Brutális erő egy átlag kompakt kombiban
Szöveges ítélet
2005 áprilisában vettem át életem első diesel autóját. Abból is a szériában gyártott 2000cm3 alatti Diesel motorok közül a második legerősebbet (az első a SEAT Ibiza, 160 le). Ez "csak" 150Le és 320nm!
Örültem, mert szeretem a sebességet és a gyorsulást. Már alig vártam az általam meghatározott bejáratás végét, ami 6-7 ezer km változó fordulatszámon hajtva, fokozatosan terhelve a gépet, majd olaj és szűrő csere után padlógáz. Természetesen csak üzemi hőfokon!!!!! Itt szeretném megemlíteni súlyos hibáját a tervezőknek: nincs hőfokmérő az autóban. Sajnos a fűtéskapcsoló használatával sem tudtam még ekkor, mikor meleg a motor, mivel diesel volta miatt elektromos kiegészítő fűtést rendeltem bele. Szóval padló: gyorsulás, rendben, igaz az eddigi legjobb (ez a ötödik) Opel váltón dobálni kell a fokozatokat, mivel hamar lepörög.Tehát oda kell figyelni, ha versenytárs van a lámpánál. Végsebesség: 220-nál (GPS-el 212, 4000/perc a fordulat hatosban, igaz a széria gumi sem tud többet, bár nagyon jól tapadnek a Brigestone-ok) az elektronika megálljt parancsol sajna, mivel még menne.
Rugalmasság: az nagyon jó, feltéve, ha a fordulatszám 2000, vagy e fölötti egészen 4200-ig, alatta "turbólyuk", fölötte csak motorhang.
Térérzet: mivel átlagos testalkatú vagyok, és három fős a család minden rendben van és még semmiről nem kellett lemondani, amit el akartunk szállítani vele.
Eltelt egy év és közel 40 000 km és jött az Irmscher tuning!
175 paci és 380nm egy fehér Opel Astrában (állítólag ez a jövő autóinak új divatszíne)! A kitörés és kipörgésgátló gyakran dolgozik( ennél a motornál mindkettő széria, amit a kereskedő sem tudott amikor rendeltem), a turbólyuk majdnem eltűnt(1250-en ötösben simán megy 60-nal, ja és még gyorsul is finoman,aztán 1600-tól leszabályozásig pörög (5000 1/perc), mint egy benzines).
Gyorsulás, 0-ról 100-ra majd 1 másodpercel jobb mint a gyári adat(8,4 mp;saját mérés, egy személyel). Végsebesség: maradt az elektronika által korlátozva, viszont az érdi parton mindkét irányból tudja, még akkor is, ha 130-ról hatosban kezdem az alján. A rugalmasság brutális!A többi autós csodálkozik, a család sikítozik, ha tényleg nyomulunk! A félgyári "szuper" tuningnak köszönhetően, már tudom mikor éri el a motor az üzemi hőfokot, mivel csak ezután jön a plusz teljesítmény, a korrekt szerkezet még erre is figyel. Ezt a többletet nem lehet nem észrevenni.( A tuning ára kb.: 200 000, de szerintem megéri és a motor garancia is marad!)
A kényelméről annyit, hogy a feleségem a saját autójához mérve ( Yaris 2006) traktornak hívja, én úgy gondolom , egyszerűen férfias és sportos ( talán a teljesítménykülönbség miatt elfogult lehetek), azért nem egy "sokmilliós BÖMÖS".
A fogyasztás szerintem rendben van, sőtt ezzel a teljesítménnyel még kevésnek is mondható.
Aki akar egy gyors autót, ami nem feltünő,és még pakolni is lehet bele annak jó alternatívát jelenthet ez a konfiguráció.
Most kapott tempomatot (még tesztelem) midössze a kapcsoló áráért és némi jatt-ért még az ablakemelője is távirányítóról müködik, megjegyzem ezt a többi Astra is tudja, csak be kell programozni a Tech2-ővel,mindenkinek ajánlom.
A következő autóm is ilyen lesz, 1-2 év múlva.
Hibalista
- Generátor szíj+feszítő csere garanciában 5600 km-nél;
- Szívócsonk csere, az örvénylést szabályozó szelepek hibája miatt, garanciában 56000-nél>
- 3 db izzó csere, ebből a két fényszóró csak óvatosságból.
Ide hordtam szervizbe
Opel Di-Fer Kft. Érd.
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 73000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra G 1.6 16V Caravan | Következő autója? | Mint a mostani, több extrával |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.4/10) |
