van a gumiba letekert ablak és 20-al gurul az ember. Igen ám csak egyhelyben álltam, úgyhogy kavics gyorsan kizárva. Motorháztető fel: látom 10 másodperc nézelődés után látom, hogy az ékszíj hosszában félbe van szakadva és a leszakadt darab csapodik valamihez ez adta a kavicskopogásra emlékeztető hangot. Vasárnap volt...szóval opel assistance, jött az autómentő és elvitte (szerencsére volt hol aludni és a szállástól 5km-re volt a legközelebbi márkaszervíz) 2 napig naponta biciklizgettem be a városba, hogy akkor mi lesz. végül kedd délután sikerült elindulni haza
-47.000km körül második olajcserén is túl (levegőszűrőt magamnak cserélek mindíg, mert a szervíz szerint nem kell még) figyelmes lettem leállítás utáni csattanásra és ha üresben játszottam a gázpedálal akkor is rendesen csörömpölt. Szóval márkaszervíz találgatás hümmögés én nyelestengely csapágyat is mondtam tippre, de persze ott lebegett a kettőtömegű lendkerék is a levegőben, végül váltó le abban bizonyos csapágyak cserélve és új lendkereket kapott plusz 2x új váltóolajat ez augusztusban volt szabadságok és minden így picivel több mint 2 hónap alatt sikerült ezt elvégezni
(egyébként a váltó és a lendkerék is határozottan halkabb lett, de némának nem mondanám)
-53300-nál (most télen) a fagyokkal hidegindításnál kis hallgatózás és tapasztalat kb 2 percig alapjárati fordulatszámingadozás 900helyett 800-1000között hullámzik, és érdekes kopogó hang hidegen. ezekre alapból nehéz mit mondani vagy kezdeni, így egy itthoni titkos nagyon jó minőségű plusz gyári olajszürős olajcserét terveztem, hogy hátha javít valamit a hangján, miután levettem az alsó takaró lemezt látom, hogy vezérlés felől tiszta olaj minden úgyhogy visszatettem a müanyagot olaj marad a kannába és megint megy majd márkaszervízbe az autó (klasz dolog ez a takaró vagy védőlemez legalább nem látszik, hogy folyik az olaj az autóból)
-------------------------------------------------------
UPDATE (2020.02.06): (közben gépészmérnök lettem (nem jelenti hogy autószerelő), de lelkes TC és Gajdán Miki fan)
nehéz felvenni a fonalat több mint egy év távlatából, de megpróbálom. Szóval folyt az olaj irány a márkaszerviz ---> jeleztem a hidegen kopogást, fordulatszám ingadozást és a letagadhatatlan olajfolyást a vezérlés felől. Komplett vezérléscsere lett vége, normálisan letömítve, de a hideg motornál kopogó hang plusz hidegbe fordulatszám ingadozás maradt a kalapban, megnyugtató szövegekkel kísérve, hogy ez így nagyon jó. Váltóval se voltam akkor kibékülve, de arra is mondták, hogy nagyon jó, ritka jó. 2-ből 1-be vissza pakolásnál koppanás elő-elő fordul, de az idők során még kifinomultabb és precizebb "gépkezelő" lettem, és magára a váltásokra nincs kimondott panaszom (de ennél jobban megtervezett váltók is születtek az évek során maradjunk ennyiben)
Szóval ez a vezérlés história is villám gyorsan lezajlott röpke egy hónap alatt sikerült kivitelezni (nyilván tél volt és mindenki influenzás és betegszabadságon)
Funny sztori az esethez: hívtak, hogy mehetek, hurrá megyek, 100+km-re van busszal utaztam fel, majd még a buszon, hivtak, hogy elindultam-e már mert még sincs még készen az autó. Kaptam 1 napra csereautót amit tankolhattam magamnak (szóval egy 10-esembe fájt a plusz 1 nap), de emiatt konkrét tüske nem maradt bennem, mert kipróbáltam legalább egy új astrát (200km volt az autóban) (sima 1.6 benzin 115le (gondolatom szerintem 16 szelep egy kis okoskerékkel a vezérmütengelyen)) nyílván nem szakította szét az aszfaltot, de nagyon átjárt az a fenntarthatóság érzése, hogy nincsen benne porlasztócsúcs(legalábbis nem dizeles), magasnyomású szivattyú, turbó, dpf részecskeszűrő, kettőstömegű. Plusz 140 felett suhanva haza valami 7,4 lett a fogyasztás!
