Pont arra való amire kitalálták. A ból Bé be.
Szöveges ítélet
Egy automata 2,4 benzines Volvo s 60 ból ültem át amit tíz évig használtam ( szerettem ). Eleinte nagyon szokatlan volt hogy kapálódzni kellett az opelban az állandó váltások miatt mivel főleg Budapesten használom és elég rövidek a fokozatok de aztán megszoktam. Az utazási komfortja meglepően jó megfelelően nyeli el a jó budapesti kátyukat. Fogyasztása még a sok araszolgatással együtt se megy 8 l. fölé, de ha néha kiszabadulunk a városból simán hozza az 5,5- 6 litert.Nagyon tetszik a hátrafelé nyíló hátsó ajtó, nagyon megkönnyíti a ki illetve beszállást főleg nehezen mozgó embereknek és pakolni is könnyebb bele. Hátránya viszont az autónak hogy az a oszlop olyan helyen van és olyan vastag hogy simán kitakar egy gyalogost vagy kerékpárost, nagyon oda kell figyelni. Autópályán kissé gyengének érzem, inkább városi országúti autó. Meg vagyok elégedve vele. Fentartási költsége nem veszélyes mivel aránylag olcsó hozzá az alkatrész és rengeteg bontott cucc is van hozzá, bár még nem kellett semmi.
Hibalista
- Amikor megvettem a termosztát ház kiegyenlítő tartály felé vezető csonk törött volt. Az ablakmosó tartály szivattyú tömités hiányzott ezért amit bele öntöttem az alul kifolyt. Jobb hátsó rugó törött volt. amúgy ezek nem drága alkatrészek.Ez jellemzi az olasz szervíz minőséget mivel onnan származik az autó.
Ide hordtam szervizbe
Saját magam illetve egy barátom aki autószerelőként dolgozik de otthon is vállal munkát.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2010 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 147000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | S 60 | Következő autója? | Insignia kombi. |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.0/10) |
