5. autónak jó, és lottónyerteseknek jó
Szöveges ítélet
2,5 évesen került a családba, rokonoktól. Az autó sosem volt hajtva, mindig megkapta, ami kellett neki. Csak azt lehet felróni nekünk, hogy néha földes úton használtuk. Bár még nem hagyott ott sehol sem, nem szívesen indulunk el vele messzebb útra, mert állandóak a hibák, egyet megjavíttat az ember lesz helyette másik. Fogyasztás 7,5 liter átlagban, kíméletes vezetés mellett! A vízhőfok télen sosem megy 85 fölé ha tele van a rendszer vízzel, a hűtőt eltakarva meg 95 fölé megy, ezért ilyenkor még többet fogyaszt, elfeljtették a tervezők, hogy télen lehet hideg is? A váltó 2. fokozatát (én 3 éve használom) kapcsolni 10-ből 4-szer sikerül, megszámoltam, városi forgalomban már szinte mindig kihagyom :). A hátramenet sem jobb. A váltó borzasztó lötyögős, nagyon pontatlan ember meg nem mondja milyen fokozatban van éppen. Az alaktrészellátottság jó, de sajnos elég drágák. Belül elől tágas, hátul szűkös, ülések nagyon kemények, csomagtartó nagyon kicsi az alján a gyári vékony frunérlapra ragasztott szönyeggel egyszerűen röhej, szétázik széttöredezik. Belső szellőzés legnagyobb fokozaton is alig fúj, de legalább ezt a nagy üvegfelületek még tovább rontják. Miden anyagnak "olcsó" hatása van. Fútómű kemény. A motor egész erős, csak mindig beteg. Mostani árához képest, rengeteget kellett rákölteni, én mindent elnéznék neki, de ezt a rengeteg hibát már nem tudom! Mostani értéke már simán rá lett költve. Remélem hamarosan eladásra kerül, sajnálom a következő gazdáját.
Hibalista
- Ami csak el tud romlani. Árat és kilométert nem tudok írni a hibákhoz, ahhoz egy egész könyv kéne. Szokásos kopó alaktrészeken kívül: Légtömegmérő, állandó folyamatos és orvosolhatatlan motorelektronika hiba (és az ezzel járos sok-sok bosszúság), volt hogy bekapcsolta a hűtőventillátrort, és úgy maradt, ki kellett kötni és kézzel kellett kapcsolni, ezt az elektronika teljes cseréje megoldotta, de azóta megint kellett javítani, erre összesen 300E elment +vezérműlánc, de most sem jó, ki-ki gyullad a motorelektronika hibajelzője, össze-vissza állítgatja a motort, alapjáraton is csörög, de ilyenkor, meg még jobban. Főtengely jeladó, kerékcsapágy mindenhol, lengőkarok, vízpumpa, termosztát, gömbcsuklók, már elkezdte enni az olajat, az akksik 2 évet bírnak benne, bár szerlőnél sosem jön elő hiba ezzel kapcsolatban. Üzemanyagtankban lévő szűrő eldugult, nehezen szerelhető, így ez kb. 30E-be került. Az elektromos tükörállítás sosem működött, a két belsőtérvilágító kis lámpa csak piszkálgatás árán működik néha. Bal első dobból lejött és bedarálta a műanyag belső borítást. És végül, maga a váltó is egy nagy hiba.
Ide hordtam szervizbe
Remanens kft. - Kaposvár
Korreketek, értenek hozzá. Sok munkaidőt töltetnek egy autóval.
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Füredi úton az Opel mellett lévő szerelő. Senki ne vigyen oda autót!
Értékelése: 1
Képek az autómról
Fenntartási költség | (2) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 40000 |
Megbízhatóság | (3) | Vezetett km | 150000 |
Szerviztapasztalat | (3) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (2) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (2.9/10) |