Ami viszont az én meglátásom szerint kissé szégyenletes, hogy a vezérléscsere volumene mellett nem fért bele hogy a 13.000 km-es olajat elhajítsák, igy visszatöltötték....(szóval nem maradt sokáig a polcon az olajam és szűrőm. Azzal kezdtem mikor hazaértem az autóval, hogy akkor köszönöm szépen lecserélem magamnak)
-60.000km körül hivtak, hogy 1év eltelt az utolsó olajcsere óta vinnem kell az autót. rendben van viszem. Végül a szervizbe úgy kezeltek, mintha én találtam volna ki a cserét és hoztam magamtól "köztes olajcserére", mert amúgy nem lenne muszáj. ők hivtak, hogy vigyem...na mind1 lecserélték. (levegőszürő-pollenszűrő természetesen magamnak itthon)
-72.000km-nél jár jelenleg az autó, maradt 4 hónapom a garanciából, még addig intézkedni akarok.
a dolgok jelen állása: hidegben fordulatszám ingadozás, hidegben excentrikusan kopogó hang, és kezdi hallatni magát újra a lendkerék, de egy 32.000-et futott lendkeréknél ez szinte természetes (szarkazmus). Plusz ausztriába 0 fokban a sima fordulatszám ingadozásból komoly lehörgés lett, majd ezt 5x-öri hosszas inditózás beindulás és újabb motor ledadogások után sikerült elkapnia a fonalat, hogy járjon a motor, de akkor ott komolyan elkezdtem aggódni, 4 emberrel rajtam kivül, hogy ez gyönyörű lesz, ha megmerül az akksi és itt ragadunk a hegyen (azóta nem jelentkezett ilyen jellegű motor ledadogás pedig másnap reggel minusz 8 fok volt)
-lendkerék csere óta eco módba használom az autót, hogy a nagy és hirtelen nyomatékváltozást is csökkentsem, kuplung pedált benyomva indítom és állítom le az autót, hogy a váltó előtét tengelye se pofozzon még a lendkeréken inditás és leállításkor, továbbra sincs használva rövidtávra, javarészt garázsba áll, mert az 50km-es ingázás megszűnt, helybe meg inkább vettem egy 95-ös swiftet :) ennél többet nem tudok nyújtani egy autónak jelen tudásom szerint.
UPDATE VÉGE
----------------------------------------------------------
kiegészítések:(update előtti, de mai napig helytálló gondolataim)
én próbálnék minden szeretetet megadni az autónak javarészt prémium üzemanyagot tankolok, hideg motorral sose gyorsulok számottevően, 3000-es fordulat felett se szokott járni gyakran, megtiltatva soha nem volt, 1500-as fordulatszám alatt se megyek soha, hogy a keletkező káros rezgések ne ártsanak a lendkeréknek-váltónak-motornak, az autó eddigi életének 90%-ban csak akkor volt elindítva, ha legalább 50km-ert ment egyhuzamban, végig garázsban tartott, téli só után rendesen lemosom az alvázat, 2évente centíroztatom a gumit, szezonváltáskor a hátsót-előre elsőt- hátra, hogy egyenletesen kopjon, az autó életének 80%-ban teljesen üresen van használva. Az autót max 200kilométeren vezette más és abból 10km amikor én nem ültem a kocsiban. Az én vezetési stílusom dinamikusnak mondanám (jogszabályokon belül persze), de az, hogy üzem meleg állapotban 2000-es fordulatról intenzíven gyorsítok naponta párszor tehát közlekedek, még nem indokolná, hogy 47.000km-nél kukában landoljon egy lendkerék.
Anyagi helyzetünkről röviden annyit, hogy bár új autóként lett vásárolva még hosszú évekig a bank marad az igazi tulajdonosa. Törlesztgetjük szépen a részleteket és gondolná az ember új autó csak olajcserék meg kötelező szervízek bele fog férni minden ilyen költség (plusz én vásárláskor is nem 1millió km-ert kívántam neki csak mondjuk 200.000-t hibamentesen szerettem volna) Szerencsére ezeket a hibákat egyelőre garanciában tudtam intézni, de tisztában vagyok vele, hogy ez mind sokszázezres javítás lett volna, ha saját zsebből kell állni és elszomorít, hogy ez mind új autóként 53.000km-ig bezárólag történt és előre rettegek, hogy milyen szopórollerre szállok majd fel a garancia lejárta után, mert egyáltalán nincsenek felesleges százezreink ilyen jellegű javításokra. Plusz szerencsésnek mondhatom magam, hogy tudtam úgy intézni a dolgaimat, hogy nélkülözzem az autót amíg a szervízben állt...
Hibalista
- garanciális:
- -20.000km körül ékszíj félbe leszakadt
- -47.000km Körül kettőstömegű lendkerék csere
- -53.000km vezérlés felől olajfolyás
- egyéb:
- -130-al bekapott kavics, első szélvédő csere cascora
- -autó visszahivás tankcsere (10liter gázolajjal kevesebbel kaptam vissza)
Ide hordtam szervizbe
Márkaszervíz, de nem akarok senkit megbánatni és attól tartok, hogy sokat kell még oda mennem.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2016 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (6) | Vezetett km | 72000 |
Szerviztapasztalat | (4) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | valami benzines! (ha megszalad elektromos is) |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.7/10) |
