Jól sierült, de megéri?
Szöveges ítélet
Már többször elkezdtem írni a J Astra ügyében, de mindig úgy voltam vele, hogy várjunk még, legyen teljesebb a kép!
Valahogy ma mégis ide keveredtem, és meglepődve láttam, hogy egyrészt kevés népítélet születik erről a modellről, másrészt sokat látok az utcán...jobbnak láttam megírni tehát mit is tapasztaltam az elmúlt két évben amióta az autót használom.
A járgány új korában került hozzám, és adalék infó, hogy egy kombi (Sports Tourer), viszonylag alap felszereltségű "Enjoy" példányról írom soraim. Előtte Volvo-t (V40 1.6) és Cliót (1.4 Tech'n Run-t) használtam és csilliárd féle autót volt alkalmam vezetni. Érdekelnek az autók és szeretem is, tisztelem őket. Persze a történet nem rólam szól, hanem "Opelkáról" -ahogy az asszony hívja-, azért írtam ezeket mégis ide, mert azt gondolom objektíven képes vagyok kijelenteni: a sok-sok pozitívum ellenére szerintem sajnos ez egy rossz ár-érték aránnyal rendelkező autó. Nézzük miért:
Az autó új ára 6,2 millió forint volt. Persze kedvezmények mindig vannak, de mivel ez egy flotta autó, nem mérvadó ha abból indulok ki, én mennyit láttam a papír alján, a lista árat kell alapul vegyem.
Leszögezném, az autó maga valóban kitűnő beltérrel rendelkezik, nagyon sokban a nagy testvér Insignia vonásait tükrözi. Kevés kivételtől eltekintve, kifejezetten jó minőségűek az anyagok, és egyenlőre az idő semmin nem hagyott nyomott két év alatt (felháborító is lenne az ellenkezője). Apró negatívum az ülés, de sajnos nagyra nőttem (190cm)..ez is lehet az oka, hogy hosszabb úton (300+) sehogy se jó már ülni benne..
A futómű nagyszerű, pontosan azt a komfortot nyújtja, mint a 10 éves Volvóm nyújtott 185eKm futás után. Nem, ez nem irónia, a Volvo volt ilyen jó, ráadásul a kanyarstabilitásban az Astra veri. Az ESP-t külön imádom, ez maradt meg szórakozásnak téli "teszkós" parkolós estéken ha már a Cliom nincs meg (; Mindenkinek ajánlom, hogy fejlessze magát kikapcsolt és bekapcsolt elektronikával (könnyen kapcsolható), és itt emelek kalapot a mérnök kollégák előtt e témában. Tudja a dolgát!
Az autó külsejével értelmetlen foglalkozni, mert nincs olyan ember akinek ne tetszene..nagyon elegáns, pedig még alu felnim sincs, csak egy kétszeri garnitúra lopás után gagyira cserél dísztárcsa éktelenkedik a járművön.
Itt jegyezném meg, hogy valakik sportszerűen lopják az összes J Astra gyári dísztárcsát bűntelenül Pesten!
És akkor jöjjön a fekete leves: A Motor és a hibák.
Elcsépelt gondolatkör, hogy ez az 1,7-es ISUZU diesel már vagy 10 éve elavult. Ez sok mindenben megmutatkozik: kulturálatlan, hangos járás, gyengeség, közepes fogyasztás..de legalább kiforrott. Megpróbáltak a GM-nél a sz..ból várat építeni, ezért egy egész jó túrbót méreteztek az autóhoz. Itt jegyezném meg, hogy ez a gyengébb, azaz 115 lóerős változat, de ahogy néztem az erősebbre is igaz, hogy amíg meg nem jön a turbó nyomás sajnos döglött a gép. Ez kb 1700 -as fordulatot jelent. Felette megtáltosodik, és egyébként egész sokág forgaható..néha már-már az az érzésem, hogy kívánja is a 3000 feletti üzemet, főleg telipakolva. Márpedig ezt az autót meg lehet pakolni. Óriási a csomagtér, zseniális a roló rendszere (kérdés meddig bírja majd a kis perem ami a felfelé és az egyenes üzem közötti "létet" szabályozza, eddig ok) Aki nem ismeri ezt a nagyszerű találmányt, az a neten talál róla videót..
Csak a motor..és most megmondom miért rossz az ár/érték arány:
Normál napi használathoz elég a karft. De amint sokan vagyunk (és vagyunk), amint emelkedő jön, amint hirtelen kell gyorsítani és amint mindez 1700 alatt történik, semmi, de semmi nem történik! Gyász.
Ismerem a TD üzemet, tudom, hogy van késleltetés, tudom, hogy meg kell jönnie a turbónyomásnak, tudom, hogy nem fog úgy harapni egy ilyen valódi családi kombi, mint a techrun Cliom egykoron, nade 6,2 misiért ez sajnos 2011-ben szerintem igen halovány. Szerencsére jön az új motor..meglátjuk!
Talán ebből adódó kellemetlenség a magas fokú lefulladási hajlam. Apám rögtön mondta, hogy "diesel-el nem lehet lefulladni" ..neki is sikerült! Tanuló autónak jó, aki ezen megtanult kuplungot kezelni, annak nincs akadály többé!
Ciki hiba..váratlanul, hatalmas csattanással bír lefulladni, a legmeglepőbb szitukban..forgalomban izgalmas néha. Bő gázzal indulva feltépi az aszfaltot, az átmenethez nagyobb dombon művészi technika kell..
A végére röviden összefoglalnám a hibalistában szereplő elemek történetét:
- 1 hónapos korában egy badacsonyi bortúra dalos éjszakája utáni reggelen nem volt turbó nyomás többé. Itt megtapasztalja az ember mit tud egy TD motor turbó nélkül...hát semmit! Kínkeservesen hazavergődtünk, és kiderült, hogy valami menyét elrágott egy turbó csövet! Ingyen cserélték, rendesek voltak, és ez persze ez nem az autó hibája, hanem az anyatermészeté. (:
- Az átvétel pillanatától lifegett az egyik térkép olvasó lámpa gombja. Garanciális csere az első szerviznél, 0 Ft de ciki sztem.
- Szintén első naptól fura kb másodpercenkénti kattanás, hosszas elemzés után végül úgy ítéltem ez már nem normális-> klíma kompresszor csere garanciában. 0Ft, de nem volt egyszerű menet, először trükköztek vele (tömítő adalékot raktak a klímába..amit nem értetem) aztán végül a GM adott engedélyt és csere. Ciki.
- Fordulatszám ingasozás 20 e Km körül -> üzemanyag szabályzó szelep csere gariban 0Ft, de ciki.. még csak 1 éves volt az autó ekkor.
Az olajat szépen cserélték, alkalomszerűen ,közepesen nyomom neki, így fogyaszt vegyesben 7,5-et. Nem vagyok elájulva, de nehez autó..
- Jelenleg nálam is tapasztalható egy másik ítéletben is leírt "szűrcsögő" fura hang gázelvételnél, ami egyre gyakoribb, de állítólag normális, illetve a környezetemben lévő többi egyed is produkálja. (! figyelem, egy példány a klíma kompresszoros hibát is lekövette és neki nem cserélték ki valamiért, azóta is kattog! )
Szóval ha azt kérdezi bárki tőlem: Jó autó a J Astra? A válaszom, igen! Ha azonban azt: Megér e a J Astra 6,2 misit? A válaszom azonban egyértelmű NEM.
Hogy szeretem e? Imádom, mert cégautó. (-:
Hibalista
- Röviden tehát: klíma kompresszor! (típushiba! garanciális), üzemanyag szabályzó szelep (garanciális), térkép olvasó lámpa kapcsoló (gar.), turbócső (menyét által elrágva (; majd garanciában cserélve!)
Ide hordtam szervizbe
Opel Duna
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Opel Maxabo
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2011 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 38000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | V40 | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.5/10) |
